A világ legjobb juniorjátékosai között készül Traralgonban Bíró Melinda, Kincses Kolos és Nagy Botond a korosztályos Australian Open kvalifikációjának jövő szerdai rajtjára. Ifj. Fekete Rudolf szövetségi edző szerint az előverseny selejtezőjében mindhárman igyekeztek kihozni magukból a maximumot, erősebb ellenféltől szenvedtek végül vereséget.
Gy. Szabó Csilla
Az év első Grand Slam-tornájának korosztályos mezőnyében idén három fiatal teniszezőnk is indul. Bíró Melinda (J-ITF 107.) a nevezések lezárásának napján csúszott fel a melbourni selejtezőtáblára, Nagy Botond (J-ITF 95.) egy nappal korábban, Kincses Kolos neve pedig már az év végén is ott szerepelt a kvalifikációs listán. A melbourne-i tornát megelőzően mindhárman neveztek a J300-as, vagyis 1-es kategóriájú előversenyre, ahol szintén a selejtezőkben kaptak helyet.
Bíró Melinda a második fordulóban kapcsolódott be a traralgoni versenybe, és az ausztrál Alicia Dale-től (J-ITF 622.) szenvedett 6:0, 6:2-es vereséget. Nagy Botond szintén elveszítette első találkozóját, a hazai színekben versenyző Lachlan McFadzeantől (J-ITF 191.) kapott ki 6:4, 6:4 arányban.
Kincses Kolos viszont győzelemmel kezdett, az ausztrál Heaton Pann-t (J-ITF 1026.) verte 6:0, 7:5-re. A selejtező második fordulójában a japán Hiromasa Koyama (J-ITF 76.) volt az ellenfele, akitől igen színvonalas mérkőzésen szenvedett 6:3, 7:5-ös vereséget.
− Mind a hárman tisztességesen helyt álltak, mindent megtettek a győzelemért, de az ellenfelük jobb volt náluk – értékelt honlapunk számára ifj. Fekete Rudolf, aki a játékosokhoz hasonlóan, először vesz részt az Australian Openen. – Kolos nagyon szépen hozta az első meccsét, és a japán fiú ellen is jól játszott. Utóbbi nagyon erős volt, nem véletlenül előzi meg őt a világranglistán. Boti szoros meccsen kapott ki, talán, ha kicsit türelmesebb, másképp alakul a találkozó. Melinda esetében a számszerű eredmény nem igazán tükrözi a látottakat, hiszen több mint másfél órás küzdelemben maradt alul egy nála fizikálisan erősebb, nagyobb ütőerőt képviselő ellenféllel szemben. A traralgoni torna nem véletlenül a Grand Slam előversenye, a színvonal itt már nagyon magas, Melbourne-ben pedig még magasabb lesz. Amiben láthatóan fejlődniük kell még, az egyértelműen az elszántság, az önmagukba vetett erős hit, miközben a mérkőzések alatt is gyorsabban és határozottabban kellene alternatív megoldásokat keresniük, amennyiben a saját játékuk éppen nem jön be. Óriási lehetőségnek tartom, hogy a világ legjobbjaival mérhetik össze a tudásukat, éppen ezért én nemcsak azt kértem tőlük, hogy mindent tegyenek meg a győzelemért, de azt is, hogy igyekezzenek a lehető legtöbbet tanulni az ellenfeleiktől. Hosszútávon nagyon sokat profitálhatnak ezekből a meccsekből, ha kellőképpen nyitottak az új dolgokra.
A balatonboglári szakembertől megtudtuk, hogy egy igen hosszú, több mint 24 órás utazást követően érkeztek meg Ausztráliába, ahol körülbelül két napra volt szükségük az átállásra. Az érkezést megnehezítette a 37-38 fok körüli hőség, amely mostanra szerencsére csillapult. A traralgoni teniszközpontban – ahol az Australian Open korosztályos selejtezőit is játsszák majd – 24 kiváló minőségű pályán edzhetnek és meccselhetnek a fiatalok, rendkívül jó körülmények között. A klubbal szemben található egy tökéletesen felszerelt konditerem, ahol a magyar játékosok a Vaskó Balázs által összeállított erőnléti programot hajtják végre nap mint nap.
− Melinda, Botond és Kolos a megérkezésünk óta profi szellemben készül a mérkőzésekre, motiváltak és maximálisan együttműködőek – tette hozzá ifj. Fekete Rudolf. – A napi feladatokon túl, túlórázni sem restek. Igyekszünk a jövő szerdán kezdődő Grand Slam-selejtezőkre a lehető legjobb formába lendülni, minden edzés- és gyakorlási lehetőséget kihasználunk. A párosokhoz is leadtuk a nevezésünket, végül Kolos került fel a főtáblára egy ausztrál partner oldalán. Az már most látható, hogy nagyon kemény meccsek várnak ránk a folytatásban is, a gyerekeknek meg kell küzdeniük azért, ha el akarnak jutni Melbourne-be. Bár én úgy gondolom, hogy már az is igen nagy dolog, hogy egyáltalán itt lehetnek.
Ifj. Fekete Rudolf honlapunknak elismerte, nagyon jó érzés látni azt, hogy egy vezető tenisznemzet hazájában milyen magas színvonalú, komoly korosztályos tornát tudnak rendezni. Ahogy azt is, milyen jó meccseket játszanak a juniorok. Éppen ezért nem is szabad, hogy bárkit megtévesszen az ausztrál tinik ITF-ranglistás helyezése. Hiába rendelkezett gyengébbel Melinda és Botond ellenfele is, hazai pályán mindig igen veszélyesek a rendező ország sikerre különösen éhes teniszezői. A Grand Slam-torna szerdán kezdődő selejtezőjében pedig már csak és kizárólag náluk is erősebb ellenfelek várhatóak. Igaz, addigra a magyar fiatalok is jobban hozzászoknak a különleges körülményekhez.