search

Világtenisz

Akármiként alakul a pénteki Taylor Fritz - Frances Tiafoe meccs végeredménye, 18 éve először lesz amerikai férfi döntős Flushing Meadow-ban.

Csizmazia Zoltán

2006-ban fordult elő legutóbb, hogy a korábban a férfi teniszt dominánsan uraló amerikaiak először szoríthatnak hazai játékosnak az év utolsó Grand Slam versenyén. Akkor Andy Roddick verekedte be magát a fináléba, de 6:2, 4:6, 7:5, 6:1-re kikapott az akkor harmadik US Open-sikerét ünneplő Roger Federertől. Szegény Roddick rossz korban született. Éppen leáldozott Pete Sampras és Andre Agassi dominanciája, de jött utánuk Federer, Djokovics, majd Nadal is. Sosem tudott valami igazán nagyot alkotni, pedig a tehetsége meg volt hozzá. Ő volt az utolsó amerikai teniszező, aki 2003-ban US Opent nyert.

De most Frances Tiafoe és Taylor Fritz az aktuális amerikai sztár. Előbbi a 20., utóbbi a 12. kiemeltként verekedte be magát az idei elődöntőbe. Mivel egymással fognak játszani, az már biztos, hogy amerikai lesz a döntőben. Mindkét játékos esélyesebbet győzött le a negyeddöntőben, így akár meglepetésnek is elkönyvelhetjük az eredményüket.

Fritz a mindig reménykedő, de a célba eddig nem érő Alexander Zverev ellen nyert 7:6, 3:6, 6:4, 7:6-ra. A német így nem tudta véghez vinni azt a bravúrt, hogy a Roland Garros után a US Openen is döntőt játszhasson, a sikertől így még mindig messze van a világranglista 4. helyezettje. Fritz az argentin Crabelli, az olasz Berrettini, a szintén argentin Comesana ellen még szettet sem vesztett, de 3-1-re nyert Ruud, majd Zverev ellen is. Fritz pályafutása legjobb eredménye már az elődöntő is. Eddig kétszer jutott negyeddöntőbe GS-tornán, mind a kettőt idén érte el.

Tiafoe nagyobb csaták és némi szerencsével jutott el eddig. Ben Sheltont például csak a döntő szettben győzte le, a kazah Sevcsenko és a bolgár Dimitrov ellen sem kellett végigjátszania a meccset, mindkétszer feladta ellenfele. Utóbbi éppen a negyeddöntőben, 2-1-es Tiafoe vezetésnél. A 26 éves játékos már tudja milyen a US Openen elődöntőt vívni, 2022-ben a végső győztes Carlos Alcaraz csak a döntő szettben tudta felülmúlni.

Érdemes feljegyezni, miért is tombol most az amerikai közönség. A US Open 1881 óta íródó történetében 85-ször ünnepeltek hazai bajnokot. 66-szor az amatőr, 19-szer az open érában. Egészen döbbenetes fölény, hiszen az utánuk következő ausztráloknak 18, a harmadik spanyoloknak hét elsősége van eddig. Ott, ahol Pete Sampras ötször, John McEnroe négyszer, Andre Agassi kétszer volt bajnok, most felcsillant annak a lehetősége, hogy 21 év után újra amerikai bajnokot avassanak. Ehhez persze a felső ágon szereplőknek még lesz egy-két szavuk. Ne felejtsük, Jannik Sinner még versenyben van, sőt Danyil Medvegyev is, akik éppen egymás ellen játszottak. Egy biztos, péntek este kilenc óra után, valamelyik amerikai már-már történelmet fog írni Flushing Meadowban. Aki tippelni szeretne, annak csak annyit mondunk: a korábbi meccsek során Fritz - Tiafoe 6-1.

US OPEN, NEW YORK (75 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Sinner (olasz, 1.) – Draper (brit, 25.)                     7:5, 7:6(3), 6:2
Fritz (amerikai,12.) – Tiafoe (amerikai, 20.)           4:6, 7:5, 4:6, 6:4, 6:1

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline