search

Padel

Andrejszki Dóra és Juhász Pálma

A hazai padel szövetségnek köszönhetően az idei négy fedett pályás ob-győztes nyáron Krakkóba utazhat az Európai-játékokra. Andrejszki Dóra, Juhász Pálma, Szakács Olivér és Urvölgyi Marcell egyaránt teniszezőként kezdte a sportpályafutását, mégis különböző utakon érkeztek el a padelhez. A tengerentúlon tanult női páros már a nemzetközi mezőnyben is megmérettette magát, éppen ezért céljaik is igen határozottak.

Gy. Szabó Csilla

Bár a bajnoki cím megszerzése önmagában is minden sportoló álma, az idei fedett pályás padel ob-n ennél nagyobb volt a tét. A női és a férfi páros győztese ugyanis ezzel az Európa Játékokra is jegyet váltott, amelyen első alkalommal képviselhetik majd hazánk színeit. A II. Pannon-Work fedett pályás országos bajnokságon ugyanakkor idén már 1 millió forint volt az összdíjazás, ami pontosan duplája a tavalyinak, és a sportág magyarországi fejlődését is nagyon jól mutatja.

Az izgalmas és fordulatos meccseket hozó torna női mezőnyében a 2022.-es évi szabadtéri bajnok, Andrejszki Dóra, Juhász Pálma kettős állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, maga mögé utasítva ezzel a Kovács Anikó, Erdélyi Mónika korábbi magyar bajnok duót. A két, teniszösztöndíjjal Amerikát is megjárt játékos komoly nemzetközi ambíciókat táplál, ezért számukra különösen fontos lesz az olimpiai részvételre váró sportágak krakkói nagy találkozója.

Pedig az egymásra találásuk a véletlen műve volt, igaz, ma már egyértelműen látszik benne a sorsszerűség is. A M.E.S.E-n rendezett első padel ob-ra érkező Juhász Pálma, a szomszédos teniszpályáján egy ismerős sziluettre figyelt fel, s közelebb lépve sem kellett csalatkoznia. Egyik legkedvesebb korábbi riválisa, Andrejszki Dóra ütögetett.

− Bevallom őszintén, észre sem vettem a padelpályákat, a sportágról pedig szinte semmit sem tudtam – idézi fel a 2020 szeptemberében történteket Polyák Ferenc egykori tanítványa, Andrejszki Dóra, aki éppen akkor fejezte be amerikai tanulmányait, s döntött úgy, hogy a hét esztendő sikerei, barátságai, élményei ellenére hazatér Magyarországra. – Pálmával nagyon jó volt a kapcsolatunk, s bár riválisok voltunk, mindig egymást megölelve, mosolyogva jöttünk le a pályáról. Az utolsó Szuper Liga-meccsünket is egymás ellen vívtuk, másnap pedig mind a ketten utaztunk Amerikába. Annyira jól esett, hogy odajött hozzám. Tőle hallottam először a padelről, amit kisvártatva néhány teniszes fiúval ki is próbáltam, de nem igazán tetszett, valahogy nem éreztem a falakat. Fél évvel később valaki felhívott, hogy ugorjak be, mert nincsenek meg négyen, talán éppen Pálma helyére szólt az invitáció, s ekkor már sokkal jobb volt az élmény. Igazából az alapító közösség fogott meg, ők voltak nagyon szimpatikusak és szerettem volna közéjük tartozni. A tengerentúli évek után egyébként is kerestem még az új kapcsolatokat és lehetőségeket. Az őszi bilbaói Európa-bajnokság, amelyre tartalékként hívtak be egy visszalépő helyére, volt a végső érv a padel mellett. Egyszerűen beleszerettem. S mivel a teniszben éppen a Babos Timi által fémjelzett erős generáció tagjaként a válogatottságról nem is álmodhattam, úgy éreztem, itt végre kiélhetem a versenyzői ambícióimat.

Pálma és Dóra, 2022Pálma és Dóra, 2022Facebook

Az Andrejszki, Juhász kettős tavaly januárban indult először együtt, s az ob-én azonnal második lett. A nyári, szentendrei APT versenyen szabadkártyát kaptak és az első fordulóban egy profi argentin páros ellen játszhattak. A 6:4, 6:1-es vereség pedig mindkettőjükben óriási energiákat mozgatott meg, azt bizonyította számukra, hogy a nemzetközi női mezőnyben is van keresnivalójuk. Az tehát, hogy a MAPASZ először hozott ilyen nagy versenyt Magyarországra, szerintük láthatóan inspiráló volt a hazai játékosok számára.

− Két évvel korábban jöttem haza Amerikából és érdekes módon a kollégáim ajánlották a padelt, mivel tudták, hogy korábban versenyszerűen teniszeztem – beszél indíttatásáról a debreceni születésű, a Tatár TC és DEAC egykori játékosa, Juhász Pálma, aki Dórához hasonlóan páros felnőtt országos bajnoki címmel büszkélkedhet alapsportágában. – Eleinte furcsa volt, hogy akkor is jó lehet egy labda, ha mögém kerül. Sőt, ha elengedem, még az eredetinél jobb helyzetbe is kerülhetek. Végül az összetett stratégia tetszett meg a legjobban, és a páros, amit a teniszben is jobban szerettem az egyesnél. Az ob-n Hole Sandy és leánya, Noá ellen volt a legnehezebb meccsünk, azon szerintem leginkább önmagunkkal küzdöttünk, de sikerült nyernünk és most örömmel készülünk az Európa-játékokra, amelyre a szövetség támogatásával juthatunk el. A nemzetközi versenynaptárt egyébként Dóri figyeli nagy lelkesen, s lehet, hogy én hívtam fel a figyelmét a padelre, most már ő húz maga után hatalmas lendülettel.

Andrejszki Dóra ugyanis olyan komolyan játszott el a nemzetközi karrier gondolatával, hogy az argentinok elleni emlékezetes találkozót követően még aludni sem igen hagyták ezek a tervek. Éppen ezért végére akart járni a lehetőségeknek, és Imre László szövetségi kapitány ajánlására egy hónappal később már be is kopogtatott egy barcelonai padel akadémia ajtaján. Az ottani profi edzőktől csak azt szerette volna megtudni, vajon érdemes-e minden energiáját ebbe az új sportágba fektetnie. A válasz pedig egyértelmű igen volt.

− Egy fantasztikus szakemberrel hozott össze az élet, aki szerint ezzel a hozzáállással a nemzetközi színtéren is lesz keresnivalónk. Egyébként Amerikában is emiatt lehettünk sikeresek. Természetesen a családommal, a barátaimmal és a szövetséggel is jól átbeszéltem a dolgokat és úgy döntöttem, hogy adok magamnak egy évet arra, hogy a maximumot tudjam kihozni a padelből. Ennek szellemében húsvét után két hónapra ismét elutazom a katalán városba, ahol nemcsak edzeni fogok, de néhány tornán is megnéznek majd az akadémia szakemberei. Remélem, hogy Pálmának is sikerül majd rövidebb időre csatlakozni hozzám. Az Európa-játékokra való felkészülés utolsó szakaszát azonban már itthon, együtt fogjuk végezni, s remélem, helytállunk Krakkóban – beszélt terveikről Andrejszki Dóra, aki szerint a szövetségi támogatás is sokat jelent számukra az új karrier során.

Urvölgyi marcell és Szakács OlivérUrvölgyi marcell és Szakács Olivér

A férfiak mezőnyében a bajnoki címmel együtt Szakács Olivér és Urvölgyi Marcell nyerte el a nemzetközi szereplés jogát. Ők korántsem alkotnak olyan összeszokott párost, mint a hölgyek, hiszen egy hónappal az ob előtt indultak először együtt versenyen, a mostani siker miatt azonban hosszabb távon is együtt maradhatnak. Az Európa-játékokig pedig biztosan, áprilisban például Portugáliába mennek edzőtáborozni.

− Kalocsai Petivel, Sztasák Jonatánnal, Deli Mersével, és még néhány teniszes barátommal mentünk el egyszer a vadaskerti pályára egy próbapartira – mesélt a padellel való első találkozásáról Szakács Olivér, aki a Tenisz Műhely csapatával sok szép korosztályos győzelem részese lehetett korábban. – Már akkor is tetszett, de akkor szerettem bele igazán, amikor csak mi idősebbek még egyszer kipróbáltuk. Ezt követően Mersével beneveztünk egy tornára is, amit viszonylag simán megnyertünk. Ekkor figyelt fel ránk Sandy, s az ő ösztönzésére végleg elengedtem a teniszt. Az az igazság, hogy mindig is csapatember voltam, inkább párosoztam, s ezt az érzést jobban megtalálom a padelben. De a játék is dinamikusabb és élvezetesebb a számomra.

Az üveg, mint minden teniszezőnek, eleinte a fiúk számára is meglehetősen furcsa volt, Szakács Olivér azonban hamar rájött, a fal nem ellenség, sokkal inkább barát a játék során. Ki kell használni az általa kínált lehetőségeket. A másik ütős sportágból hozott ügyességük azonban csak egy szintig jelenthet előnyt számukra, amin a nemzetközi szerepléssel most már túl kell lépniük. Krakkóban a kontinens legjobbjai között azonban bőven lesz lehetőségük a tanulásra is, amiért egyértelműen a hazai szövetségnek tartoznak köszönettel.  

Urvölgyi Marcell ugyan Csordás Attilánál a CSOKO-ban szintén a tenisszel indított, de ő már évek óta a floorballra váltott. Mint mondta, egyesben túlságosan izgulós volt, ezért csábította el egy csapatsportág, most pedig a padel. Egy személyes ismeretség alapján tette az első próbát, amely végzetesnek bizonyult.

− Szerintem nézni és játszani is élvezetesebb, mint a teniszt, mert oly sokféle képpen lehet visszaadni egy labdát. A rácsok befolyásolják a labdameneteket s ettől lesz olyan változatos. De a családias légkör, a jó társaság is fontos volt, amit a padelesek között azonnal megtaláltam. Decemberben ugyan tartottam egy kis szünetet, de januárban ismét teljes lendülettel tértem vissza a pályára, s a mostani siker hatására a rövidtávú céljaink Olivérrel kötnek össze bennünket. Tizenhét évesen ugyan még nagyon fiatal vagyok, sokat kell tanulnom és tapasztalnom, de talán éppen ezért lesz óriási élmény az Európai Játékok. Azt már most eldöntöttem, hogy két év múlva olyan külföldi egyetemet szeretnék majd választani, amelynek országában erős a sportág, s ezáltal én is fejlődhetek – foglalta össze eddigi padeles tapasztalatait Urvölgyi Marcell, aki Szakács Olivérhez hasonlóan nagyon várja már a portugáliai edzőtábort, de még jobban a krakkói Európa-játékokat.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline