search

Hazai

Sajtótájékoztató keretében jelentették be Székesfehérváron hogy a Kiskút TK női teniszegyüttese a győzelem reményében vág neki az idei Szuper Liga küzdelmeinek. Ehhez természetesen olyan játékosokra is szükségük lesz, mint például Stollár Fanny, Tóth Amarissa vagy Badics Mila (képünkön Viszló Csaba klubtulajdonos és Mészáros Attila alpolgármester között ülnek)  akik készségesen válaszoltak a sajtó kérdéseire.

Gy. Szabó Csilla

A székesfehérvári klub tulajdonosa, Viszló Csaba szerint számukra minden évben különösen fontos a Szuper Liga, az egyesület alakulásának esztendejében is azonnal azt tűzték ki célul Fehér Tamással az együttes menedzserével, hogy megtörjék az MTK-Budapest egyeduralmát. Az akkor már hét éve bajnoki címet ünneplő fővárosi csapatot meg is tudták állítani, s idén is arra törekszenek, hogy veretlenül végezzenek a hat hazai topegyüttes alkotta sorozat élén. Ehhez kedden Szegeden a Gellért SE, majd szerdán, hazai pályán, a DEAC ellen kell nyerniük, és a csütörtöki elődöntőben, majd a pénteki döntőben sem hibázhatnak.

− Bár az első nagy sikert követően voltak gyengébb időszakok is, azokra a helyezésekre is büszkék vagyunk, hiszen többnyire fehérvári játékosokkal értük el, idén azonban erősítettünk, mert ismét nyerni szeretnénk – jelentette ki határozottan Viszló Csaba. – A fiúk is másodikak lettek az első osztályban, tehát majdnem feljutottak, most pedig a lányokon a sor, hogy sikert arassanak. Ugyanakkor a városnak is szeretnénk kedveskedni egy bajnoki címmel, amelyből idén még egy sem került Székesfehérvárra, s most ez az utolsó alkalom rá.

Mészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere és Viszló Csaba, a Kiskút TK tulajdonosa között Stollár Fanny, az együttes elsőszámú játékosaMészáros Attila Székesfehérvár alpolgármestere és Viszló Csaba, a Kiskút TK tulajdonosa között Stollár Fanny, az együttes elsőszámú játékosa

Az együttes elsőszámú játékos Stollár Fanny lesz, aki ugyan fiatal kora ellenére is tekintélyes eredménylistával büszkélkedhet, mégis ez lesz az első Szuper Liga-szereplése:

− Szerintem nagyon kevesen tudják, hogy még soha nem játszottam a hazai legmagasabb szintű csapatbajnokságban, úgyhogy számomra is egy új élmény lesz ez a hét. Nagyon pozitívan állok hozzá, remélem, hogy győzni fogunk, mert nagyon erős csapattal állunk ki. Voltam sérült idén tavasszal, de már versenyekkel a hátam mögött érkeztem haza, éppen ezért jó formában érzem magam.

Fannyhoz hasonlóan idén mutatkozik be először a Szuper Ligában Tóth Amarissa is, aki szintén nemzetközi versenyekről érkezett haza a csapatbajnokságra, valamint a jövő heti, római-parti WTA-tornára, amelyen mindketten szabadkártyával szeretnének indulni:

− Mint minden versenyen, most is a lehető legjobbat szeretném kihozni magamból, vagyis az összes meccsemet megnyerni. Én is versenyről érkezem, jó formában játszottam, Csehországban két hete például kifejezetten jó meccseket nyerte. Most ötszáz körül vagyok a női világranglistán, évvégére szeretnék a top 300-ba kerülni, ehhez azonban nagy segítség lenne, ha a hétvégén kezdődő budapesti WTA-tornán szabadkártyát kapnék és ott jól tudnék szerepelni.

Badics Milla velük ellentétben az utóbbi időben kevesebbet versenyzett, hiszen amerikai egyetemi tanulmányokra készül, teniszösztöndíjjal. Az edzésekből azonban kivette a részét, különösen most, a Szuper Ligát megelőzően:

− Jó formában érzem magam, s idén nagyon erős csapatunk van, jó a hangulat az együttesen belül, jól megértjük egymást és ez erősíti a játékomat is. Nekem ez már a harmadik Szuper Ligás szereplésem, ezért némi rutinom azért van, remélem ezt a magam és a csapat hasznára fogom tudni fordítani. Remélem, megnyerjük a bajnoki címet!

A Stollár Fanny, Tóth Amarissa, Lukács Vanda, Bartha Panna, Molnár Kitti, Badics Milla, Szabó Lora, Teker Lotti, Farkaslaki-Hints Flóra és Popa Giulia Safina összeállítású fehérvári együttes tehát a győzelem reményében utazik Szegedre, ahol a Bíró Melinda vezette Gellért SE ellen játssza első meccsét. A végső sikerbe azonban az MTK-Budapest teniszezőinek is lesz beleszólása, akik az A csoportban a Budaörsi SC, valamint az SZTE-Sonrisa-Sportmánia ellen kísérlik meg a legjobb négy közé jutást, majd pedig a finálés részvételt. 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline