search

Padel

Korosztályos magyar padelbajnokság

A viharos tempóban növekvő sportág hazai vezetése számára az utánpótlás-nevelés a következő nagy feladat. Urbán Attila, aki ősz óta főtitkárként felel a hazai padel szövetség operatív munkájáért, különösen női vonalon lát nagy lehetőségeket nemzetközi mezőnyben. Az idei korosztályos ob a sportág népszerűsítésének jegyében is zajlik majd a Premier Padel Parkban, március második hétvégéjén.

Gy. Szabó Csilla

A padel villámtempóban hódította meg nemcsak a világot, de Magyarországot is. A kezdeti nagy és látványos lépéseket követően most már a módszeres építkezésen van a hangsúly, s ennek része, hogy az utánpótlás-nevelés is a rövidtávú, fontos célok közé került. A korosztályos ob-t, március 11. és 12-én rendezik a Premier Padel Parkban, a Feneketlen tónál, s a hazai szövetség vezetői nagyon remélik, hogy számos fiatalt köszönthetnek majd a rangos viadalon.

A padel felnőtté válásához természetesen a szövetségi keretek egyre biztosabb megteremtése is hozzátartozik, s ezen az úton komoly lépés volt, hogy Urbán Attila főtitkár személyében az első fizetett alkalmazott is a sportág szolgálatába állhatott. Még akkor is, ha a közel két évtizede lelkes amatőr teniszező csak félállásban látja el feladatait. Egyébként ő is az egyelőre leggyakoribb módon, vagyis a teniszen keresztül ismerkedett meg a padellel.

− Fiammal, aki a korosztályos versenyeken az élvonalhoz tartozott, egy éve mentünk le a Park Teniszklubba és próbáltuk ki ezt az újdonságot, s bizony azonnal beleszerettünk – mesélt az első találkozásról Urbán Attila, aki felesége Hidas Zsuzsanna révén került be a budafoki teniszéletbe s volt ott igen aktív addig, amíg az új fiatalabb testvérsportág el nem csábította. – Bár profi szinten azért itt is vérre menő csatákat láthatunk, az amatőrök esetében hangsúlyosabban érezhető a játékos jellege. Kezdőként például sokkal könnyebben lehet sikerélményt szerezni, mint mondjuk a teniszben, s azt hiszem ez a kulcsa a világméretű diadalmenetnek is. A több és intenzívebb ütés szórakoztatóbb, miközben nem kell túl nagy területet befutni. A teniszezők is élvezettel játszadoznak bemelegítésként, vagy levezetésként a szervakockák között. Ehhez nagyon hasonló az élmény.

Egyre népszerűbb a fiatalok körében isEgyre népszerűbb a fiatalok körében istotaltenisz.hu

Urbán Attila szerint az ütős sportágakban szerzett előélet természetesen óriási előnyt jelent, bár a teniszből érkezők eleinte a falat használják kevésbé, míg a fallabdázóknak a röptével kell megbarátkozniuk. A legjobbak azonban szinte azonnal megtalálják a helyüket és gyorsan a felsőbb kategóriákban találják magukat.

A rekordok útján járó hazai padel február második hétvégéjén is feljegyezhetett egyet. A MAPASZ HPT versenyén, a VII. Téli Kupán, négy kategóriában, összesen 130-an neveztek, és 73 pár mérte össze tudását a Premier Padel Parkban. Ez pedig azzal is együtt jár, hogy egyre több új arc tűnik fel a pályákon.

− A bronz kategóriában, amely a gyakorlott kezdők számára ideális, huszonhat pár indult, ami szintén rekord a maga nemében – folytatta beszámolóját Urbán Attila kiemelve azt az örvendetes tényt, hogy azok száma is növekszik, akik különösebb előélet nélkül választják a padelt. – Hosszútávon természetesen ez lesz a cél, rövid távon azonban számítunk azokra a fiatal teniszezőkre, akik eredeti sportágukban talán nem olyan sikeresek, itt viszont gyorsan eredményesek lehetnének. Tavaly juniorjaink két korosztályos Európa-bajnokságon is részt vettek, igaz Bilbaoba csak fiú játékosok utaztak, U14-es duónk azonban nem volt, így csapatként valamennyi találkozón hátrányból indultak az U16-os és 18-as kettősök. Valenciába viszont már komplett fiú gárdával tudtunk utazni és egy leány párost is delegálhattunk. Az idei évben is lesz korosztályos világverseny, ám egyelőre még nem körvonalazódott az idei válogatott. Az országos bajnokságot szeretnénk egyfajta toborzóként is használni, ezért értékes nyereményeket fognak kapni a résztvevők, és ahol csak tudjuk propagáljuk az eseményt.

S bár az utóbbi egy-két évben rohamos tempóban épülnek a pályák, a sporttelepekre elhelyezett egy-két „üveg kuckó” leginkább a népszerűsítésre jó, versenyek rendezéséhez már nem elegendő. Télen amúgy is nehéz helyzetben vannak, hiszen a Premier Padel Park az egyetlen fedett lehetőség. Így akikben megvan a kellő elhivatottság, azok sem tudnak annyit edzeni, mint amennyit szívük szerint szeretnének. A jó idő beköszöntével azonban sokkal kedvezőbb a helyzet, ráadásul a fővárosban és környékén több helyen is új padel pályák építését tervezik.

Az egyik legígéretesebb projekt a Premier Padel Nagyréthez fűződik itt a meglévő három mellé egy negyedik padel pálya is épül, s ezzel ideális versenyhelyszínné válhat. A hírek szerint azonban a szentendrei Padel Club Bravos is bővülni fog, így még az eddiginél is nagyobb nemzetközi tornák rendezésére is vállalkozhat.

Óriási távlatok

− A krakkói Európa Játékok műsorára a padel is felkerült, ami óriási dolog a távlatokat illetően -   fűzte hozzá Urbán Attila. – A szabályok szerint egy női és egy férfi párt küldhetünk a június végi multisport eseményre, csak azok az országok delegálhatnak többet, akik kijutottak a dubai csapat világbajnokságra. Az elnökség úgy döntött, hogy a fedett pályás ob győztesei élhetnek majd ezzel a különleges lehetőséggel. De lesz Európa-bajnokság is, amelyen szintén indulnak a magyar padelesek. A legfontosabb azonban most tényleg az utánpótlás építése, ki kell törnünk a saját kis zárt világunkból, és szélesebb tömegbázist építeni. Nyolc-tíz éves korban lenne a legjobb a padel pályára csábítani a fiatalokat, az idősebb nemzedékek esetében már igyekszünk a teniszes, fallabdás, vagy ping-pongos gyerekeket megcélozni.

Valenciában a junior válogatott Valenciában a junior válogatott

A népszerűsítés terén egy nemzetközi, gyakorlatilag régiós programhoz is csatlakozott a hazai szövetség. Ennek keretében, Lengyelország kezdeményezésére, német, cseh és magyar közreműködéssel elkészült egy mobil pálya, amely gyorsan szét- és összeszerelhető, könnyen mozgatható. Az első novemberi eseményen természetesen Urbán Attiláék is részt vettek Varsóban, ahol egy bevásárlóközpontban állították fel a közönségcsalogató „kockát”. Az érdeklődők ingyen kipróbálhatták a sportágat, amiben képzett edzők és játékosok segítették őket, a hétvégén pedig a programban résztvevő országok egy-egy női és férfiválogatott párosa játszott egy bemutató jellegű mini tornát. A következő állomás Budapesten lesz április második felében, egy fővárosi bevásárlóközpontban, s várhatóan Szerbia is csatlakozik az alapító négyeshez.

Urbán Attila szerint a női, illetve leánymezőnyben kínálkozik a legtöbb lehetőség a gyors előrelépéshez, s a magyar hölgyek már egyre több nemzetközi tornán teszik le névjegyüket. Az ő példájuk nyomán is igyekszik most a sportág hazai vezetése erősíteni a leányok vonalán. Az ő fejlődésükhöz is segítség lehet, hogy idén a Magyar Padel Szövetség támogatásával a szentendrei klubot üzemeltető Padel Club International új sorozatot indít Central European Padel Tour néven a környező országok bevonásával. A finálét természetesen Budapesten rendezik majd, az összdíjazás pedig állomásonként eléri majd az ötezer eurót. A hét-nyolc viadalosra tervezett versenynaptár tehát nagyon is életképesnek ígérkezik, miközben a magyar versenyzők rutinszerzéséhez is jelentősen hozzájárulhat. S akár még a tehetséges fiatalok kedvét is meghozhatja ehhez az egyre népszerűbb játékhoz.

Magyarok a varsói versenyen: Kerekes Péter, Borsos Gábor, Nagy Péter, Kovács Anikó, Erdélyi Mónika és Urbán AttilaMagyarok a varsói versenyen: Kerekes Péter, Borsos Gábor, Nagy Péter, Kovács Anikó, Erdélyi Mónika és Urbán Attila

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline