Rekedt-Nagy Zoltán bizonyult a Dunakeszin megrendezett Nexon Cup – I. Bogyó László Emlékverseny legeredményesebb magyar játékosának. A hazai F12-es ranglistavezető az 1-es kategóriás U12-es Tennis Europe versenyen a döntőben maradt csak alul szlovák ellenfelével szemben. A fiúk vígaszágán Gémes Domonkos nyert.
Gy. Szabó Csilla
1-es kategóriás, U12-es Tennis Europe versenyt rendeztek a héten a Nexon Dunakeszi teniszklubban, amely a klub egyik alapítójának, Bogyó Lászlónak is emléket kívánt állítani. Minden bizonnyal a magas színvonal volt az oka annak, hogy a főtáblás küzdelmekben egyetlen magyarnak szurkolhattunk az utolsó napig. A hazai pályán játszó Rekedt-Nagy Zoltán szettveszteség nélkül jutott el a döntőig, amelyben a szlovák Lukas Polak volt az ellenfele. A színvonalas összecsapást hozó finálét, nagy csatában, 6:4, 6:4 arányban nyerte Polak. Pedig Rekedt-Nagy többször is vezetett a találkozó folyamán, a második szettben akár a fordítás is lehetségesnek tűnt, amikor 4:3-as előnyhöz jutott. A szlovák fiú azonban még agresszívebb lett, amire a magyar fiatal ezen a napon egyszerűen nem találta az ellenszert.
Rekedt-Nagy Zoltán azonban így is szép eredménylistával dicsekedhet, hiszen ez volt az idei nyolcadik nemzetközi döntője, amiből ötöt meg is nyert. Aranyérmei között túlsúlyban vannak az egyes sikerek, hiszen 2025-ben eddig háromszor állhatott fel egyedül a dobogó legmagasabb fokára.
A Dunakeszin készített videónkban, Rekedt-Nagy Zoltán közvetlenül a finálét követően értékelte egész hetes teljesítményét:
A hazai színvonalas megmérettetés lehetőségét sok magyar használta ki, a leányok között 15, a fiúk mezőnyében pedig 24 U12-es teniszezőnk vágott neki a főtábla küzdelmeinek. Előbbiek esetében a legjobb 16 között, még ketten is voltak, Kuti Franciska (Dunakeszi TK) és Pósfai Kinga (Tenisz Műhely), a nyolcba azonban már egyikük sem jutott tovább. A fiúknál is hasonló volt az arány, azzal a nagy különbséggel, hogy míg Kristyán Ádám (Pasarét TK) kikapott a nyolcaddöntőben, a már említett Rekedt-Nagy Zoltán a fináléig menetelt. Előbbi a későbbi győztes szlovák Lukas Polaktól kapott ki 6:2, 7:5-ös találkozón.
A fiúk döntője előtti sorsolás pillanata DunakeszinFotó: TotalTenisz
A vigaszágon jutott nagyobb szerep a magyar fiataloknak, amelyen az első körben vereséget szenvedők indulhattak. Itt a legjobb négy közé a szintén hazai pályán játszó dunakeszis Szmolenszky Tamara, valamint a Volvexes Lehoczky Liliána jutott be. A fiúk 16-os tábláján a legjobb négy között a pasaréti Gémes Domonkos éppen a hatvani Karóczkai Kán Sólyom (4:2, 4:2) legyőzésével jutott be a vigaszág döntőjébe, amelyben az ukrán ellenfelét verte 3:2-re (Zadoroznyi feladta a találkozót).
Párosban három fiú duónk jutott el a legjobb nyolcig – a Göncz, Unger, a Gémes, Kristyán, valamint a Barranco-Mészáros, Kardhordó –, míg a leányok mezőnyében ez csak a Ledényi, Sabján kettősnek és egy szerb partnerrel Polgárdi Zitának sikerült.