search

Szenior

Ahogy Róma sem egy nap alatt épült fel, úgy az idei utolsó ITF szenior versenyt, a Romai Cup-ot is több hónapnyi munka előzte meg, mind a szervező Márky Jenő és felesége, Márkyné Hatvany Katalin, mind a Szenior Tenisz Szövetség részéről.

Beöthy Bernadett

A sok munka nem maradt eredménytelen, a nagy népszerűségnek örvendő verseny jó hangulatban zajlott a Római Teniszakadémián. A hat nap során 35 versenyszámban összesen 296 mérkőzésen mérte össze erejét a 24 országból érkezett 245 játékos.

A versenyen egyetlen nehézséggel kellett szembenéznie a szervezői csapatnak és a versenybírónak: a harmadik napon a Nánási úton lévő egyik trafóházban leégett néhány, a teniszpályák áramellátását is biztosító kábel, sötétségbe borítva ezzel a hatból öt pályát. A játékosok türelemmel viselték a mintegy háromórás várakozást: szerencsére a klubhelység és a kiszolgáló egységek nem maradtak áram nélkül, így várakozás közben sokan tudták követni a TV előtt a bécsi ATP torna mérkőzéseit. Az aznapra tervezett páros mérkőzések a következő napra lettek átütemezve, és a jó szervezésnek köszönhetően mindössze három mérkőzést kellett éjfél után befejezni.

A pénteki Players’ Party nagy sikernek örvendett. A marokkói származású Reda Asslassi a korábbi évekhez hasonlóan ismét kitett magáért, finomabbnál finomabb ételeket kóstolhattak a versenyzők. A Szenior Tenisz Szövetség egy szép kupával ismerte el Reda munkáját, amit tapsvihar kíséretében a dobogó legfelső fokára állva vehetett át a megilletődött konyhafőnök.

Reda Asslassi  konyhafőnök tiszteletbeli első díjat kapottReda Asslassi konyhafőnök tiszteletbeli első díjat kapott

Így zajlott hát 2023. utolsó nemzetközi versenye, és csak remélni tudjuk, hogy 2024-ben hasonlóan színvonalas tornákat láthatunk.

A magyarok eredményei

MS30
2. Bálint Dávid
3. Őrfi Erik
MD30
2. Gyenis Máté, Varga Gábor
3. Kalázdi Csaba, Szűcs Barna; Korporal Dominik (GER), Kovács Tibor
XD30
2. Csizi Evelin, Oláh Imre Szabolcs
3. Hegyi-Hankó Tilda, Őrfi Erik
MS35
3. Lászlófi Róbert
WS35
2. Csizi Evelin
3. Almádi-Székely Éva, Sápi Zsófia
MS40
2. Varga Gábor
3. Rádai Gábor, Thékes István
WD40
1. Almádi-Székely Éva, Szűcs-Villányi Ágnes
2. Graumane Rita (LAT), Zimonyi Eszter
3. Kasapoglu, Aylin (TUR), Sápi Zsófia
XD40
1. Pintér Nóra, Hitter Csaba
2. Almádi-Székely Éva, Emil Egerer (GER)
3. Szűcs-Villányi Ágnes, Szűcs Barna
MS45
3. Burcsi Péter
WS45
2. Pestuka Szilvia
3. Hegyi-Hankó Tilda
MD45
1. Hitter Csaba, Tildi Balázs
2. Bodó Péter, Gáspár László

WD45
1. Regina Balcune (NED), Pestuka Szilvia
2. Balta Rózsa, Beck Katalin
3. Hegyi-Hankó Tilda, Angela Schroecker (GER); Thekla Gutermann (GER), Wagner Judit
XD45
3. Pestuka Szilvia, Lipták János
WS50
1. Beck Katalin
3. Zimonyi Eszter
XD50
1. Bodnár Györgyi, Ciprian Cuceu (ROU)
2. Beck Katalin, Sákovics Péter
3. Zimonyi Eszter, Olivier Radulescu (ROU)

MS55
3. Pongrácz Kristóf
WS55
1. Balta Rózsa
3. Farkas Gabriella
MD55
1. Pongrácz Kristóf, Szabó Miklós
2. Bónyai Gábor, Kováts Zsolt
3. Farkas Tomi, Barta Attila
XD55
1. Balta Rózsa, Kováts Zsolt
2. Thekla Gutermann, Prágai Sándor
3. Farkas Gabriella, Békefi Imre; Wagner Judit, Farkas Tomi

 Wágner Judit, Balta Rózsa, Kováts Zsolt, Thekla Gutermann, Prágai Sándor Wágner Judit, Balta Rózsa, Kováts Zsolt, Thekla Gutermann, Prágai Sándor
MS60
3. Szekrényes Zsolt
MD60
1. Sákovics Péter, Szekrényes Zsolt
3. Bata Bálint, Prágai Sándor
XD60
1. Szerencsésné Miltényi Éva, Szekrényes Zsolt
2. Magyar Ildikó, Amberger Árpád
3. Bentzik Judit, Erdei Ferenc

Amberger Árpád, Magyar Ildikó, Szerencsésné Miltényi Éva, Szekrényes ZsoltAmberger Árpád, Magyar Ildikó, Szerencsésné Miltényi Éva, Szekrényes Zsolt
MS65
3. Thurzó Pál
WS65
1. Bogár Szabó Éva
MD65
2. Radnóti Miklós, Tolna Károly
3. Thurzó Pál, Vizi Ferenc
XD65
1. Bogár Szabó Éva, Márton Kálmán
3. Baliga Judit, Radnóti György; Sitzwohl Ildikó, Perényi Szilárd

MS70
1. Orosz György
3. Pázmándi József
WS70
1. Szűcs Mária
2. Kiss Ágnes
3. Orbán Zsuzsanna, Tályai Márta
MD70
1. Almai János, Fülöp László
2. Alfred Boeckl (GER), Rakonczay Tibor
3. Holló János, Reinhold Rombach (GER); Szalay István, Szűcs Kálmán
WD70
1. Kiss Ágnes, Orbán Zsuzsanna
2. Kleinberger Marianne (AUT), Tályai Márta
3. Szűcs Mária, Villányi Pálné
XD70
1. Fuchs Anna, Rakonczay Tibor
2. Kiss Ágnes, Pohly Ferenc
3. Barsi Tünde, Szűcs Kálmán; Tályai Márta, Jakab Géza
MS75
2. Hofstädter Lajos
3. Vas István
MS80
2. Szalay Miklós
3. Bakonyi Levente, Pohly Ferenc

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline