Marozsán Fábián közel féléve készül az MTK szakosztályvezetője, Balázs György irányításával. Ezidő alatt az ATP 135. helyéről egészen a 61.-ig „szárnyalt”, s az úton több top10-es játékost is megvert. A BTC-n évek óta tevékenykedő szakember szerint Fábi esetében elsősorban a csapata iránti bizalom a siker titka, s mindig akkor tudja magából a maximumot kihozni, amikor hosszabb, nyugodt időszakot tudnak együtt tölteni egy tornán.
Gy. Szabó Csilla
− Hogyan alakult a közös munka az első hangos sikereket hozó időszakot követően? – tettük fel a kérdést Balázs Györgynek, aki azon kevés magyar edző közé tartozik, aki korosztályos és felnőtt szinten egyaránt jegyzett nemzetközi játékos volt.
− Bár Fábival nagyon jól ismertük egymást, csak egy tízhetes próbaidő után döntöttük el, hogy nekifutunk egy közös félévnek. Most érkeztünk ez utóbbi feléhez, s ez az időszak már elegendő ahhoz, hogy valós értékelést adjunk. A sokat emlegetett kémia már az első hetekben kialakult közöttünk, és azóta is remekül működik. Először Peruggiába tudtam elkísérni, ahol nyomban tornagyőzelemmel tette fel a koronát a közös munkánkra. Számomra ott lett világos, hogy ez egy hosszabb együttműködés kezdete, s örültem, hogy ezt az azt követő tornák is bizonyították. Mint például Wimbledon, ahol karrierje első Grand Slam-főtábláját játszhatta a selejtezőkből indulva.
− Mit gondol, mi változott meg Fábiban, mi az eddigi sikerek igazi titka?
− Ha az eredmények körülményei mögé nézünk, akkor azt láthatjuk, minél több időt töltünk együtt egy tornán, annál inkább ki tudja hozni magából a maximumot. Egyrészt ilyenkor működik kettőnk között leginkább a kémia, kellőképpen egymásra tudunk hangolódni, ami a meccsek során szükséges kiegyensúlyozottság alapjául szolgál. Másrészt ő is sokkal jobban tud koncentrálni a feladatára. Éppen ezért nem is bánom, hogy két-három hetes időszakokra utazunk el együtt. Erre az ázsiai túra a legjobb bizonyíték, hiszen Sanghajban jött ki a csúcsforma, ami már a harmadik hét vége felé volt. Még akkor is, ha Hurkacz ellen már a fáradtság jelei is kiütköztek rajta. Addig azonban nála jelentősen jobb világranglistás helyezéssel rendelkezőket vert, Rinderknech, de Minaur, Lajovic, és Ruud személyében. És ne feledkezzünk meg a bizalomról sem, amely közte és a Somogyi Zsolt által megálmodott csapata között kialakult. Tudja, hogy a legnehezebb pillanatokban is számíthat ránk, akik mögötte állunk és hiszünk benne.
Mester és tanítványa Sanghajban, ahol Marozsán ismét nagy skalpokat gyűjtöttFotó: Marozsán Fábián team
− Egy héttel korábban, Asztanában, viszont kikapott az orosz Kacsmazovtól, aki akkor még háromszáztizenötödik volt a világranglistán.
− Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire igazak az eddig mondottak. Mi Keszthelyről, egy harminc fok körüli hőmérsékletből, lassú salakról érkeztünk két nappal korábban, fedett, kemény pályára, a hidegbe, időeltolódással. Az orosz fiú egész évben keményen játszott, így itt is otthonosan mozgott. Ráadásul egy igen ígéretes teniszezőről van szó, aki utána a bosnyák Dzumhurt, és a francia Moutet-t is megverte, Mannarinótól pedig három szettben kapott ki. Egy ilyen vereség mindig benne van a pakliban, nem kell különösebben nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Szerencsére ezt Fábi is tudja, és a következő héten, Sanghajban fantasztikus játékot produkált. Úgy gondolom, ez az igazi profi hozzáállás. Az, hogy most már hatvan-hetven körül van, nem jelenti azt, hogy nem kaphat ki valakitől, aki a kétszáz-háromszázból érkezik. Ezek a fiúk mind nagyon jók, nincs nagy különbség közöttük. Fábi vert meg top tízes sztárokat, nem is egyet. Ők mégsem érnek emiatt kevesebbet. A legmagasabb szinten hihetetlenül izgalmas ez a sportág.
− A ranglista helyezések szempontjából gondolom nem számított arra, hogy októberben már csak egy lépésre lesznek a legjobb ötventől…
− Százharminc körül volt, amikor megkezdtük a munkát, majd a római győzelmeknek követően lett száztizenöt. Ezt követően elég gyorsan beszaladtunk a százba, és a kilencvenen belülre is, amit bevallom, kicsit későbbre vártam. Eltelt újabb néhány hét, és már a hatossal kezdődött a rangsora. Még ezt megelőzően azt nyilatkoztam, hogy nagyon örülnék annak, ha a hetven közelében zárná az évet. Nem voltam nagyon messze a valóságtól, s ha így marad a szezon végéig, akkor ki kell jelentenünk, túlteljesítette az elvárásokat. Októberben töltötte a huszonnégyet, fiatal még, be kell betonoznia magát a legjobb száz közé, s jó lenne, ha ez nem a vége, hanem az ötven felé közelítené. Jövőre az a célunk, hogy elsősorban ATP-viadalokon védje meg az idén többnyire Challenger-tornákon szerzett pontjait. Előbbi egészen más szint, még akkor is, ha esetleg ugyanannyit hoz is a konyhára a rangsor szempontjából. Szeretnék mértéktartó maradni, követelni is, ám nem túl éhesen. Nem lesz könnyű feladat. De csak így lehet minőségileg is tovább lépni.
− Az antwerpeni és a bécsi szereplés, ahol már az első, illetve a második fordulóban búcsúzott, is az ön szavait igazolja?
− Egyértelműen, hiszen itt visszafelé történt az, ami korábban az astanai utazás előtt. Ázsiából hazatérve megint más időjárás fogadott minket, ügyintézéssel, rohangálással nehezítve. Az is csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Szófia és Metz közül előbbit választottuk, miközben a bécsi betegségből épphogy csak kilábalt. Ilyen körülmények között nem tud olyan mentális szintre kerülni, mint amilyenen mondjuk Sanghajban volt Ruud, Lajovics, vagy de Minaur ellen. Ha fizikálisan, mentálisan és technikailag rendben van, akkor ezt tízből hétszer, nyolcszor hozza, de tízből tízszer még nem. Ezért is várom bizakodva az év elejét és Ausztráliát. Ott ismét hosszan és nyugodt körülmények között lehetünk együtt és versenyezhetünk.
Sanghaj, Rómához hasonlóan fontos állomása lett a 2023-as esztendőnekFotó: Marozsán Fábián team
− Mennyiben változott a felkészülésük, amikor éppen nem utaznak.
− Itthon is szeretünk lenni, mert mind a Budapest Tenisz Centrumban, mind pedig a Nemzeti Edzésközpont ideális körülmények között készülhetünk. Partnerek vannak, hiszen a magyar top öt valamennyi tagjával nagyon jó a kapcsolatunk. Kazahsztánban és Kínában közel három hetet töltöttünk együtt Fucsovics Mártonékkal, és megtaláltuk a közös hangot. Úgy gondolom, ez a kapcsolat a jövőben mindkét csapat számára csak hasznot hozhat.
− A közös munka során milyen technikai és taktikai elemeken kellett változtatniuk?
− Apró, de fontos dolgokhoz nyúltunk hozzá, elsősorban szélesítjük és finomítjuk a technikai repertoárját. Szeretném, ha kiszorított helyzetből nem csapna bele felesleges labdákba, szükség esetén hatékonyabban védekezne, s a nyesésekkel is vissza tudna jönni a játékba. Ugyanakkor a röptéket is biztosabbá kívánjuk tenni, s ha van időnk akkor a szerva variációkat is gyakoroljuk. November végétől itthon készülünk, kicsit többet tud majd Varga Antallal is kondizni, amire bizony nagy szüksége van. S bár alkatilag magas, vékony fiú, azért kell még szélesednie és néhány kilót is fel kell szednie. Van tehát hová fejlődni, van min dolgozni, de mint mindig, most is az időhiánnyal küzdünk. Összességében azonban nagyon jól teljesített, büszke vagyok rá. És arra is, hogy a csapatának tagja lehetek.
− Milyen érzés volt visszakerülni a nemzetközi elitteniszbe?
− Természetesen nagyon jó, versenyzőként magam is erre a szintre igyekeztem, de talán kicsit korán hagytam abba a profi pályafutásomat. Később több játékossal is elindultunk ezen az úton, de mindegyik kísérlet elakadt valahol, Babos Timivel és Balázs Attilával pedig csak rövidebb ideig tartott az együttműködésünk. Az elmúlt években nagyon sok munkám volt a BTC-n, miközben a kisfiam is megszületett, akivel minőségi időt szerettem volna együtt tölteni. Éppen ezért az itthonról és külföldről egyaránt érkező felkéréséket mind elutasítottam. Most a sors hozta úgy, hogy kicsit szabadabb lettem, Fábiban pedig olyan partnert találtam, akivel öröm dolgozni és hosszútávú terveket szőni.
− Milyen téren tapasztalta a legtöbb változást ahhoz képest, amikor még ön is játszott?
− Az erő az, ami leginkább dominál. Ez a tendencia már abban az időben is kezdett érvényesülni, most azonban szinte mindent visz. A játékosok maguk is erősek, magasak, nagy súlyokkal edzenek és nem utolsó sorban, bírják a sorozatterhelést. Azt hiszem manapság valójában a motiváltságon és a kitartáson múlik igazából a siker. Aki hétről hétre bizonyítani tud a Tour-on, és a hullámvölgyeket is minimális hosszúságúra képes szorítani, az maradhat csak a legjobbak között. Úgy látom, Fábi bírja ezt a hajtást, amiért különösen büszke vagyok rá.
