search

Utánpótlás

Rendhagyó időpontban rendezték meg idén a Play&Stay csapatbajnokság döntőjét, hiszen korábban erre az eseményre mindig szeptemberben került sor. Ezúttal a NEK-en kettős MTK-győzelem született, hiszen a fiúk mezőnyében a BTC I, a lányok között pedig az MTK-Park diadalmaskodott.

Gy. Szabó Csilla

Június első hétvégéjén került sor a Play and Stay csapatbajnokság selejtezőire, második szombatján pedig már a bajnoki címért csapott össze négy leány, valamint hat fiúcsapat. Előbbiek között az MTK-Park, a HTF CSO-KO, a PVTC Lila, és a MESE Lila jutott fináléba, míg a fiúk mezőnyében a BTC I, a Pasarét Piros, a kecskeméti KTC Pumák, a Pasarét Narancs, a MESE Kék, valamint az ALFA TI gárdája szállt harcba az elsőségért. A felsorolásból egyetlen jellemzően jó utánpótlás-nevelő egyesület neve hiányzott csupán, a Tenisz Műhelyé, amely korábban többször is diadalmaskodott, s többnyire több csapattal képviseltette magát a döntőben. A 6-11 évesek esetében azonban sohasem lehet biztosra menni, teljesen természetes a „lyukas” korosztályok megléte, a legkisebbek esetében pedig az elmúlt tél sem volt könnyű.

A fiatalok között méltán népszerű csapatbajnokságra idén 33 nevezés érkezett, amely elmarad a korábbiaktól. Orbán-Sebestyén Katalin versenyigazgató, az MTSZ gyermektenisz programjának vezetője szerint, ez részben a májusi időpontnak is volt köszönhető.

− Többször megfogalmazódott már a tavasz végi rendezés igénye, ezért most megpróbáltuk, de láthatóan nem volt nagy sikere – értékelt a nap végén Orbán-Sebestyén Katalin, aki korábban is úgy gondolta, hogy a ballagások, az iskolai ünnepségek, és az évvégi hajrá nem kedvez az esemény nyár eleji lebonyolításának. – Szakmailag azért nem tartom jónak a májust, mert ilyenkor még piros pályán hiányoznak a versenyzésre érett játékosok. Több klub éppen emiatt nem is nevezett. A nyári táborok idején intenzívebbé válik a legfiatalabbak képzése, ezért szeptemberre már többen csatasorba állíthatóak. Akik most kezdik a versenyzést, azok épp akkorra érik el a megkívánt minimális szintet. De zöld pályás sem volt elég, többen is visszajátszottak az U12-es korosztályból. Jövőre alaposan átgondoljuk az időpontot, én mindenképpen az eredetihez való visszatérést fogom szorgalmazni. Ami pedig az idei évet illeti, a szeptemberi páros bajnokság lesz a következő nagy Play and Stay eseményünk.

A korosztály nehézségeit jól tükrözi, hogy a leányok mezőnyében tavaly bajnoki címet nyerő Balatonalmádi SE idén nem tudott teljes csapatot kiállítani, ezért legjobbjuk, Farkas Eszter az MTK-ba igazolt a részvétel reményében. Így történhetett meg, hogy idén is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, igaz, immáron a budapesti kék-fehérek színeiben. Az utánpótlás-nevelést küldetésének tekintő HTF CSO-KO számára persze ez a döntés korántsem volt előnyös, hiszen meg kellett elégedniük a második helyezéssel, ám a tavalyi bronzéremhez képest így is előbbre léptek.

Nagy Gyula(balról) és Dancsó Márk a győztes MTK-Park leánycsapatávalNagy Gyula(balról) és Dancsó Márk a győztes MTK-Park leánycsapatával

− Piros és narancs pályán nyertük a meccseinket, csak zöldön veszítettünk egy-egy találkozót – tudtuk meg a Park Teniszklubból érkező MTK-s csapat vezetőjétől, Dancsó Márktól, aki szerint egyébként mindig a legkisebbek között a legnehezebb versenyzésre kész játékost találni. – Az egyesület megítélése szempontjából nagyon fontos a play and stay csb-szereplés, s mivel tavaly nem jutottunk be a fináléba, most nagyon örülünk, hogy a leányok mezőnyében sikerült nyernünk. Idén esélyesként érkeztünk, de ez nem volt teher a játékosaink számára. Két tucatnyi gyerekünk van ebben a korosztályban, sajnos a hat-hét éveseket nagyon nehéz megszólítani. A koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság egyaránt ellenünk dolgozott, s így biztosan lesz generációs hiány, de mi ennek ellenére lelkesen folytatjuk a munkánkat. Ez a győzelem pedig mindannyiunk számára motivációt jelent. Ami pedig a gyerekeket illeti, tőlük azt kértem, hogy egymásért, a csapatért játszanak.

A csapatot elkísérte Nagy Gyula az MTK Teniszsuli vezetője is, aki szerint a jó megítélésen túl azért is fontos a P+S rendszerben való részvétel, mert ez jelenti az első lépcsőfokot a versenyzés felé. A hat-tizenegy évesek itt ízlelhetik meg az első komoly meccsek ízét, s kaphatnak kedvet hozzá. Ugyanakkor technikailag is szépen fejlődhetnek a fiatalok, az U12-es mezőnybe már képzetten érkezhetnek. A legjobb külföldi Play and Stay játékosok már szinte mini felnőttekként ütik a labdát.

A győztes leánycsapat tagja, Siklósi Odett a nagypapája révén kezdett el teniszezni a Feneketlen tónál, s elsősorban a barátok és a sok játék tartotta a klubban. Dancsó Márk szerint sok hozzá hasonló mentalitású gyerekre lenne szükségük, hiszen Odett egy percig sem ijedt meg az esélyesség terhétől, hozta a tőle várt teljesítményt és a meccseket is.

− A pécsiek elleni találkozó volt számomra a legnehezebb, de azt is sikerült hoznunk – jelentette ki igen határozottan a döntőt követően Siklósi Odett. – Voltak jóval könnyebb ellenfelek is. Mivel a csapattársaim egyben a barátaim is, nagyon szerettem volna nekik örömet okozni a győzelemmel, ami szerencsére sikerült is. Nagyon akartuk ezt a bajnoki címet. Éppen ezért sokat gyakoroltunk a csb előtt, ám ezúttal a komoly feladatok helyett inkább folyamatosan játszottunk. Azt hiszem, hogy a pörgetések és a labdák nagyon jó helyezése révén nyertem a meccseimet. A teniszt egyébként is nagyon szeretem, a Roland Garrost is néztük apukámmal, nekem Casper Ruud a kedvencem, pontosan olyan ütőt kaptam, mint amilyen neki is van.

Az MTK-s bajnokok a BTC szakembereivel, Enyedi Jánossal (balról), Varga Hunorral (fehérben) és Krafcsik Tamással (jobbról)Az MTK-s bajnokok a BTC szakembereivel, Enyedi Jánossal (balról), Varga Hunorral (fehérben) és Krafcsik Tamással (jobbról)

A fiúk mezőnyében a BTC I-es csapata és a Pasarét Piros jutott a döntőbe, utóbbi másik gárdájával az elődöntőben is érdekelt volt, amely a klubnál folyó utánpótlás-nevelő munkát dicséri. Az MTK viszont egyértelműen a csb legsikeresebb szakosztálya lett. Hiszen a „parkosok” leányok között szerzett aranyérmét, a „városmajoriak” egészítették ki a fiúk mezőnyében aratott győzelemmel. Rajtuk kívül a MESE jutott még két együttessel a csb-döntőbe.

− Nem titkolom, hogy a siker reményében jöttünk ma reggel a döntőre, de jó ellenfelekkel találkoztunk, jó meccseket játszottunk – értékelte csapat teljesítményét Varga Hunor, akit BTC-s kollégái közül Enyedi János és Krafcsik Tamás is elkísért a döntőre, s így minden apró részletre figyelni tudtak. – Mi mindig csapatban gondolkodunk, a pályán és azon kívül egyaránt. Ezt a versenyt ezért is szeretik különösen a gyerekek, mert itt együtt lehetünk. Gémes Domonkos például kifejezetten várta a mai napot. A győzelem számunkra azért fontos, mert így a klubvezetés is látja azt, amit mi utánpótlás-nevelő edzőként mindig mondunk, ezekben a gyerekekben van a jövő. Azt szeretnénk, ha sokáig velünk maradnának, s a következő öt-hat évben is együtt dolgozhatnánk. Szerintünk így van igazán értelme a közös munkának.

Gémes Domonkos 2013-as születésű, így még csak tíz esztendős, ám ő már az U12-es mezőnyben is gyakran indul, a korosztály hazai ranglistáján már az első harmadban található. Ennek ellenére fontos volt számára a Play and Stay csb-döntő is.

− Az idősebbek közötti meccsek természetesen már egészen más hangulatúak, itt azonban mindenképpen nyerni szerettem volna – egészítette ki Varga Hunor gondolatait Gémes Domonkos. – Nagyon jó érzés volt a csapattal pályára lépni, még akkor is, ha kicsit tehernek éreztem, hogy kötelező volt nyernem. A döntőn és az elődöntőn is figyelnem kellett, egyik sem volt könnyű, de szerencsére nyerni tudtam, mert fejben mindig jó vagyok. Összességében az akaratunkkal kerekedtünk felül, s mivel jövőre már nem biztos, hogy indulok ebben a mezőnyben, ezt egy szép búcsúnak is tekinthetjük.

A 2023-as Play and Stay csapatbajnokság végeredménye
Fiúk:
1. BTC I, 2. Pasarét Piros, 3. KTC Pumák, 4. Pasarét Narancs, 5. MESE Kék, 6. Alfa TI.
Leányok: 1. MTK-Park, 2. HTF CSO-KO, 3. PVTC Lila, 4. MESE Lila

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline