search

Utánpótlás

Kettős győzelmet aratott a hétvégén Spanyolországban, Nemcsek Gréta. A Vasas SC fiatalja egyesben és párosban egyaránt szettveszteség nélkül nyerte a Tennis Europe 2-es kategóriás U16-os tornáját. A siker minden bizonnyal nagy önbizalmat adhat neki az éppen kezdődő szabadtéri salakos szezonhoz.

TotalTenisz lapszemle

A Vasas SC honlapjának beszámolója szerint, elvárások nélkül utazott Nemcsek Gréta a Barcelonától délre található Emilio Sánchez Akadémiára. A fiatal játékos az U16-os leányválogatott tagjaként idén már bizonyított a Winter Cup-sorozatban, s most egyéni versenyen is láthatóan beérett a téli alapozás gyümölcse. Pedig a célja csak az volt, hogy belelendüljön a játékba, a nemzetközi csapatversenyen kívül idén még nem indult túl sok versenyen. Bár a február végi oslói páros sikerével igen látványosra sikerült számára az évkezdet.

Az ITF juniortornáin jól meg kell tervezniük edzőjével, Bocskay Józseffel az aktuális programot, hiszen Gréti még nem töltötte be a 15. életévét, így csak korlátozott számban indulhat a legidősebbek között. Meccsre azonban szüksége van, ezért idén is úgy tervezik, hogy a rangosabb U16-os Tennis Europe-tornákra még rendszeresen „visszajátszik”. Ilyen jelentős viadal volt a spanyolországi is, amelyen harmadik kiemeltként lépett pályára.

− Tényleg nem gondoltam arra, hogy most mindenáron nyernem kell, meccsről meccsre próbáltam építeni a játékomat – értékelt a kettős győzelmet követően Nemcsek Gréta. – Az első helyen kiemelt román Boian, valamint a második lengyel Sybicka egyaránt az európai élmezőnyhöz tartozik, jól ismerem őket. Utóbbival először indultunk el együtt, és remekül sikerült a bemutatkozás. Első kiemeltként magabiztosan mentünk végig a mezőnyön és hoztuk a kötelezőt. A döntő volt csak kicsit szorosabb, de ott is csupán öt játékot veszítettünk. A korosztályos TE-viadalokon az a jó, hogy van időm belejönni a játékba, az első két fordulóban nem találtam nagyobb ellenállással szemben magamat. A hét elején uralkodó óriási nagy szélben ez különösen jól jött, mert nem tudtam nagyon magas színvonalú játékot produkálni, örültem, ha a pályán tartottam a labdákat. Ahogy jöttek a komolyabb meccsek, a szél is csitult, az elődöntőben pedig már a végső győzelem lehetősége is felmerült bennem. A páros partneremet búcsúztató ötödik helyen kiemelt román Miron ellen nagyon jól játszottam, a tenyeresem ellen nem volt ellenszere, így mindössze egyetlen játékot veszítettem a négy között. Pedig ő is jó teniszező, előtte kiemelteket búcsúztatott. Én viszont régen játszottam olyan jól, mint éppen ellene.

Nemcsek Gréta két trófeával térhetett haza Spanyolországból a hétvégénNemcsek Gréta két trófeával térhetett haza Spanyolországból a hétvégén

A szombati döntő már kicsit szorosabban alakult, ráadásul mindkét szettben a Vasas sportolójának kellett hátrányból visszajönnie. Az első kiemeltet az elődöntőben, óriási csatában búcsúztató ukrán Koziar az első játszmában 3:1-re a másodikban pedig 4:1-re is vezetett, Gréti azonban mindkétszer megfordította az állást és ezzel a mérkőzés sorsát is a saját javára döntötte el. Az egyéni finálét 6:3, 6:4-re nyerte. Kiváló erőnlétére, amelyet Vaskó Balázs, és Bartha Kincső segítségével épített fel, egész héten át támaszkodhatott.

− Mentálisan múltam felül az ellenfelemet, aminek azért is örülök, mert a teniszpályán különösen fontos, hogy fejben erősek maradjunk. Remélem, hogy a most szerzett jó tapasztalatok, valamint az önbizalom a folytatásban is segíteni fog. Nagyon jól esett, hogy az egyik mérkőzésemen Markovits László, a Vasas SC elnöke is szurkolt nekem, de ott volt a lelátón a magyar szakemberek közül Bondár Imre is, aki külföldi játékosokat kísért el a tornára. A hétvégén még picit örülök a győzelemnek, azt követően pedig készülünk tovább. A folytatásban hazai nemzetközi tornákon indulok majd – tette hozzá Nemcsek Gréta, aki a Tennis Europe sorozatában tavaly két páros győzelmet szerzett, egyéni tornát utoljára 2022-ben, Ausztriában nyert. A juniorok között viszont idén és tavaly is állt már a dobogó legmagasabb fokán egyesben, ahogy párosban is.

Az U16-os tornákon tehát elsősorban a meccsrutin miatt indul majd a Vasas teniszezője, ám ha így folytatja, az idény végi, Monte-Carlóban sorra kerülő mesterverseny mezőnyébe is bekerülhet. S bár ez most már egyáltalán nem szerepel a céljai között, az ehetihez hasonló sikerekkel, akár be is kerülhet a válogatott mezőnybe. Ha így lesz, akkor nagy valószínűséggel azt ki is használja majd, edzőjével, Bocskay Józseffel azonban most már inkább a juniorok világranglistáján igyekeznek majd egyre feljebb lépkedni.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline