search

Hazai

Óriási érdeklődés kísérte szerdán délben Marozsán Fábián sajtótájékoztatóját rendkívül sikeres tengerentúli túráját követően. A most már top40-es, 24 éves teniszező az újságírók előtt elismerte, nem volt túl sok ideje a győzelmeken gondolkozni, a meccsek szorosan követték egymást, most pedig már az előtte álló feladatokra koncentrál. A kezdődő salakos szezonban a további előrelépés számára a cél.

Gy. Szabó Csilla

Egy év alatt, kettő híján pontosan száz helyet javított világranglistás helyezésén Marozsán Fábián. A 14. héten tavaly a 136., idén pedig a 38. helyen jegyzik. Micsoda különbség, és hány nagy megnyert mérkőzés van a két dátum között. Carlos Alcarazé volt az első nagy skalp, őt követte többek között Richard Gasquet, Alex de Minaur, Dusan Lajovic, Casper Ruud, idén pedig Nicolas Jarry, Holger Rune, Alexei Popyrin. Csak hogy a legjobbakat említsük. A Hajdúszoboszlói SE teniszezője fantasztikus két héten van túl, két tengerentúli 1000-es ATP-tornán is nagyszerűen menetelt. Indian Wels-ben Carlos Alcaraz állította meg a nyolcad, Miamiban pedig Alexander Zverev a negyeddöntőben. Utóbbi viadalon két top tízest is legyőzött. Ez előtte hasonlóan rangos viadalon még egyetlen magyar teniszezőnek sem sikerült.

Marozsán Fábián a múlt hét végén érkezett haza az Egyesült Államokból, és máris a hazai sajtó rendelkezésére állt. A Búsuló Juhász étteremben találkozott az újságírókkal, ott, ahol Alcaraz tavalyi legyőzését követően első sajtótájékoztatóját tartotta. Most is edzője, Balázs György, valamint menedzsere, Somogyi Zsolt ült az oldalán. Ezzel is hangsúlyozva azt a komoly csapatmunkát, amely tavaly óta jellemzi Marozsán Fábián karrierjét. Az akkori, játékos és menedzsere alkotta mindössze kétfős szövetségből nőtt ki a mostani 9 szakemberből álló team, amely a sikerek egyik alapját képezi.

A jelenlegi legjobb magyar teniszező hűen önmagához, azzal kezdte a beszélgetést, hogy bár nagyszerű élmény volt számára első igazi tengerentúli túrája, és örül a sikereknek, ő már a folytatásra gondol, egyrészt a tavaly megszerzett pontjainak megvédésére, másrészt pedig a jelenlegi helyezésének további megjavítására.

Marozsán edzője, Balázs György szerint, már az indulás is jó hangulatban telt, s ez az érzés végig megmaradt a két 1000-es ATP-torna idején. Közel harminc napot töltöttek kint együtt, s az ő célja a szakmai munka elvégzése mellett arra is kiterjedt, hogy végig tartsa benne a lelket, stabilitásából semmit se veszítsen.

− Minimális, néhány játéknyi hullámvölggyel vittük végig ezt a kilenc meccses sorozatot – értékelte tanítványa teljesítényét Balázs György. – Odákat zenghetnék a mutatott játékról, sok mindent kiemelhetnék a pozitívumok sorából, most mégis inkább arról beszélnék, milyen nehéz volt Miamiban a Rune elleni meccset követően tovább menetelni. Három nap alatt három meccs, változó időpontokban és körülmények között. Számomra ez volt az igazi teljesítmény. Óriási mérföldkőnek tartom a jelenlegi helyezését és az Egyesült Államokban mutatott játékát, de napról napra, hétről hétre dolgozva építkezünk. Most is már azon gondolkodunk, hogyan lehet a legsikeresebb a salak pályás szezonra való átállás. Monte-Carlo még bizonytalan, ha megvan a főtábla, akkor persze azonnal indulunk, ha nem, akkor keményen dolgozunk még pár napig. A programban ezt követően Barcelona, Madrid, Róma és Párizs szerepel, fontos lenne, hogy megfelelő erőnléti állapotban vágjon neki ennek az újabb etapnak.

Balázs György ugyanakkor azt is elismerte, az ellenfelek egyre jobban és alaposabban felkészülnek Fábiból. Az egyre nagyobb számban rendelkezésre álló videók segítségével elemzik ki a gyenge pontjait. Az érem másik oldalán ugyanakkor ez azt is mutatja, a vetélytársak egyre jobban tisztelik a magyar teniszezőt, vitathatatlanul az elit része lett. Bár ez a folyamat már tavaly, a shanghaji szereplését követően elindult.

− A túra Indian Wells-ben indult, minden szerencsésen alakult, a megérkezés, az edzések, a sorsolás, az utóbbi kínálta lehetőséget ki is használtam – beszélt sikereiről Marozsán Fábián. – Én már az ottani szereplésemet is nagy sikernek könyveltem el. Különösen büszke voltam a Jarry elleni találkozóra, hiszen hátrányból tudtam fordítani. Seyboth ellen pedig minden összejött. Alcaraz ellen a centerpályán játszhattam, ezúttal nem salakon, mint tavaly, és a spanyol is alaposan felkészült belőlem. Nagyon rosszul érezte magát Róma után, mindenképpen vissza akart nekem vágni. Ez sikerült is neki, de nem sokat bánkódtam miatta, a hibákból pedig igyekszünk tanulni. Miami előtt volt néhány napom a jó ritmusos edzésekre, valamint az erőnlétem javítására. Azt hiszem ez volt a kulcsa annak, hogy a második tornán még jobb eredményt értem el.

A Rune elleni igen gyors találkozót követően nem volt ideje a siker ünneplésére, hiszen a Popyrin elleni második találkozóra készült, amely mentálisan és fizikálisan egyaránt sokat kivett belőle. Ezt követte a De Minaur elleni éjszakai meccs, amelyre nagyon sokat kellett várnia. S bár a semmire elveszített második játszma jelentette hullámvölgyből maga sem tudja, hogyan kapaszkodott ki, az új labdákkal végül ez sikerült, és a harmadik már simán hozta.

Marozsán Fábián a pályán kívül is profiMarozsán Fábián a pályán kívül is profi

− Óriási dolognak tartom, hogy De Minaurt kétszer is le tudtam győzni. Bevallom, néha nehéz felfogni, hogy ennyi minden történt velem az elmúlt egy évben, de igyekszem. Maradéktalanul sikerült megvalósítanom a tervemet a legjobb ötvenbe kerülést, sőt már a negyvenen belül vagyok. Most már a harminc a cél, és kiemeltnek lenni egy Grand Slam-tornán. Mindezek eléréséhez azonban az eddigieknél is minőségibb munkára van szükség. Monte Carlón is azért gondolkodtunk sokat, mert számomra fontos, hogy jól felkészüljek az előttem álló salak pályás feladatokra. Elsősorban fizikálisan, nem szeretném, ha ezen a téren bármi probléma lenne.

A TotálTenisz kérdésére Balázs György azt is elmondta, hogy nem a ranglistapontokra és helyezésre fektetik a legnagyobb figyelmet, sokkal inkább a mindennapi munkára, s úgy érzi, a 24 éves játékos mentálisan lett a korábbiaknál is erősebb. Az alázata, és a munkába vetett hite nem változott, együttműködésük a lehető legjobban működik. Most azt szeretné, ha tanítványa bebetonozná helyét a világ legjobb ötven játékosa között.

Marozsán Fábián hasonlóan nyilatkozott honlapunknak, bár ő már a top 30-ról is említést tett valamint az olimpiai álmokról:

− Nagyon hosszú és nehéz esztendő volt, számtalan új élménnyel, nagy skalpokat gyűjtöttem, lett egy csapatom, nagy tornákon játszhattam, sokat léptem előre. Nagyon hálás vagyok mindezért. Úgy gondolom, mentálisan fejlődtem a legtöbbet, valamint fizikálisan. Utóbbinak különösen örülök, mert mindig egy kényes pont a számomra. A legmagasabb szinthez azonban ez a két dolog elengedhetetlen. Óriási élmény volt az olimpiai bajnok Zverev ellen centerpályán játszani, ám ahhoz, hogy eljussak az ő szintjére, még keményebben kell dolgoznom. Nagy dolognak tartanám a saját karrieremben, ha valóban képviselhetném Magyarországot, valamint a magyar teniszt az ötkarikás játékokon Párizsban. Ott is nagyon szeretnék jól teljesíteni.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline