search

Szenior

Csütörtök déltől vasárnap kora estig tartott a hajdúsági vármegyeszékhely első ITF-kategóriás szenior versenye. Összesen 211 mérkőzést játszottak a 33 kategóriában. Íme a részletes eredmények. 

Árvay Sándor

A terveknek megfelően vasárnap lezárult a DEAC nagyerdei Sportcampusának 11 pályáján az ITF World Tennis Master200 Debrecen Cup nemzetközi szenior torna. A menetrendszerű befejezéshez kellett a végig remek, nyárias idő, a sok pálya, s mindenképpen szükség volt a pontosan, fegyelmezetten és barátságosan ügyködő szervezői kvartettre. Beöthy Bernadett  versenybíróval, Erdei Csaba informatikai vezetővel, Kollár László és Harazin Piroska rendezői, házigazdai teamjével, s a gyorsan dolgozó, segítőkész pályafelújító csapattal zökkenőmentesen zajlott a népes nemzetközi torna.

- Kellett is a pörgés, hiszen nagy mezőny, sok kategória szerepelt a programban - mondta honlapunknak Beöthy Bernadett. - Összesen 33 kategóriában hirdettünk eredményt: 19 férfi, 7 női szám mellett 4 vegyespáros verseny is volt, s ehhez kapcsolódott a vigaszág 3 csoportja. Összesen 211 mérkőzést tudtunk le. A versenyre az ITF szabályok szerint az interneten lehetett nevezni, összesen 136-an jelentkeztek, de a párosokra már a helyszínen is elfogadhattunk újabb szereplőket, így végeredményben 192 nevezés volt a tornára. 

Papp László polgármester, MTSZ elökségi tag, Kollár László főrendező és Erdei Csaba, a szenior szövetség elnökePapp László polgármester, MTSZ elökségi tag, Kollár László főrendező és Erdei Csaba, a szenior szövetség elnöke

               ITF World Tennis Masters200, Debrecen Cup

FÉRFIAK
Egyes

MS30+: 1. Kollár Péter, 2. Petrás Péter, 3. Kollár László és Lipták Dániel
MS40+: 1. Wagner Vince, 2. Almási Zoltán, 3. Keil Bálint és Ott Ákos
MS45+: 1. Andris Krumnis, 2. Aivars Linkevics, 3. Marius Ardelean és Schultz Teofil
MS50+: 1. Ciprian Cuceu, 2. Bíbok Tamás, 3. Csízy Dezső és  Csontos Mihály
MS55+: 1. Szabó Miklós, 2. Pongrácz Kristóf, 3. Boris Engel és Vasile Hotea
MS60+: 1. Amberger Árpád, 2. Prágai Sándor, 3. Kovács Zoltán és Őri Ádám
MS65+: 1. Thurzó Pál, 2. Jozef Kolar, 3. Fehérváry Sándor és Kerekes Károly
MS70+: 1. Pázmándi József, 2. Fülöp László, 3. Sápi István és Czeglédi László
MS75+: 1. Lelkesi József, 2. Vas István, 3. Andre Heimann és Szabó Ferenc
MS80+: 1. Pohly Ferenc, 2. Szalay Miklós, 3. Szentkirályi István és Vitályos Iván  

MD60: Szabó Tibor, Prágai Sándor, Amberger Árpád, Radnóti GyörgyMD60: Szabó Tibor, Prágai Sándor, Amberger Árpád, Radnóti György

Páros
MD30+: 1. Kollár Péter, Petrás Péter, 2. Danó Norbert, Lipták Dániel, 3. Farkas István, Kiss Lóránt MD35+: 1. Őri Ádám, Varga Emil, 2. Aivars Linkevic, Gatis Pavars, 3. Almási Zoltán, Buzga Róbert
MD45+: 1.  Andris Krumins, Pántya Zsolt, 2. Ott Ákos, Schultz Teofil, 3. Marius Ardelean, Calin Muresan
MD50+: 1.  Ciprian Cucea, Vasile Hotea, 2. Nicolae Avram, Viorel Muresan, 3. Papp Tamás, Páll Tibor
MD55+: 1. Aradi Béla, Erdei Csaba, 2. Orosz László, Pongrácz Kristóf, 3. Cseke Csaba, Ébert Tamás és Barta Attila, Szabó Miklós
MD60+: 1. Amberger Árpád, Prágai Sándor, 2. Puskás László, Szabó Tibor, 3. Radnóti György, Szigeti Zsolt
MD65+: 1. Márton Kálmán, Szávai Tibor, 2. Jozef Kolar, Jozef Kovac, 3. Horváth Zoltán, Perényi Szilárd
MD70+: 1. Filiczki Mihály, Kiss Imre, 2. Kabay Tibor, Néger István, 3. Almai János, Fülöp László
MD80+: 1.  Pohly Ferenc, Szentkirályi István, 2. Csorba Zoltán, Szalay Miklós, 3. Lucian Mihailescu, Vitályos Iván

Szentkirályi István és Pohly Ferenc, a 80+ párosverseny boldog győzteseiSzentkirályi István és Pohly Ferenc, a 80+ párosverseny boldog győztesei

NŐK
Egyes

WS30+: 1. Ott Lívia Viola, 2. Csizi Evelin, 3. Kalocsai Brigitta
WS40+: 1. Sápi Zsófia, 2. Ugne Lekstutiente, 3. Szekrényes Emese
WS45+: 1. Bágyi Kinga, 2. Csibi Eszter, 3. Bodnár Györgyi
WS70+: 1. Szűcs Mária, 2. Bércesi Julianna, 3. Kóczián Gyöngyvér

A WS70 kategória díjazottjai: Kóczián Gyöngyvér, Szűcs Mária, Bércesi JuliannaA WS70 kategória díjazottjai: Kóczián Gyöngyvér, Szűcs Mária, Bércesi Julianna

Páros
WD30+: 1.  Csizi Evelin, Ott Lívia Viola, 2. Sápi Zsófia, Szekrényes Gyöngyi, 3. Ugne Lekstutiene, Kotosmann Krisztina
WD45+: 1. Balta Rózsa, Bágyi Kinga, 2. Bodnár Györgyi, Docs Katalin, 3. Csibi Eszter, Paksi Katalin
WD65+: 1.  Szűcs Mária, Tályai Márta, 2. Bércesi Julianna, Kóczián Gyöngyvér, 3. Fónyi Emőke, Kovácsné Szabó Éva

WD45+: a bronzérmes Csibi Eszter, Paksi Katalin, a győztes Balta Rózsa, Bágyi Kinga és a második helyezett Bodnár Györgyi, Docs Katalin duóWD45+: a bronzérmes Csibi Eszter, Paksi Katalin, a győztes Balta Rózsa, Bágyi Kinga és a második helyezett Bodnár Györgyi, Docs Katalin duó

VEGYES PÁROS
XD30+: 1. Ott Lívia Viola, Ott Ákos, 2. Csizi Evelin, Szombati Zsolt, 3. Sápi Zsófia, Kollár László
XD40+: 1. Ugne Lekstutiente, Varga Emil, 2. Szekrényes Emese, Szekrényes Zsolt, 3. Szekrényes Gyöngyi, Barta Attila  
XD50+: 1. Bodnár Györgyi, Ciprian Cuceu, 2. Balta Rózsa, Márton Kálmán,  3. Bágyi Kinga, Orosz László
XD65+: 1. Tályai Márta, Juhász Lajos, 2. Szűcs Mária, Perényi Szilárd, 3. Nádori Katalin, Radnóti György

Vigasz
50+: 1. Cseke Csaba, 2. Nicolae Avram, 3. Varga István és Viorel Muresan
60+: 1. Ulbrecht Gábor, 2. Horváth Zoltán, 3. Veres Imre és Pap Sándor
70+: 1. Néger István, 2. Jakab Géza, 3. Filiczki Mihály

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline