search

Utánpótlás

Közel két hónap kihagyás után, ismét teljesértékű edzémunkát végezhet a hazai U14-es ranglistavezető Mokán István Damján. A Viharsarok Tenisz Alapítvány játékosa április végére tervezi a versenyekre való visszatérést, bár edzőjével, Hankó Bálinttal semmit sem szeretnének elsietni. A hosszútávú és biztos fejlődés a céljuk.

Gy. Szabó Csilla

A Selmeci Petra által vezetett, Mokán István Damján, Fazekas Vencel és Giovantsis Noel alkotta U14-es fiúválogatott februárban nagyszerűen szerepelt a Winter Cup selejtezőjében. A németországi nyolcas döntőbe csoportgyőztesként, nagy reményekkel érkeztek, ám a szlovákok elleni nyitómeccsen Mokán István Damján ráesett a jobbkezére, s bár törött csuklóval is végig játszotta mérkőzését, együttesünk további szereplését megpecsélték  a történtek.

− Borzasztóan sajnálom az esetet, hiszen mindhárman jó formában érkeztünk Németországba, reális esélyünk lett volna egy nagyon jó szereplésre – idézte fel a februári eseményeket Mokán István Damján, aki a Tennis Europe ranglista igen előkelő 22. helyén zárta a tavalyi esztendőt, a jelenlegi 30-ra pedig a váratlanul jött kényszerpihenő miatt csúszott vissza. – Természetesen egyéniben is visszavetettek a történtek, szerencsére már az év elején teljesítettem a hazai szövetség által előírt mérföldkövet, így jövőre részese lehetek az MTSZ Next-Gen programjának, amely újabb lendületet adhat karrieremnek. A junior utaztatási programnak köszönhetően eddig is számos nemzetközi versenyre eljuthattam és bizonyíthattam, miközben nagyon hasznos tapasztalatokat szereztem. A tavalyi évem volt eddig a legsikeresebb, hiszen ranglistavezető lettem, és oly sok elveszített döntőt követően végre egyéni országos bajnokságot is nyertem. A Mesterversenyen tettem fel egész éves szereplésemre a koronát, nagyon jó meccseket játszva jutottam el a végső győzelemig. A Tennis Europe U14-es sorozatában két egyéni döntőt játszottam, a ciprusit egy páros győzelemmel is megtoldottam Andreas Monoyios barátom oldalán. Emiatt duplán is nagy öröm volt. A tavalyi kiemelkedő nemzetközi teljesítményem nyomán az MTSZ-től az ideire kapott eredményességi támogatást pár év múlva sikeres Davis-kupa szerepelésekkel szeretném majd meghálálni. A tenisz számomra egyébként sem csupán a sportról szól, már eddig is nagyon sok fantasztikus élményt kaptam tőle, és barátságok sokaságát. Bárhová megyek, mindenhol szeretettel fogadnak, ami nagyon jól esik. Vidékiként az is nagy dolog, hogy a fővárosban is szívesen látnak, gyakori vendég vagyok Budaörsön Heiszer Flórinál, vagy a Bikás Parkban Varga Osziéknál.

Mokán István Damján olyan piciként kezdte a teniszt, hogy néha a felettük szálló repülők elterelték figyelmét a labdárólMokán István Damján olyan piciként kezdte a teniszt, hogy néha a felettük szálló repülők elterelték figyelmét a labdáról

Damján júliusban még csak tizennégy esztendős lesz, de már több mint tíz éve teniszezik, ugyanis kiugróan fiatalon, négyéves kora előtt kezdett játszani. Sarkadon lépett először teniszpályára, mégpedig nővére Dorisz hatására. Az akkoriban még igen komolyan versenyző kislányt kísérték édesanyjával edzésekre és meccsekre, a kisfiú pedig maga is boldogan mászott fel a dobogóra, amikor a sarkadi lányok csapata megnyerte a vidékbajnokságot. A Békés vármegyei kisvárosban egyébként is kézenfekvő volt a tenisz, hiszen több klub is a sportág szerelmeseinek rendelkezésére áll. Oláh Zsolt és Telegdy Attila voltak az első edzői, majd jelenlegi mestere Hankó Bálint vette át a képzését, akivel lassan nyolc éve dolgoznak együtt.

− Az első gondolatom az volt vele kapcsolatban, milyen szerencse, hogy balkezes – beszélt a közös munka kezdetéről a békéscsabai szakember, aki eleinte maga járt ki Damjánhoz Sarkadra, az általános iskola megkezdésekor azonban az egész család beköltözött a megyeszékhelyre, s így lett a fiatal tehetség a Viharsarok Tenisz Alapítvány játékosa. – A kutatások szerint a balkezesekre jobb térbeli látásmód, helyezkedés és gyorsabb tanulás jellemző, amit az elmúlt évek során Damján személyesen is igazolt a számomra. A teniszről azt szokták mondani, ez a hibák játéka. Aki ennek ellenére megőrzi a bátorságát és a kezdeményező képességét, abból lehet jó versenyző. Dami már egészen kicsi korában, piros pályán is birtokában volt ennek a merészségnek, lelkesen jött fel a hálóhoz, s néha még engem is meglepett a váratlan húzásaival. Jó értelemben véve kiszámíthatatlan, az ellenfelek sohasem tudhatják mit tartogat a számukra. Egy döntő szettben is képes olyan fonákot meghúzni, amilyet rajta kívül senki sem merne. Ő ugyanis látja a pályán az üres helyet és gondolkodás helyett azonnal reagál. Többnyire helyesen.

Dami tavaly elnyerte a Békéscsaba legjobb utánpótláskorú sportolójának járó díjat, amelyet a város vezetőitől vett át Hankó Bálint társaságábanDami tavaly elnyerte a Békéscsaba legjobb utánpótláskorú sportolójának járó díjat, amelyet a város vezetőitől vett át Hankó Bálint társaságában

Hankó Bálint szerint sok jó tanácsot kaptak eddig a szövetség hazai szakembereitől, s ők ezeket mindig meg is hallgatják, átgondolják, amit tudnak beépítenek a mindennapi munkájukba. Összességében azonban egy igen sajátos, egyéni úton járnak. Az élesen meghúzott, váratlan szögekben érkező tenyeresek, az alapvonalhoz közeli pozíciófogás, s az utóbbiból indított dinamikus támadások egyaránt Dami jellemzői, ahogy a kemény pályán vagy szőnyegen különösen jól csúszó teli, lapos fonákok is.

− A szerva és a ritörn területén szeretnék fejlődni, hiszen ahogy haladunk előre, úgy lesznek egyre kiélezettebbek a meccsek, értékelődik fel a saját adogatásunk biztosítása, illetve a break lehetőségek kihasználása – tette hozzá Mokán István Damján, aki szerint mentálisan is nagyon sokat lépett előre az utóbbi időben. – Állóképességem Mochnács Tamás erőnléti edzőnek köszönhetően folyamatosan javul, de egyébként is szerencsésnek érzem magam, hogy olyan kiváló szakemberektől tanulhattam eddig, mint Oláh Zsolt, Telegdy Attila, Zsiga Laci bácsi, Kisantal Péter, Hajnal István, no és persze Hankó Bálint. Nélkülük nem lennék több mint egy éve hazai ranglistavezető. Nagyon szeretek versenyezni, sokkal jobban, mint edzeni, úgy érzem, az éles helyzetekben tudom kihozni magamból a legtöbbet. A pályán, amint lehet, átveszem az irányítást, s ha tudok, már ott is vagyok a hálónál. Nagyon várom már a junior ITF-tornákon való bemutatkozást, szeretnénk megnézni, hogy mire vagyok képes az idősebbek között. Bár ez nem lesz olyan nagyon ismeretlen terep a számomra, hiszen a Viharsarok OB hármas férfi csapatának legjobbjaival szoktam szparingolni. Klubunkban egyébként is szuper jó a hangulat, nyaranta reggeltől estig a pályán vagyunk a srácokkal. De hát minden vágyam, hogy profi lehessek, ahhoz pedig nagyon keményen kell dolgozni.

A Viharsarok TA férfi csapata Mokán István Damjánnal (elől guggol)A Viharsarok TA férfi csapata Mokán István Damjánnal (elől guggol)

Hankó Bálint is pozitívumként említi a felnőtt csapatban való szereplést, amelyben teher nélkül játszhat kemény meccseket. Tanítványa nem is szereti kihagyni őket, bár idén ezt nem tudják elkerülni, hiszen a nyári korosztályos versenyprogram követésének lesz elsőbbsége.

Nagyon jó Damival együtt dolgozni, a versenyeken fantasztikusan tud pörögni – jellemzi tanítványát Hankó Bálint. – Ami pedig az eredményeket illeti, nem szaladunk előre, óvatosan, a lehető legmegalapozottabban szeretnénk haladni. Az elmúlt két hónap kicsit átrendezte a gondolatainkat, ám előnye is volt, mert fizikálisan sokat erősödött, ráadásul nőtt is. Az évet saját korosztályában a top tízben szeretnénk végezni, miközben a tizenhat éven aluliak között is egyre többet játszik majd. A junior ITF próba jelleggel szerepel a versenynaptárunkban.

Hankó Bálint úgy gondolja, Damján idén tavasszal akár robbanthatott volna is egy nagyot, amennyiben nem jön a februári sérülése. Ám ezt továbbra sem balszerencseként fogják fel, sokkal inkább a versenyzői lét elkerülhetetlen velejárójaként, amely akár erősebbé is teheti a fiatal játékosokat. Számukra az a fontos, hogy végre ismét egészséges, folytathatják az eddigi kemény munkát. Terveik megvalósításához ugyanis pillanatnyilag ez utóbbira van leginkább szükségük.

A Mokán István Damján, Fazekas Vencel és Giovantsis Noel (balról jobbra) alkotta U14-es fiúválogatott reményeit Dami sérülése oszlatta szerteA Mokán István Damján, Fazekas Vencel és Giovantsis Noel (balról jobbra) alkotta U14-es fiúválogatott reményeit Dami sérülése oszlatta szerte

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline