search

Hazai

A Kiskút TK együttese nyerte az idei női Szuper Liga küzdelmeit. A fehérváriak a címvédő MTK-Budapest ellen mérkőztek a döntőben, s a párosokat már nem is kellett lejátszaniuk, az egyesek közül ugyanis négyet nyertek és csupán egyet veszítettek. A harmadik helyért vívott szegedi párharcban a Gellért SE bizonyult jobbnak, a Sonrisa SZTE Sportmánia így a negyedik helyen zárt.

Gy. Szabó Csilla

A Fehérvár Kiskút TK menedzsere, Fehér Tamás, valamint a klub tulajdonosa, Viszló Csaba már a sorozat elején sem titkolta, hogy a győzelem reményében vágnak neki az idei Szuper Ligának. Megerősített csapatukkal végül magabiztosan jutottak a döntőbe, amelyben a tavalyi bajnok, MTK-Budapest volt az ellenfelük. S bár az éljátékosok összecsapását Jani Réka (MTK) nyerte Stollár Fanny ellen (6:1, 1:6, 10-6), a többi párharcban a fehérváriak hozták valamennyi meccsüket.

A wimbledoni női selejtező idei első fordulóját sikeresen vevő Jani Réka fontosnak tartotta, hogy játszhasson klubja színeiben, még akkor is, ha az eheti újabb profi tornája miatt, Nagy Adriennhez hasonlóan, csak az elődöntőben tudott csatlakozni társaihoz.

− Sokat jelent számomra a Szuper Liga, ha tudok, akkor itt vagyok, s a játékommal próbálom visszaadni a klubnak, és vezetőjének, Homonnay Gézának az eddig kapott sok-sok támogatást – jelentette ki győztes mérkőzése után Jani Réka. – Fannyval természetesen nagyon jól ismerjük egymást, s igazából az éppen aktuális napi forma dönt közöttünk. Ez így volt most is, és valóban kevésen múlott a találkozó. Egy meccs tiebreak esetében egyébként sem lehet túl sok mindent mondani. Nagyon szerettem volna nyerni, mindent megtettem a győzelemért, és ez sikerült is.

A második játékosok küzdelméből óriási csatában került ki győztesként Tóth Amarissa (Kiskút), aki 2:6, 6:4, 11-9 arányban verte Nagy Adriennt.

− Fontos meccs volt, hiszen Fanny vereségét követően így tudtam új lendületet adni az együttesnek, ugyanakkor ez kettőnk között is igazi presztízscsata volt – értékelt Tóth Amarissa. – Nekem sokat segített a csapat, amely jó hangosan támogatott. Összességében fantasztikus élmény volt ez a hét. Ami a döntőt illeti, meglepett Adrienn kezdése, hiba nélkül játszott. Én viszont az átlagosnál feszültebb voltam, ezért az első szettben több hibát is elkövettem. A másodikban lehiggadtam, elkezdtem befelé figyelni és elkaptam a fonalat. Ekkor volt egy-két fontos gém, amelyet én hoztam. A meccs-tiebreakkel az utóbbi két nemzetközi tornámon nem volt szerencsém, tizenegy-kilencre veszítettem el mind a kettőt, ezért most már az elején nagy előnyhöz szerettem volna jutni. A hét-nulla ugyan nem sikerült, az első négy pontot azért én nyertem, így neki kellett folyamatosan kapaszkodnia és nem nekem. Azt hiszem, a fontosabb pontoknál én voltam a bátrabb.

Ekkor 1-1-re állt a döntő, de jött Bartha Panna (Kiskút), aki 6:2, 6:0-ra verte Bak-Szabó Norinát (MTK), Giulia Popa (Kiskút) pedig Bukta Ágnest (MTK) 6:4, 6:2-re. Kántor Anna (MTK) és Molnár Kitti (Kiskút) összecsapása viszont alaposan elhúzódott, s végül utóbbi győzelmét hozta 7:5, 7:5 arányban. S ez egyben a székesfehérváriak bajnoki címét is jelentette.

− Borzasztóan fel voltam spannolva, nagyon akartunk nyerni, s bizony jól jött a támogatás a társaktól a pálya széléről – tudtuk meg Molnár Kittitől – Fejben higgadtabb voltam a fontos pontoknál, szerintem ezen múlt a meccs. Nagyon örülök a győzelemnek, de már a korosztályos Európa-bajnokság jár a fejemben, hiszen szombat reggel utazunk. Nagyon szeretnék meccseket nyerni Klostersben, jó lenne legalább két-három kört menni. A kontinensviadalra a Szuper Liga révén igazán jó meccsekkel készülhettem.

Az ezüstérmes MTK játékosai veszik át az érmeket Temesvári Andreától és Sávolt AttilátólAz ezüstérmes MTK játékosai veszik át az érmeket Temesvári Andreától és Sávolt Attilától

Az MTK együttesét Bukta Ágnes edzette, s „közkívánatra” a játékot is vállalta. A székesfehérváriak tizennégy esztendős idegenlégiósa ellen, aki az U14-es Tennis Europe ranglistán az előkelő 2. helyen áll korosztályában. S bár ezúttal a feltörekvő ifjúság győzedelmeskedett, öröm volt Bukta Ágnes szép megmozdulásait látni.

− Fizikálisan elég nagy megterhelést jelentett számomra a találkozó, hiszen most már aktívan nem teniszezem, kizárólag edzősködöm. Ennek ellenére kifejezetten élveztem a játékot, öröm volt ismét pályára lépni, ráadásul csapatom, az MTK színeiben. Amit tudtam, megpróbáltam a tehetséges román kislány ellen, ennyire futotta – értékelte saját teljesítményét Bukta Ágnes, majd a csapatra tért át. – Arra büszkék vagyunk, hogy saját erőforrásainkra támaszkodtunk, ugyanakkor a sorozat elején még nem tudhattuk, hogy konkrétan kikre is számíthatunk a meccseken, ezért nem is voltak túl nagy elvárásaink. Ilyen körülmények között a csoportelsőség már nagy dolog volt számunkra. Sajnos Réka és Adri egyaránt korán kikapott a héten, ezért ők csatlakozni tudtak hozzánk, velük pedig már egyértelműen a döntőbejutás volt a cél, ami sikerült is. A Kiskút ellen sajnos egyetlen meccs sem volt, amelynek a biztos győzelem reményében mehettünk volna neki, jóllehet az esély valamennyi páros esetében megvolt. Mindenki kijátszotta magát, sajnáljuk, hogy ez idén ennyire volt elég. Azt azonban látni kell, hogy Fehér Tominak igencsak erős, szinte bombacsapatot kell összeállítania ahhoz, hogy minket legyőzzön. Gratulálok nekik a bajnoki címhez, jövőre is itt leszünk, és jövőre is harcolni fogunk az elsőségért.

A fehérvári aranyhölgyek és Fehér Tamás, a csapat menedzsere, lelke A fehérvári aranyhölgyek és Fehér Tamás, a csapat menedzsere, lelke

A Kiskút TK vezetője, Fehér Tamás a magabiztos győzelmet követően elégedetten foglalta össze a Szuper Liga-hetét honlapunk számára:

− Igazából egyszer sem kerültünk nehéz helyzetbe, nagyon büszke vagyok a csapatra és a lányokra. A jól végzett munka örömét érezzük most. A tempó feszített volt, hiszen négy nap alatt kellett lejátszani a négy meccset, közben utazni, s a játékosok közül is többen a fővárosból vagy külföldről érkeztek. Méltó ellenfelei szerettünk volna lenni az MTK-Budapestnek, azt hiszem ez sikerült és hét év után ismét bajnokok lettünk. Sokat jelent ez a győzelem Székesfehérvárnak is, hiszen ezzel most mi tudtunk csapatbajnoki aranyérmet „adni” a városnak. Ezekért a győzelmekért érdemes áldozatot hozni, minden pénzt megér a siker.

A bronzéremért két szegedi együttes vívott óriási csatát, hiszen az egyeseket követően csak 3-2-re vezetett a Gellért SE, Varga Viktória, Nemcsek Gréta és Major Stella magabiztos győzelmeinek köszönhetően. Mivel a Sonrisa SZTE Sportmánia részéről Bianka Behulova és Drahota-Szabó Dorka nyert az egyes és a kettes pályán, a harmadik hely sorsát a párosok döntötték el. A Nemcsek, Varga duó 6:1, 6:2 arányban verte a Behulova, Antunovics kettőst, ezért a Bíró, Susányi – Drahota-Szabó Dorka, Szalay Réka meccset már nem is fejezték be.

− Az idén erősebb volt a női Szuper Liga, a Kiskút és az MTK egyaránt jobb csapattal nevezett – tudtuk meg Kiss Györgytől, a Gellért SE vezetőedzőjétől. – Számunkra ez egy kifejezetten jó rájátszás volt, a reális célunk a harmadik hely volt, amit meg tudtunk szerezni. Nagy csatában ugyan, de sikerült. Összességében az eredménynél is fontosabb azonban, hogy szakmailag igen előremutató meccseket tudtak játszani fiatal játékosaink. Különösen Bíró Melinda az egyes pályán, aki tisztességesen helytállt mindenkivel szemben. Ezek a találkozók azonban csak most értékelődnek fel igazán, miután kiderült, hogy a jövő heti budapesti WTA-tornán, a Római Teniszakadémián szabadkártyával indulhat a selejtezőben. Ez óriási lehetőség a számára, hiszen megnézheti, hova is szeretne eljutni.

A negyedik helyezett Sonrisa SZTE Sportmánia vezetője, Hajnal István is a bronzcsata kiélezettségét hangsúlyozta:

− Nem voltunk messze a harmadik helyezéstől, sajnálom, hogy nem sikerült. Összességében azonban nincs túl nagy jelentősége a számszerű eredménynek, hiszen a célunk az volt, hogy bent maradjunk a Szuper Ligában. A négy közé jutva ezt teljesítettük, tehát elégedettek vagyunk. Számunkra minden évben az is fontos, hogy a csapat maga jó legyen, a lányok örömmel játsszanak, a hangulatra ne legyen kifogás. Idén is egy szerethető, összetartó együttest sikerült összehoznunk, s ez már maga felér egy győzelemmel. Ha mi fordulunk három-kettes előnnyel, akkor a párosokat másképp rakjuk össze, és talán a bronzérem is meg lett volna.

Női Szuper Liga, végeredmény:
1. Fehérvár Kiskút TK (Stollár Fanny, Tóth Amarissa, Lukács Vanda, Bartha Panna, Molnár Kitti, Badics Mila, Fárbás Réka, Szabó Lora, Teker Lotti, Farkaslaki Hints Flóra, Popa Giulia, Halász Klaudia - csapatvezető: Fehér Tamás), 2. MTK-Budapest, 3. Gellért SE Szeged, 4. Sonrisa SZTE Sportmánia, Szeged
Az ötödik helyért vívott találkozón a Budaörs 5-2-re nyert a DEAC ellen

A 2023-as női Szuper Liga négyes döntőjének csapataiA 2023-as női Szuper Liga négyes döntőjének csapatai

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline