Áprilisban ismét a Nexon Dunakeszi Teniszklub vendége lesz a spanyol Gonzalo López-Fabero, aki tavaly már vezetett U12-es edzőtábort az érdeklődő magyar gyerekeknek. A GPTCA (Global Professional Tennis Coach Association) tagja, korábban topjátékosokat is edző tréner, idei látogatása előtt honlapunknak adott interjút, amelyben játékosként szerzett tapasztalatain túl, a lassan három évtizedes edzői karrierjének legfontosabb tanulságairól is beszélt.
Gy. Szabó Csilla
A ma már saját barcelonai akadémiáján, elsősorban fiatalok képzésével foglalkozó szakember, a 90-es évek derekán, az ATP 169. helyén érte el karriercsúcsát játékosként, edzőként pedig lassan három évtizede járja a világot, tanítványai között volt hosszabb-rövidebb ideig Julián Alonso (ATP 30.), Tejmuraz Gabasvili (ATP 43.), Adrian Menendez-Maceiras (ATP 111.), de a fiatal, profi karrierjét éppen kezdő Karen Hacsanovval (ATP 8.), Joao Sousával (ATP 28.) és Albert Ramos-Viñolas-szal is dolgozott. A spanyol Davis Kupa-csapat mellett többször is segédkezett. Ezek a nevek azonban csak a legismertebbek, hiszen keze alatt sokan mások is megfordultak, akik különböző szinteken lettek sikeresek. De olyanok is szép számmal akadtak, akik nem érték el az általuk kitűzött cél. Szerinte ezt azért fontos megemlíteni, mert a mai modern tenisz kegyetlen realitása, hogy végül csak a legjobbaknak sikerül a vágyott profi karrier megvalósítása.
Hogyan lett teniszező, miért éppen ezt a sportágat választotta? – tettük fel a kérdést Gonzalo López-Faberónak.
Nehéz eldönteni, hogy én választottam a teniszt, vagy ő engem – válaszolt nevetve a spanyol szakember. – Édesapám amatőr szinten játszott, imádta a sportágat, az ő révén lett a játék a mindennapjaink természetes része. Már kétévesen teniszütővel a kezemben fotóztak a szüleim, hiszen édesapám mindig vitt magával, és persze a bátyámat is. Ilyen környezetben, szinte észrevétlenül lettünk teniszezők. Nem az volt a céljuk, hogy profik legyünk, ám ahogy jöttek az eredmények, egyre inkább magával ragadott minket ez a világ. Juniorként a világranglista tizenötödik helyén zártam, felnőttként éveket töltöttem a top kétszázon belül, bátyám pedig NCCA-bajnok lett. De soha nem bántam meg a döntésemet, hiszen ez egy csodálatos közeg.
Gonzalo López-Fabero (balról) a fiatal Djokoviccsal egy közös gyakorlást követően
A felnőttek közé való átlépés azonban önnek sem ment könnyen. Általánosíthatóak-e ezek a problémák?
A profi karrier megkezdése sohasem könnyű, ha nem vagy olyan született szupersztár, mint mondjuk Alcaraz. Tizenhét és húsz éves korod között tele vagy kételyekkel, különösen akkor, amikor nem jönnek a korábban megszokott eredmények. Az ATP mezőnyébe átlagosan huszonhárom-huszonnégy évesen lehet betörni, tehát ott van az a néhány év, amelyet többnyire a bizonytalanság, a motiváció elvesztése, és a maximális koncentráció hiánya jellemez. Ez a legnagyobb és legfontosabb lépés egy teniszező életében. A játékosok kilencvenkilenc százaléka itt bukik el… Ez így volt korábban is, ma azonban még nehezebb a helyzet, az elvárások ugyanis folyamatosan nőnek. Ráadásul ezek egyre korábban fogalmazódnak meg. Amikor a sikeres fiatalok szembesülnek a valósággal, leginkább a belső egyensúlyuk sérül, ezért fontos, hogy ebben a kritikus időszakban a legmegfelelőbb emberek álljanak mellettük.
Hogyan lett edző, kitől tanult a legtöbbet?
Huszonnyolc évesen, amikor befejeztem a pályafutásomat, nem volt másom csak a teniszütőm, valamint a teniszpályán megélt sok-sok felejthetetlen és boldog pillanat. A százhatvan és a kétszázhúsz között mozogva nem nagyon tudtam pénzt félretenni, ugyanakkor a tenisz volt az egyetlen dolog, amihez igazán értettem, ehhez a világhoz tartoztam. Az első lehetőséghez Németországban jutottam, abban a klubban, ahol a csapatversenyek során játszottam. Megpályáztam egy edzői állást, amit meg is kaptam a tizennégy évesek és kicsit idősebbek mellett. Ennek már huszonnyolc éve, és azóta én magam is sokat változtam, folyamatosan fejlődök, tanulok. Barcelonai vagyok, tehát rendkívül jó alapokkal rendelkeztem, idővel pedig a szakma minden csínját-bínját kitanultam, felépítettem a saját képzési programomat. Mindig is a legmagasabb szintű versenyzés érdekelt, szerencsére nagyon sok jóképességű, motivált játékossal dolgozhattam. Munkám során a biztos spanyol alapokra, valamint a szorgalmamra, elhivatottságomra építhettem.
Gonzalo López-Fabero a tavalyi dunakeszi tábor során segít egy résztvevőnek
Az oktatás és a képzés területén mit tart a legfontosabbnak?
A technika, a taktika, az erőnlét és a jó hozzáállás egyaránt fontos. Ha az egyikben is komoly hiányosság van, nehéz eredményt elérni. De mégis azt mondom, hogy a jó fej az, ami egyszerűen elengedhetetlen. Amikor valakivel megkezdem a közös munkát, először a képességeit mérem fel, majd a környezetét, leginkább pedig azt, mentálisan mire képes. Ha minden adott, akkor folyamatosan fejlődni fog. Sokféle út vezet a sikerhez, hogy melyik jön be az leginkább egyénfüggő. Ezt el kell fogadni. De ha fejben gondok vannak, akkor abból nagyon nehéz bármit is kihozni.
Bogyó Tamással, most már több éves a munkakapcsolatuk, hogyan értékeli ezt az együttműködést?
Nagyon szeretek vele dolgozni, szívesen hallgatom az észrevételeit, én is sokat tanulok tőle. Mivel hasonlóan gondolkodunk a teniszről, nagyon gördülékeny a közös munka. Jó lenne még több időt együtt tölteni, a távolság miatt azonban ez nem könnyű. Úgy látom, hogy Dunakeszin mindenkinek megvan a feladata, és azt a lehető legjobban igyekszik ellátni. Nagyon örülök annak, hogy egyre jobban megismerem a magyar viszonyokat, és talán lehetőségem nyílik arra, hogy a saját eszközeimmel az itteni teniszt is segítsem.
Korábban milyen ismeretekkel rendelkezett a magyar teniszről? Mit gondol a gyermekekről, akikkel tavaly, Dunakeszin találkozott?
Első benyomásaimat az önök országáról a legjobb teniszezőik, például Noszály Sándor révén szereztem. Utóbbi ellen magam is játszottam. Tamásék jártak korábban nálunk Barcelonában, de a tavalyi tábor során nyílt csak igazán lehetőségem arra, hogy betekintsek a magyar viszonyokba. A résztvevők fiatal koruk ellenére igen magas technikai szinten játszottak. Ez szembetűnő volt a számomra. Ahogy az is, hogy számukra a továbblépés kulcsa az lehet, ha játékosként fejlődnek. Ha megértik mit jelent valójában teniszezni, teniszezőnek lenni. Úgy láttam, technikailag néha még jobb szinten is vannak bizonyos elemekben, mint a spanyol kortársaik. Itt lenne tehát az ideje, hogy „igazi” teniszezőkké váljanak.
Tavaly még a technika volt a főszerepben Dunakeszin, idén már a játékossá válás
Április negyedik hetében ismét Dunakeszin tart edzőtábort, milyen újdonságokkal készül?
Elsősorban azokra a gyerekekre számítunk, akik már tavaly is részt vettek, az akkor megszerzett tudásra építkezve szeretnénk előbbre lépni. Mégpedig a már említett „igazi játékossá válás” felé. A technikára tehát kevesebb időt szánunk majd, mint tavaly. Ahhoz szeretnénk eszközöket adni nekik, hogy megértsék mikor, mit és miért tesznek a pályán. A legfontosabb azonban az, hogy ismét egy nagyszerű hetet tölthessünk együtt, sok tapasztalatot és közös élményt szerezve. A teniszt ugyanis szeretni kell, ezt soha, semmilyen körülmények között nem szabad elfelejteni.
Melyek a távolabbi terveik?
Nekem ez lesz a második edzőtáborom Magyarországon, és Tamásék is többször jártak már nálunk Barcelonában, ezért mindenképpen a folytatásban gondolkodunk. Rengeteg dolog jár a fejünkben, hiszen mindketten előbbre szeretnénk lépni a játékosainkkal, de ezek most még inkább csak tervek. Örömmel tapasztaltam, hogy Magyarországon mindenki nagyon nyitott a fejlődésre, éppen ezért optimistán tekintek a további további közös munka elé is. Köszönöm mindenkinek a kedves fogadtatást, boldogan térek vissza Dunakeszire és Magyarországra. Alig várom már az újabb, áprilisi találkozást!
Fotók: Gonzalo López-Fabero és Nexon Dunakeszi Tenisz Klub
