search

Világtenisz

Ritkán fordult elő az Australian Open történetében, de úgy általában a Grand Slameken is, hogy valaki a selejtezőből indulva egészen a legjobb négyig eljut. A fiatal ukrán teniszező, Dajana Jasztremszka most mégis történelmet írt, a selejtezőből indult, s magyar idő szerint csütörtök reggel a finálé jogáért játszhat.

Csizmazia Zoltán

Ha csak az Open Érát, tehát az Australian Open 1968-tól íródó történetet nézzük, eddig egyetlen egyszer fordult elő, hogy ez valakinek sikerüljön. Az ausztrál Christine Matison-Sorley 1978-ban a selejtezőből indulva jutott el egészen a legjobb négybe, ahol az amerikai Betsy Nagelsentől kapott ki 7:5, 6:4-re, tehát egy akkor sokkal erősebb játékost is komoly csatára késztetett. Ha a Grand Slamek történetét nézzük, Jasztremszka bravúrja tényleg egyedi, hiszen az ausztrál és ukrán női játékos mellett ez még háromszor sikerült valakinek, 1999-ben, Wimbledonban, az amerikai Alexandra Stevensonnak, aki végül a későbbi győztes honfitárstól, Lindsay Davenporttól kapott ki. Később aztán Nadia Podorska, Emma Raducanu ért még el hasonló sikert selejtezősként. Előbbi 2020-ban, utóbbi egy évvel később.  

– Nem rossz érzés történelmet írni. Ez egy új dolog nekem és a generációmnak is, mert amikor legutóbb selejtezőből indult játékos eddig jutott, az nagyon rég volt. Meg sem születtem még – nyilatkozta Jasztremszka a meccs után és bevallotta, elképesztően izgult a mindössze 19 éves cseh Linda Noskova ellen, akit 6:3, 6:4-re győzött le. Aki látta a meccset, az tapasztalhatta, hogy a világranglista 50. helyén álló cseh lánynak esélye sem volt, hiába tűnik az eredmény olvasatában ez egy szoros összecsapásnak.

Jasztremszka 2000. május 5-én született Ogyesszában. 2020-ban már a világranglista 21. helyén is tanyázott, így a mostani szereplése annyira nem is nagy meglepetésnek vélhető, de sok minden történt azóta. Édesapja kiváló röplabda-játékos volt, de nem ő, hanem a nagypapája vitte le őt először teniszedzésre úgy, hogy Dajana a tornát és az úszást is kipróbálta előtte. 

– Azért választottam a teniszt, mert nagyon kemény és szép játék. Szeretem a munkát, és a teniszben szeretnék történelmet írni. Amikor fiatalabb voltam, sok mindent fel kellett áldoznom, de most már nem bánom.... Nagy köszönetet kell mondanom a szüleimnek, mert ha ők nem lökdösnek a megfelelő pillanatban, akkor nem hiszem, hogy olyan életem lenne, mint amilyen most van – mondta egy korai interjúban, és ez valóban sikerült neki.

Juniorként már negyeddöntős volt az Australian Openen, Wimbledonban viszont már a fináléig jutott, de ott Anasztaszja Potapovával szemben vereséget szenvedett. 2018-ban már a felnőttek között versenyzett, de első Australian Openjét a selejtezőben bukta el. 2019-ben már a top25-be jutott úgy, hogy két WTA-versenyt is meg tudott nyerni, A Hobart International és a thaiföldi Hua Hin-bajnokság hozták az első sikereit. Közben azért az AusOpenen harmadik, a US Openen a negyedik fordulóig jutott. Előbb Serena Williamstől, utóbb a kínai Zhang Shuaitől kapott ki.

2021-ben jött a feketeleves, az addig felfelé ívelő karrier egy csúnya doppingbotrány miatt látszott keresztbe törni. Az ukrán játékost 2021 elején eltiltották anabolikus szteroid használatáért, bár hiába állította, hogy soha nem használt teljesítményfokozót. Reménytelennek tűnt a helyzete, hiszen a CAS (Nemzetközi Dopping Bizottság) kétszer is elutasította a fellebbviteli kérelmét. Aztán majdnem fél év után a nemzetközi szövetség, az ITF közölte, hogy Jasztremszka nem felelős a doppingvétségért, és visszaadta a játékengedélyét.

2022-ben visszatért a top100-ba, Lyonban döntőt játszhatott, és újra elindult a legjobbak felé, miközben az Oroszország ellen vívott háború miatt az egész családdal Franciaországban költözött. Mivel komolyabb eredménye nem volt 2023-ban, így csak a selejtezőben indulhatott az idei Australian Openen. A kvalifikációban mindhárom ellenfelét (a szerb Boskovicsot, a görög Grammatikopolut, az ausztrál Jointot) 2-1-re győzte le. A főtáblán viszont csak egyetlen szettet veszített eddig, a legjobb 16 között az amerikai Navarro ellen. 2-0-ra nyert Vondrousova, Gracheva, Azarenka és Noskova ellen is. Lenyűgöző teljesítmény.

Az álmok továbbírásához, a döntőbe jutáshoz a 12. helyen kiemelt, kínai Zheng ellen kell nyernie, hogy minden idők legnagyszerűbb eredményét érje el. A történelemkönyvekbe már így is bekerült.

Fotó: Twitter/Ukraniain Tennis

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline