search

Utánpótlás

A junior-világranglistán legelőkelőbb helyet elfoglaló két legjobb fiú, illetve két legjobb leányjátékosunk Horvátországban lépett pályára az elmúlt héten. A J300-as, vagyis 1. kategóriás korosztályos tornán a legjobb eredményt Bíró Melinda érte el, miután román párjával egészen a döntőig menetelt. Egyesben Nagy Botond jutott a legtovább, a nyolcaddöntőig, a Kincses Kolos, Nagy Botond kettős pedig a harmadik helyen végzett.

Gy. Szabó Csilla

A fiúk mezőnyében Kincses Kolos (J-ITF 116.) már az első fordulóban búcsúzott, egy szlovén fiútól szenvedett 6:2, 6:1-es vereséget. Nagy Botond (J-ITF 120.) viszont egy hazai szabadkártyás teniszező ellen kezdett, akit 6:4, 6:7(0), 6:2-re vert. A második fordulóban is nagy csatában nyert az ALFA TI teniszezője, mégpedig a 13. kiemelt brit Gusic Wan ellen (6:3, 2:6, 7:6(6)). A legjobb 16 között a szerb negyedik kiemelt Milictől kapott ki 7:5, 6:1 arányban. Párosban az elődöntőig menetelt a két magyar fiú. A legjobb négy között a későbbi győztes román kettőstől szevedtek 6:7(5), 6:2, 10-8-as vereséget Vrsarban.

A leányok között Nemcsek Gréta (J-ITF 222.) egy ukrán teniszezőtől kapott ki az első fordulóban (6:3, 6:0), míg Bíró Melinda (J-ITF 117.) a cseh Hettlerova legyőzésével (6:3, 7:6(6)) kezdett. Második meccsén azonban már ő is alulmaradt a tizennegyedik kiemelt Stoyanovval szemben (6:0, 6:0). Gréta a horvát Petkovic, Melinda pedig a román Breaz oldalán indult párosban, előbbiek számára a második forduló jelentette a végállomást, utóbbiak viszont egészen a döntőig meneteltek, amelyet három szettes, kiélezett csatában veszítettek el (6:7(9), 6:2, 10-4).

A tornán tehát a szegedi Bíró Melinda érte el a legjobb eredményt, pedig az előjelek egyáltalán nem voltak kedvezőek a számára. A W75-ös Székesfehérvár Opent követően két hétig volt beteg, ami szinte teljesen lenullázta az azt megelőző három hetes szezonközi alapozás során megszerzett erőnlétét. Horvátországba négy-öt napnyi edzést követően érkezett.

− Mivel ez egy nagyon erős torna, itt már nem voltak könnyű ellenfelek, óriási dolognak tartom, hogy egyesben megnyerte az első meccsét – értékelt Melinda edzője, Kiss György. – Azt pedig még nagyobbnak, hogy párosban egészen a döntőig meneteltek, s ott is csak hajszálon múlt az igazán nagy siker. A román Breazzal eddig mindig jól ment a közös játék, s most is kitettek magukért. Olyan kettősöket vertek, akik papíron jobbak voltak náluk. Február végén, március elején nagyon bizakodóak voltunk, mert jól sikerült az Australian Opent követő alapozás, ám a hörgőgyulladás, ami végül a tüdejére is ráment, a lehető legrosszabbkor jött. Szinte semmivé vált az addigi munkánk. Ekkor meg kellett állnunk egy pillanatra és átgondolni az idei terveinket, amelyek elsősorban a korosztályos Grand Slamekről szóltak. A Garroshoz körülbelül háromszáz pontot kellett volna még szereznie a hónap végéig, amit ilyen körülmények között nem láttunk megvalósíthatónak. Viszont nyakunkon az érettségi, a sors tehát helyettünk döntött úgy, hogy most inkább erre koncentráljon. Hiába sikerült ugyanis ilyen jól ez a páros, a junior top százasok ellen egyéniben most nem tudna maximális erőbedobással játszani, hiszen a kondijából veszítette a legtöbbet. Kell még egy kis idő, amíg visszaszerzi az erőnlétét. Addigra pont le is érettségizik.

Bíró Melinda (balról) a páros döntő eredményhirdetésénBíró Melinda (balról) a páros döntő eredményhirdetésénFotó: Bíró Melinda

A szegedi szakember természetesen nagyon sajnálja, hogy így alakult, a korosztályos Grand Slam-részvétel minden fiatal játékos számára nagy élmény, ám szerinte tanítványa profi teniszpályafutása nem ezen fog múlni. Az viszont mindkettejük számára nagy könnyebbség lesz, ha a vizsgákat követően már csak a teniszre kell koncentrálniuk. Akkor már elsősorban a felnőtt női tornákra.

− Tudtuk, hogy nehéz lesz ez a félév, de én szerettem volna párhuzamosan, mindkét területen helytállni – fűzte hozzá a Gellért SE játékosa, aki nem az első tizennyolc éves, aki hasonló problémával találja magát szemben. – Szerintem ez egy jó terv volt, ami három hétig működött is. A két hét betegség azonban mindent borított, nagyon nehezen tudtam visszatérni a normális kerékvágásba. Egy óra mozgás után már szinte meghaltam a pályán, így engem is meglepett, hogy Horvátországban viszonylag jó állapotban le tudtam hozni az első fordulós meccset. Pedig közel három órát játszottunk, bevallom, rá sem mertem nézni az órámra. Éreztem, hogy sok lesz ez a második forduló előtt. Párosban viszont kifejezetten jól ment a játék, különösen a negyeddöntőben, az első kiemelt ellen. Az egy óriási skalp volt a számunkra.

A román Burcescu ugyanis a korosztályos világranglista 56. helyezettje, a brit Klugman pedig a 12., de volt már 6. is, párosban az idei junior Australian Open döntőse, a vrsari tornának pedig későbbi egyes győztese. Melindáék őket 6:4, 6:2-re verték, majd a Cvetkovic, Donoso kettőst, immáron a legjobb négy között 6:2, 7:5-re. A fináléban, amelyben egy horvát, német duó volt az ellenfelük, apróságokon múlt a siker. Az első szettben 5:2-es állásból lett 5:6, majd négy szettlabdát hárítva nyerték a tiebreaket. A másodikban az ellenfél 3:2-es vezetésénél buktak egy NoAd-et, ha akkor egyenlítenek, akkor két játszmában akár a meccset is megnyerhették volna.

− Nagyon szerettem volna Párizsba kijutni, nehéz volt elfogadnom a történteket, de most már ez tűnik a legbölcsebb megoldásnak – tette hozzá Bíró Melinda, aki legalább Ausztráliát megjárhatta idén januárban Kincses Kolos és Nagy Botond társaságában. – Az április tehát nem a tornákról, hanem a tanulásról fog szólni, annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjek el az érettségin. Nem tudom mi lesz később, de egy jó bizonyítvánnyal biztosan több lehetőségem lesz. Júniustól pedig végre semmi mással nem kell majd foglalkoznom, csak a tenisszel. Úgy érzem, még nagyon sok van bennem a pályán, hiszen a korosztályos top százig is úgy jutottam el, hogy heti háromszor bejártam az órákra. Egy-két évet mindenképpen rá szeretnék szánni a teniszre, és kihozni magamból a maximumot. 

Festői környezetben teniszezhettek legjobb fiataljaink, Horvátország legrangosabb juniortornájánFestői környezetben teniszezhettek legjobb fiataljaink, Horvátország legrangosabb juniortornáján

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline