search

Világtenisz

Legóból épít figurákat, sikerét a rákban elhunyt honfitársának ajánlja Wimbledon női bajnoka.

Csizmazia Zoltán

Barbora Krejcikova 6:2, 2:6, 6:4-re nyerte a wimbledoni női döntőt az esélyesebb Jasmine Paolini ellen, és ezzel az ötödik cseh sikert érte el az All England klubban. A döntő után kicsit viccelődött, kicsit sírt is. Mindkettőre megvolt az oka.

Esélytelenebbként tudott megint bajnok lenni, talán kevesebben is ismerik, öt fontos dolgot mesélünk róla.

Kemény menet volt ez a 28 éves cseh lány számára. A szezon még egy Australian Open negyeddöntővel kezdődött, aztán Stuttgartban, Madridban, Strasbourgba, majd a Roland Garroson is rögtön az első körben bukott el. A füves pályás szezont Birminghamben két győzelemmel még biztatóan kezdte, de Eastbourne-ben egyből kiesett.

Aztán jött Wimbledon. Két nagyon komoly meccs Kudermetova (7:6, 6:7, 7:5) és Volynets (7:6, 7:6) ellen, majd egy sétagalopp szemben Maneiróval (6:0, 4:3, a spanyol feladta). Onnantól kezdve viszont minden meccsén lényegesen esélytelenebb volt Collins (7:5, 6:3), Osztapenko (6:4, 7:6) és Ribakina  (3:6, 6:3, 6:4) ellen is, mégis csak egy szettet vesztett.

A döntő után azzal viccelődött, hogy ha hazamegy a közel 10 ezer lakosú szülővárosába, Ivančicébe, senki sem fogja elhinni, hogy megnyerte Wimbledont.

Ha már a szülőváros szóba került, és szigorúan csak a születési helyeket vesszük figyelembe, az ötödik cseh nő lett, aki Wimbledon bajnokának vallhatja magát. A kilencszeres győztes Martina Navratilova már az Egyesült Államoknak nyert címeket. Marketa Vondousouva tavaly, Petra Kvitova 2011-ben és 2014-ben, valamint Jana Novotná 1998-ben lett a legjobb a füves Grand Slamen.

Éppen Novotná nevénél Krejcikova elsírta magát, őszinte érzelmek törtek fel egykori mentora, edzője iránt, aki tragikusan fiatalon, 2017-ben, rákban halt meg. Nagyon közel álltak egymáshoz:

„Amikor először kopogtattam az ajtaján, az megváltoztatta az életemet. Amikor a juniorok között befejeztem, nem tudtam eldönteni, hogy tanuljak tovább, vagy a teniszt válasszam. Jana volt az, aki meggyőzött, hogy folytassam, mert megvan bennem a potenciál, hogy profi legyek. Mielőtt meghalt, azt mondta, menjek, mert Grand Slamet fogok nyerni. 2021-ben megcsináltam, aztán most pedig nem akarom elhinni, hogy ugyanazt a trófeát meg tudtam nyerni, mint ő. Nem hittem el, hogy idáig jutok, két hete, amikor Kudermetova ellen a döntő szettet 7:5-re hoztam, fáradt és kicsit beteg is voltam. Most pedig Wimbledont nyertem.”

Nagy bravúr 31. kiemeltként Wimbledont nyerni, talán éppen ezért is kevesen ismerik Krejcikovát. Íme, öt tény, amit tudni kell még róla:

Az álomvilág a Lego

Krejcikova, ha nem teniszezik, a legnagyobb hobbijának hódol, legóból épít mindent, amit csak lehet. A repertoárjában már szerepel például a Tejút, és a Harry Potter filmek sztárjai, így Dobby és egyéb más karakterek. Nagy álma, hogy megépítse egyszer a wimbledoni Centre Courtot is legóból.

A segítő kezek

Tavaly menesztette edzőjét, Ales Kartust, azóta nincs főállású trénere. Leginkább a nála két évvel fiatalabb Pavel Motl-lal dolgozik, akivel ugyanabba az iskolába járt. „Még tíz éves volt, amikor a falumban, ahol éltem, péppé verte, 6:0, 6:0-ra a felnőtt szomszédomat. Nem tudom, hogy valaha is edzőnek nevezhetem magamat. Ez nem más, mint egy életre szóló utazás” – mesélte Motl.

Kötődés

Bármikor Wimbledonban, vagy esetleg Angliában szerepel, kerüli a hivatalos szállodákat. Évek óta annál a családnál száll meg, ahol már egy évtizede mindig. Talán ez is a Jana Novotná iránti kötődése és tisztelete jele, aki szintén itt élt, és nyugodt körülmények között tudott a meccsekre készülni: „Minden egyes labda, amit megnyerek, érte teszem, mert érzem, hogy ő is így szeretné” – mesélte Krejcikova.

Az iskola mellé járni

„Mindig szerettem döntőket játszani junior koromban, még a kisebb tornákon is. Ezek sokszor hétfőn voltak és mindig kimenőt kaptam az iskolából. Ez külön motiváció volt.” – mondta nevetve.

Az olimpia álom

Krejcikova és Katerina Siniakova tavaly novemberben váltak szét, de néhány nap múlva, Párizsban újra összeállnak, hogy megvédjék Tokióban kivívott olimpiai bajnoki címüket. A szakítást Siniakova kezdeményezte, aki a Roland Garrost már Coco Gauff oldalán nyerte meg. A cseh nemzeti álom, hogy párosban újabb olimpiát nyerjenek viszont újra összekovácsolta a két hölgyet. Siniakova pályafutása során már kilenc GS-győzelemnél jár párosban, ebből hetet Krejcikovával nyert, most Wimbledonban Taylor Towsend oldalán.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline