search

Hazai

A PG Tenisz és a M.E.S.E. csapata ünnepelt a 2025-ös Play+Stay csapatbajnokságon.

Lapszemle+fotók: huntennis.hu

Az ősz utolsó nyárias napján a Nemzeti Edzésközpont adott otthont a Play+Stay csapatbajnokság döntőinek. A selejtezőkből továbbjutott együttesek napsütéses időben, remek hangulatban mérkőztek meg egymással, a fiúknál hat, a lányoknál négy együttes játszott a trófeáért.

A fiúknál két hármas csoportban kezdődtek meg a finálé mérkőzései. Az A csoportban a PG Tenisz 2-1-re legyőzte a M.E.S.E. csapatát, a Volvex Porthos ellen pedig 3-0-ás sikert aratott, így a PG az első helyért folytathatta. A M.E.S.E. a másik találkozón 2-1-re nyert a Volvexesek ellen, és csoportmásodikként végzett.

A B csoportban körbeverés történt a TSZSK Gyula, a Volvex Athos és a Rába ETO gárdái között, de a legjobb győztes-vesztes játékaránnyal a gyulai csapat rendelkezett, tehát ők is a trófeáért folytathatták, míg a bronzéremért a Volvex Athos tagjai mérkőzhettek.

Az 1. helyért folytatott párharcon a Csendes Zsolt vezette PG Tenisz 3-0-ra verte a TSZSK Gyulát, míg a bronzmeccset a Volvex Athos együttese szintén 3-0-ra nyerte a M.E.S.E. ellen. 

Fiúk, végeredmény:
1. PG Tenisz (Bauer Nimród, Péter Szilárd, Simon Kende Zalán, csk: Csendes Zsolt)
2. TSZSK Gyula (Vincze Árpád, Rácz Levente, Domokos Arnold, csk: Petrovits Péter)
3. Volvex Athos (Neményi Noé, Vaskó Ambrus, Lakatos Dániel, Hamsik Dániel, csk: Oláh Attila)
4. M.E.S.E. (Richter Benedek, Richter Márton, Flesch Ábel, Nagy Kolos, csk: Kardhordó Szilárd)
5. Rába ETO SE (Vadász Noel, Orbán-Happ Gellért, Nagy Botond, csk: Berecz Benedek)
6. Volvex Porthos (Németh-Izmay Noel, Prisztóka Mátyás, Dobrinskii Aleksandr, Horvai Soma, Cserny Csaba, csk: Oláh Attila)

p and s 2p and s 2

A lányoknál a M.E.S.E. csapata kitűnő játékkal diadalmaskodott: előbb 2-1-re legyőzte a PG Teniszt, majd 3-0-ra nyert a PVTC, illetve a ZTE Kék együttese ellen is, így megérdemelten állhattak a dobogó legfelső fokára. A második helyen a PG Tenisz zárt, akik a ZTE Kék (2-1) és a PVTC (2-1) ellen is győzelmet arattak, egyetlen vereségüket a bajnok M.E.S.E. ellen szenvedték el. A bronzérem a pécsi gárdához került, akik a ZTE Kék csapata ellen tudtak nyerni

Leányok, végeredmény:
1. M.E.S.E. (Kardhordó Eliza, Mátyás Zsófia, Kassai Dalma, csk: Kardhordó Szilárd)
2. PG Tenisz (Szilágyi Mira Zsófia, Chen Zixin, Juhász Betta, Erdei Helga, csk: Csendes Zsolt)
3. PVTC (Varga Dóra Emili, Takács Zara, Patkó Janka, csk: Spitl Tamás)
4. ZTE Kék (Ferencz Dorina, Heffenträger Dorottya, Varga Virág, Bödör Szofi, Borbély Lotti, csk: Bakos György)

A díjakat Schmitt Petra főtitkár, Kisantal Péter utánpótlás-válogatott edző és Major Áron válogatott versenyző adták át.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline