search

Hazai

A Magyar Tenisz Szövetség elnökségének döntése értelmében, 2024. november 1-jétől Schmitt Petra lesz az MTSZ főtitkára.

MTI/TotalTenisz

A BSE és a Budapesti Honvéd egykori játékosa, Vermes István és Hegedűs József tanítványa, jól ismert és megbecsült személyisége a magyar teniszéletnek. 1984-ben korosztályos bajnok volt párosban (Boda Andreával), 1988-ban pedig hazai felnőtt ranglistavezető a hölgyek között. Ugyanebben az évben, majd a következőben is,  Markovits László oldalán nyert vegyes páros ob-t.  A FED Kupa-válogatottnak 1989-ben és 1990-ben volt tagja. Később amerikai egyetemen diplomázott. 

Aktív játékos pályafutását követően a 2002-es müncheni atlétikai Európa-bajnokság rendezésében, majd több hazai tenisztorna szervezésében is részt vett. A budapesti vizes vb-n és az atlétikai világbajnokságon is ő volt a fenntarthatóságért felelős vezető. A triatlon világbajnokság és egyéb nagy rendezvények marketing igazgatója. Testvére, Gréta az MTSZ elnökségi tagja.

„Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége, a kiváló jelöltek közül nekem szavazott bizalmat a főtitkári pozíció betöltésére. Kifejezetten örülök, hogy a kiválasztás során egyfajta teniszes megmérettetés alakult ki, ahol egy 32-es „tábláról” indulva, majd a legjobb négy közé kerülve a pályázóknak kétszer is személyesen kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Korábbi válogatott játékosként a tenisz mindig is a szívügyem volt, nagyon sokat köszönhetek a sportágnak, amelyet főtitkárként most lehetőségem lesz visszaadni. Célom, hogy az elmúlt húsz évben szerzett széleskörű sportszervezői tapasztalatommal szolgáljam a Szövetség hatékony munkáját, hozzájáruljak a teniszsport népszerűsítéséhez, valamint elkötelezetten és sikeresen képviseljem a magyar teniszt idehaza és nemzetközi szinten is” – nyilatkozta megválasztása után Schmitt Petra.

Schmitt Petra (elől jobbról a második) idén szeptemberben a BHSE-s társakkalSchmitt Petra (elől jobbról a második) idén szeptemberben a BHSE-s társakkal

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline