search

Világtenisz

Fucsovics Márton (ATP 69.) sorozatban harmadszor kapott nagyon nehéz sorsolást Grand Slamen: most Wimbledonban Matteo Berrettini (ATP 60.) ellen kezd és ha sikerül győznie, akkor a világelső Jannik Sinner következne.

TotalTenisz

A Wimbledoban 2010-ben junior elsőséget szerzett Fucsovics Márton a füves pályás világbajnokságnak számító idei tornán a 2021-ben felnőttek között döntős Matteo Berrettini ellen lép pályára a hétfőn kezdődő kéthetes viadalon.

Berettini ellen egyszer mérkőzött Fucsó: a 2019-es szófiai fedett pályás ATP torna elődöntőjében 5:7, 7:5, 6:3-ra nyert Marci.

A Hajdúszoboszló SE versenyzője, Marozsán Fábián (ATP 45.) is a felső ágra került és Jan Lenard Struff az első ellenfele. A 34 esztendős német csaknem azonos teljesítményel rendelkezik, jelenleg a 41. a világranglistán.

Nem lesz könnyű ellenfél, ugyanis alig több mint egy éve még 21.-ként jegyezték, eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét pedig idén a müncheni salakon aratta. Wimbledonban a legjobbja a 2018-as negyeddöntő, tavaly csípősérülés miatt nem indult, előtte pedig kétszer egyből búcsúzott, igaz, Danyiil Medvegyev és Carlos Alcaraz személyében kifejezetten nehéz ellenfelei voltak.

Ha Marozsán továbbjut, a második körben a kínaiak 32. helyen kiemelt játékosa, Csang Csi-csen várhat rá.

A nőknél a selejtezőből három győzelemmel a főtáblára jutott Gálfi Dalma (WTA 128.) a hazánkban is többször szerepelt egyiptomi Mayar Sherif (76.) ellen lép pályára a nyitó fordulóban.

A szintén kvalifikációból érkezett Udvardy Panna (WTA 134.) a 17. kiemelt orosz Anna Kalinszkaja ellen játszik majd.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline