search

Hazai

Schmidt Ádám
Fotó: Balogh Zoltán, MTI

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár március 10-én a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban bejelentette, elindítják a nevelőedző-programot, amelynek keretein belül 500, utánpótlással foglalkozó szakember részmunkaidős foglalkoztatására nyílik lehetőség az olimpiai sportágakban. Mivel a tenisz is az ötkarikás sportok közé tartozik, várható, hogy az MTSZ is él a javaslat lehetőségével.

Facebook

„Az új magyar sportirányításban hisszük, hogy a nevelőedzőkkel kezdődik minden sikertörténet. Az ő feladatuk, hogy már az első pillanatban egy életre szóló elköteleződést alakítsanak ki a sport iránt, majd a gyerekeket a képességeiknek leginkább megfelelő sportág felé tereljék. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a kiemelt edzőprogram és a kiemelt utánpótlásedző-program mellett elindítjuk a nevelőedző-programot. Ennek keretében ötszáz, utánpótlással foglalkozó szakember részmunkaidős foglalkoztatására nyílik lehetőség az olimpiai sportágakban. A programba a szövetségek javaslatai alapján kerülhetnek be azok a szakemberek, akik a pályázatban kiírt feltételnek megfelelnek” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a hivatalos Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline