search

Hazai tenisz

 

 

 

 

 

 

 

 

ezt meg kell nézni!

Kovács újra formában

Jól viselte az esélyességgel járó terhet Kovács Marcell Mogyoródon. A Vasas fiatal játékosa egyesben első kiemeltként, szettveszteség nélkül menetelt a J60-as ITF-torna döntőjéig. Szombaton, a legjobb négy között, szerb ellenfelét verte 6:4, 6:1 arányban, ezt követően beszélt elvárásairól.

 

További részletek

Világtenisz

  • Back
  • Next

tophír

  • Nógrádi és Balázs az U14 bajnoka

    Nógrádi Noémi, valamint Balázs Dávid nyerte az idei fedett pályás U14-es országos bajnokságot. Előbbi a döntőben Kaminszka Gabriellát verte három szettes csatában, utóbbi pedig klubtársát, Jóny Márkot két játszmában. A Tenisz Műhelyes fiúk, Balázs és Jóny (képünkön középen és jobb

    ...
  • Sorsszerű győzelem Antalyában

    Egyre nagyobb lendülettel halad előre Tóth Amarissa Kiara, aki  pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta, W35-ös ITF-tornát nyert Törökországban. A 22 esztendős játékos ennek köszönhetően a WTA 350. helye körül éri majd el új karriercsúcsát.

  • Forradalmi újítás a US Openen

    Gálaműsornak ígérkezik a vegyes párosok tornája. A győztes duónak egymillió dollárt kínálnak.

  • Összefogás a padel fejlődéséért

    Megújult elnökséggel és ambiciózus tervekkel folytatja munkáját a Magyar Padel Szövetség. Az MTSZ közelmúltban leköszönt főtitkára és a korábbi Davis Kupa-kapitány immár elnökségi tagként csatlakozott a padelezőkhöz.

  • Serkédi berobbant a juniormezőnybe

    Sikeresen kezdte az új évet Serkédi Emese, aki előbb megnyerte pályafutása első junior ITF-viadalát, majd a Tennis Europe U16-os sorozatában aratott tornagyőzelmével lépett be a 96. helyen a korosztályos kontinentális top 100-ba. A tizennégy esztendős játékos továbbra is

    ...
  • Ismét költözni kényszerült Márky WTA-versenye

    A Római Teniszakadémia helyett a romániai Iasi (Jászvásár) lesz nyártól a házigazda. A verseny elvesztésének legnagyobb vesztesei a magyar éljátékosok, a hazai sport. Nagy kérdés, mikor lesz legközelebb WTA-torna Magyarországon.

  • Tisztelgés a Salakkirály előtt

    Nagy pillanat lesz a spanyol Rafael Nadal számára a 2025-ös Roland Garros.

  • Dekovics Luca is duplázott

    Egyesben és párosban egyaránt az MTK-Budapest ünnepelhetett Győrben, az U12-es fedett pályás országos bajnokság leány döntőjében. Dekovics Luca (képünkön edzőjével, Barátosi Leventével) előbb Siklósi Odett oldalán léphetett fel a dobogó legmagasabb fokára, majd a MESE-s Mátyás

    ...
  • Rekedt-Nagy Zoli két aranya

    A fiúk mezőnyében hirdettek először bajnokot a Győrben zajló U12-es korosztályos fedett pályás országos bajnokságon. A Dunakeszi TK játékosa, Rekedt-Nagy Zoltán (képünkön édesapjával), kettős győzelmet aratott, párosban éppen azzal a Szücs Milánnal (TM) együtt állhatott fel a

    ...
  • Új brazil sztár született

    Jó látni, hogy a korszakos zsenik után újabb sztárok születnek a férfi teniszben. Jannik Sinner és Carlos Alcaraz szinte már átvette a stafétabotot a Federer-Nadal-Djokovics triótól, de U20-as játékosok egész sora produkál már szenzációs teljesítményt, szinte minden hétre

    ...
  • Eb-ezüstérem: a csapatszellem diadala

    Második helyen végzett a Nemcsek Gréta, Kálmán Luca, Beviz Lujza összeállítású leányválogatott a nem hivatalos korosztályos fedett pályás csapat Európa-bajnokság U-16-os döntőjében. A portugáliai selejtezőből második helyen továbbjutó, Gulyás István által irányított együttes a

    ...
  • Új kézben a teljes hazai sportszakma és -támogatás

    Új sportintézet alakult, hogy meglegyen a tíz magyar olimpiai aranyAz állami sportvezetés keretében, Baji Balázs főigazgató vezetésével megkezdte működését a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet.

  • Büntetés vagy jól időzített pihenő?

    Véget ért hosszú ideje tartó történet, ami sok indulatot váltott ki, és Sinner doppingeste ezután is sok nem tetszést fog generálni a sportrajongók és a profi játékosok között. A világelső olasz három hónapos eltiltását az ítélethirdetés pillanatában is sokan túl enyhe büntetésnek,

    ...
  • A közösség a gyulai teniszélet lelke

    Bár Gyula városa mindig is híres volt igen aktív teniszéletéről, férfi OB I-es csapattal azonban eddig még nem büszkélkedhetett a helyi egyesület. Egészen mostanáig, a TSZSK Gyula férfi gárdája ugyanis tavaly kiharcolta az első osztályban szereplés jogát. Az eredményesség mögött

    ...
  • Ez áll Nole gyors gyógyulása hátterében

    A korábbi világelső szerb teniszező a napokban adta hírül, izomszakadása már a múlté, egy másik közleményből az is kiderült, miért kellene visszatérnie ilyen gyorsan a pályára.

  • Százötven nap az újabb WTA-versenyünkig

    Sok évtizedes múlttal, tiszteletre méltó hagyományokkal, kitűnő időponttal és helyszínnel rendelkezik a Római Tenisz Akadémia WTA-viadala. A Roland Garros után fűre költöznek a versenyek, s Wimbledont követően már csak a július végi budapesti Hungarian Grand Prix kínál salakos

    ...
  • Erős láb és fej is kell a sikerhez

    Több mint két évtizede dolgozik erőnléti edzőként az MTK Budapest teniszszakosztályánál Simai Péter, hét éve pedig a Park Teniszklub vezetőedzői feladatait is ő látja el. Ritka eset az övé, amely világosan rámutat a fizikális képzés növekvő jelentőségére. A Mezőtúrról indult

    ...
  • Remek főpróba, jöhet nyáron az Európa-bajnokság

    Alaposan túlszárnyalta egy évvel ezelőtti rekordját a Körmöczy Zsuzsa MT1000-as nemzetközi szenior verseny. Hatvanöt kategóriában összesen 701 mérkőzést rendeztek a nyolc játéknap során. Hét versenyszámban született magyar érdekeltségű tornagyőzelem.

  • Denis sikerének a magyarok is örültek

    Csodálatos hetet zárt Shapovalov. Sikerei jól jöttek a magyar teniszsportnak.

  • Edzők: ki kap idén támogatást?

    A kiválasztott 16 szakember egy éven keresztül támogatást kap, az általuk edzett utánpótlás-játékosok számára pedig ingyenes egyéni edzéseket biztosít az MTSZ.

    Huntennis.hu

    A Magyar Tenisz Szövetség elnöksége, majd az Államtitkárság is jóváhagyta a

    ...
Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline