search

Hazai

Bondár Anna (képünkön) két szettben verte a szerb Olga Danilovicsot, s ezzel ő az egyetlen magyar, aki egyesben túljutott a Hungarian Grand Prix főtáblájának első fordulóján. Az esti páros mérkőzésekben öt teniszezőnk is érdekelt volt. Babos Tímea ausztrál partnerével a Bartha Panna, Tóth Amarissa Kiara kettőst győzte le, a Bíró Melinda, Nemcsek Gréta duó pedig három szettes nagy csatára kényszerítette a páros specialista Haverlag, Rosca párost.

Gy. Szabó Csilla

Babos Tímea és Stollár Fanny búcsúját követően, Bondár Anna (WTA 98.) lépett pályára kedden délután a Római-parton. A szerb Olga Danilovic (WTA 150.) elleni meccs tétje nemcsak a második fordulóba jutás volt, hanem az is, hogy egyesben versenyben maradjon magyar teniszező. Erre a papírforma szerint Kuhárszky Zoltán tanítványának meg is volt minden esélye, bár az utóbbi időben a 23 éves szerb figyelemreméltó eredményeket ért el. A Roland Garroson például a kvalifikációból indulva jutott a legjobb tizenhat közé, többek között az amerikai Collinst és a horvát Vekicet búcsúztatva. Wimbledonban a selejtező utolsó, harmadik fordulójában éppen Gálfi Dalmától kapott ki 6:1, 7:6-ra, szerencsés vesztesként azonban így is felkerült a főtáblára.

Anna mellett szólt még az is, hogy a Római-parton eddig még sohasem veszített az első fordulóban. Ez a szép hagyomány szerencsére kedden délután sem szakadt meg, bár az első szett igencsak szorosra sikerült, a tiebreaket 7:5-re nyerte Bondár. A második játszmában többet hibázott a horvát, a magyar teniszező pedig egyre biztosabb lett önmagában és 6:4-re hozta a szettet és a meccset.

Bondár Anna egyesben az egyetlen magyar továbbjutóBondár Anna egyesben az egyetlen magyar továbbjutóFotó: Hungarian Grand Prix

− Nagyon sokat segített nekem a közönség, a kulcspillanatokban éreztem a támogatásukat – köszönte meg a szurkolást a találkozót követően Bondár Anna. – Szoros meccs volt, nagyon kicsin múlt a győzelmem, de pontosan erre számítottam. Nagy skalpot gyűjtöttem, hiszen Danilovic az utóbbi időben egyre jobban és jobban játszik, szép eredményeket produkál. Nagyon meleg volt, de szerencsére jó fizikai állapotban érzem magam, úgy gondolom jól felkészültem erre a hétre.

Miközben Bondár Anna a centeren harcolt a továbbjutásért, addig a második pályán két juniorkorú játékosunk, Bíró Melinda és Nemcsek Gréta szerzett nehéz pillanatokat esélyesebb ellenfelének, a Isabell Haverlag és Christina Rosca alkotta duónak. A magyar fiatalok az első szettet 6:1-re elveszítették, a másodikat azonban már 6:4-re ők nyerték. A meccs sorsát eldöntő 10-es tiebreakben a tapasztaltabb holland, amerikai kettős rutina érvényesült, amelyet 10-5-re hoztak.

Nemcsek Gréta, Kiss György és Bíró Melinda a páros meccs utánNemcsek Gréta, Kiss György és Bíró Melinda a páros meccs utánFotó: TotálTenisz

− A tiebreakkel kapcsolataban maradt némi hiányérzetem, ha egy teljes szettet játszottunk volna, akkor szerintem a lányoknak állt volna a zászló – nyilatkozta honlapunknak a találkozót követően Kiss György, Bíró Melinda edzője. – A második szettben olyan jól játszottunk, annyire felénk billent a meccs sorsa, hogy nagyon sokáig nem bírták volna. Így viszont rutinosan, nagyon erősen koncentrálva hozták ezt a tíz pontot. A vereség ellenére büszke vagyok Melire és Grétire, sok ilyen meccsre lenne szükségük a fejlődésük szempontjából.

Videónkban Bíró Melinda, Nemcsek Gréta és Kiss György hosszabban is beszámol római-parti tapasztalataikról:

Az Asbóth József Teniszstadionban Bondár Anna mérkőzését követően az MTSZ vezetése köszöntötte azon női teniszezőket, akik az elmúlt ötven évben indultak a Roland Garros főtábláján. Az apropó Körmöczy Zsuzsa születésének századik évfordulója volt. Az 1958-as Roland Garros győztese a mai napig az egyetlen teniszezőnk, aki egyesben a párizsi salakon emelhette magasra bajnoknak járó trófeát. Az ünnepségen ifj. Körmöczy Zsuzsa, tenisz legendánk leánya is köszöntötte az eseményen résztvevő korábbi éljátékosokat.

A programot egy több szempontból is érdekes páros mérkőzés zárta. A végső győzelemre hajtó Babos Tímea, ausztrál partnere oldalán a Bartha Panna, Tóth Amarissa Kiara kettős ellen lépett pályára. Az első szettet a rutinosabb duó nyerte 6:1-re, míg a másodikat a fiatalok hasonló arányban. A döntő tiebreaket 10-5-re hozta az első kiemelt Babos, Perez páros.

A szerdai játéknapon egyesben nem leszünk érdekeltek, viszont párosban Stollár Fanny, Bondár Anna és Babos Tímea is pályára lép külföldi partnere oldalán.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline