search

Hazai

Bondár Anna (képünkön) csütörtök délutáni vereségével nem maradt több magyar az idei Hungarian Grand Prix egyes főtábláján. A párosban azonban még Babos Tímea és Stollár Fanny is versenyben van, pénteken az Asbóth József Centerpálya harmadik találkozóján éppen egymás ellen játszanak a döntőbe jutásért.

Gy. Szabó Csilla

Egy 19 éves német teniszező várt Bondár Annára a 250-es WTA-torna második fordulójában. Ella Seidel szerencsés vesztesként jutott fel a főtáblára és pillanatnyilag a világranglista 166. helyén jegyzik. Bondár Anna ezzel szemben a 98., ráadásul a nyár is kifejezetten jól kezdődött a számára, hiszen W75-ös női tornát nyert Olomoucban. A budapesti viadal előtt mesterével Kuhárszky Zoltánnal gyakorolhatott, ami azért hiányzott a számára, mert az ezt megelőző időszakban versenyről versenyre járt.

Anna esélyeshez méltón, nagyon jól kezdte a meccset, első szervájára, amely a vonalon még meg is csúszott, mozdulni sem tudott a tehetséges német. A Hajdúszoboszlói SE teniszezőnője gyorsan 3:0-as vezetéshez jutott, amit Ella Seidel egy kifejezetten hosszú hatodik gémben egyenlített ki 3:3-ra. Anna azonban ismét nagyszerűen szervált, elkezdte variálni a játékát, az ászok mellett a rövidítései is bejöttek, s ezzel ismét vezetéshez jutott. A német viszont újból egyenlített, majd mindenki hozta a szerváját. 5:5-nél Bondár láthatóan hullámvölgybe került, s végül 59 percnyi játék után Seidel 7:5-re nyerte az első játszmát.

A második közepén ismét Anna került lépéselőnybe, már 5:3-ra is vezetett, ám ezt követően újból az előző szett koreográfiája következett. A meccsért szerváló német fiatal ugyan még egy kettős hibát is adott magyar ellenfelének, a második meccslabdáját már kihasználva ismét 7:5-re nyerte a játszmát, s ezzel a találkozót is. A legjobb nyolc között a torna első kiemeltje, Diana Shnaider ellen játszik, aki 6:3, 6:3-ra verte Makarovát a program harmadik mérkőzésén.

Bondár Anna csalódottan gratulálhatott a fiatal németnekBondár Anna csalódottan gratulálhatott a fiatal németnekFotó: Hungarian Grand Prix/Kiss György

− Az ellenfél természetesen nagyon jól teniszezett, ám Annának is számos kihasználatlanul maradt lehetősége volt – értékelt a találkozó után Kuhárszky Zoltán. – Sajnos éppen a fontos pontoknál hibázott, és a taktikát sem vitte következetesen végig, ami ezen a szinten már nem fér bele. Összességében elég hullámzó volt a teljesítménye.

A találkozót követően sajtótájékoztatón Bondár Anna elismerte, hogy a második szettben öt-négyes vezetésnél nem lett volna szabad elbuknia a szerváját. Olyan egyszerű hibákat vétett ezen a napon, amelyek ezen a szinten már azonnal megbosszulják magukat.

− Ismertem az ellenfelemet és a játékát is, a lapos ütések kifejezetten jól jöttek a számára. Hiába igyekeztem diktálni neki a tempót, a legtöbb helyzetből felvette velem a ritmust. Sajnos, ritkán tudtam kimozdítani a komfortzónájából. Úgy gondolom, hogy ma ez a meccs fejben dőlt el, mentálisan volt erősebb nálam – válaszolt Bondár Anna honlapunk kérdésére.

A pénteki programban azonban így is lesz még magyar, ráadásul kettő is. A centerpálya harmadik mérkőzésén a Babos, Perez első kiemelt kettős játszik a Piter, Stollár címvédő páros ellen. A páros fináléban így biztosan szurkolhatunk magyar teniszezőnek.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline