search

Szenior

Néhány nappal 92. születésnapja után elhunyt a szenior teniszsport közismert és szeretett egyénisége, Kende László. A futball volt a kedvenc sportága, aztán ötven esztendősen a váltott a teniszre. Nagy fanatizmussal edzett és versenyzett, 2016-ban ő vezette a 85+ korosztály világranglistáját.

- Az első ütéseket akkor tettem, amikor még keményen dolgoztam. Összesen öt órát tanultam oktatóval. A hiányos előképzés mind a mai napig megfigyelhető stílusomon. Valójában 1979-et követően tudtam maradéktalanul átadni magam e csodálatos sportnak. Onnantól viszont annyit játszottam, ahány partnert sikerült becserkésznem - olvashatjuk az ujkelet.live hasábjain megjelent életrajzi írásban. - A sok hajsza után végre király módjára élhettem. Reggelente még bejártam a családi pecsenyesütőbe, aztán 10 óra körül a közeli Császár uszodában leúsztam szokásos napi adagomat, ami mind a mai napig ezer méter, majd végkimerülésig jöhetett a tenisz.

Megtudhattuk azt is, hogy "Lencsi" volt a példaképe. "Ilyen emberektől próbáltam ellesni a mesterséget. Ha szakmabeli tudását nem is sikerült elsajátítanom, fanatizmusa óriási hatással volt rám" - így emlékezett vissza a szenior teniszsport 2013-ban elhunyt nemzetközileg is sok siker aratott egyéniségére, Lénárt Lászlóra.

Ami pedig az átvett a fanatizmust illeti, elég csak azt megemlíteni, amit a saját otthoni felkészüléséről vallott. "Lakószobai egyéni csúcsom ezerháromszázhúsz, ennyiszer ütöttem vissza a falnak a szivacslabdát anélkül, hogy leesett volna. Ha valaki most arra a konklúzióra jut, hogy ez a pali nem lehet teljesen komplett, sok ellenérvet nem tudnék felsorolni, hacsak azt nem, hogy ez a fajta otthoni gyakorlás növeli a labdabiztosságot".

A mosolygós, vidám Kende László az elmúlt évtizedekben a teniszpályák állandó vendége volt. Néhány évnyi alapozás után már az 55+ korosztályban elismerő oklevelet harcolt ki magának. A díszes oklevél nem sokáig árválkodott egyedül a lakás falán: több mint százat sikerült összeteniszeznie az évek során, körülbelül ugyanannyi érmet, kupát és porcelán ajándéktárgyat gyűjtött. Mint az alábbi ITF rangsorról készült fotó mutatja, 2016-ban ő vezette a 85+ korcsoport világrangsorát.

2016-ban ő vezette a 85+ világrangsorát2016-ban ő vezette a 85+ világrangsorát

- Legnagyobb teniszélményemet a hazai ILTC Tenisz Clubnak köszönhetem, amelynek több mint húsz éve tagja vagyok. Szinte az egész világot bejártuk, olyan távoli helyekre is elkerültünk, mint Uruguay, India, Törökország, Monte Carlo, Horvátország (hétszer), Írország, Belgium. Több világ-, és Európa-bajnokságon szerepeltem, sok sikerrel, de itt-ott negatív eredménnyel is. Az utolsó több mint harminc évben szinte minden hétvégén szenior versenyeken vettem részt. Ez volt a kikapcsolódásunk feleségemmel, Dzsindzsivel. Őt a sport egyáltalán nem érdekli, mégis hűségesen követett mindenhova, idejét olvasással töltötte, vagy beszélgetett teniszezőtársaim társaival.

A legfrissebb hazai szenior rangsorban a 90+ korosztály második helyén állt. Nemrégiben úgy fogalmazott, "a teniszhez való örök kötődésem addig lesz mellettem, amíg mozogni tudok"...

1931. november 8., Debrecen - 2023. november 28., Budapest

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline