A Novak Djokovics által fémjelzett szervezet rengeteg bírálatot sorolt fel, s jogi úton változtatná meg a teniszt. Alapvetően két dologban kívánnak változtatni: abban, hogy a szezon legyen rövidebb, és abban, hogy több pénz maradjon a játékosoknál.
Lapszemle: eurosport.hu/SZABÓ GÁBOR
Pontosan egy héttel ezelőtt jelentették be Novak Djokovicsék, hogy az általuk alapított PTPA, a Profi Teniszezők Szövetsége beperli az ATP-t, a WTA-t, az ITF-et, de még a doppingügyekben eljáró ITIA-t is, tehát gyakorlatilag szinte mindenkit, aki csak él és mozog a profi tenisz környékén. Keresetüket ugyan a New York-i kerületi bírósághoz nyújtották be, de rövidesen Londonban és Brüsszelben is megteszik ugyanezt.
Djokovicsék bírálták a túlzsúfolt versenynaptárat, az alacsony pénzdíjakat, a ranglistarendszert is. Egyfelől pénzügyi kártérítést követelnek, másfelől szeretnék, ha nőne a játékosok hatalma és csökkenne az irányító testületeké, mivel azok szerintük ellenőrizetlenül dönthetnek, sőt, néha "kartellként működnek együtt".
Még a meccsek késő esti befejezését és az extrém hőségben való játékot is felhozták a 163 oldalas, 146 pontból álló keresetükben.
Noha a dokumentumot 22-en jegyzik, és maga Djokovics sincs a perben álló felek között, a PTPA úgy kommunikál, hogy nemcsak a tagjait képviseli az ügyben, hanem valamennyi teniszjátékost. Állításuk szerint több mint 250 versenyzővel egyeztettek az ügyben, ám saját bevallása szerint Carlos Alcaraz például nem volt köztük. Ő csütörtökön szólalt meg a témában, amikor is elmondta, hogy "vannak dolgok, amikkel egyet tudok érteni, de vannak dolgok, amikkel nagyon nem, így egyáltalán nem támogatom a pereskedésüket."
Pénteken aztán újabb fordulatot vett az ügy. A PTPA New Yorkban benyújtott egy sürgősségi indítványt, és azt állítja, hogy az ATP egyik vezetője a floridai versenyen megkereste a játékosokat és arra kérte őket, hogy írjanak alá egy már előkészített dokumentumot, amelyben cáfolják, hogy támogatnák a pert. Egészen pontosan az indítványban az áll, hogy "az ATP igazgatótanácsának egyik tagja egy, csak játékosok számára kijelölt területen odalépett egy játékoshoz, és azt követelte, hogy ez a játékos írjon alá egy előre megírt levelet, amelyben elítéli ezt a pert".
De mégis mi ez az egész?
Fontos rögzíteni, ha valaki nem képes elvonatkoztatni attól, ahogyan a teniszre az elmúlt lassan húsz évben tekintett, ha továbbra is csak a Federer-Nadal-Djokovics háromszögben tudja értelmezni a sportággal kapcsolatos történéseket, akkor ezt az egész ügyet aligha fogja megérteni.
Hiszen a Federer-Nadal táborban a primer reakció nyilván az, hogy az a "nyomorult Novak mit ugrál már megint, nem elég neki az a sokszázmillió dollár, amit eddig összeteniszezett?"
Ám egy dolog teljesen biztos: kevés megfogalmazás áll távolabb az igazságtól, mint az előbbi a mondat.
Persze, sokan nyilván nem értik, hogyan lehet bármiféle gondja egyáltalán egy teniszezőnek, hiszen manapság már évi többmillió dollárt keresnek pusztán a pénzdíjakból (és akkor még a reklámszerződésekről, bemutató mérkőzések fellépti díjairól nem is beszéltünk). A legtöbben az élet valóságos császáraként tekintenek rájuk, akik éppen ezért jobban tennék, ha befognák a szájukat és szépen csendben tennék a dolgukat. Hálát adva a sorsnak, amiért ilyen szuper életük van.
Sokan azt sem értik, hogy mi szükség volt egyáltalán a Djokovicsék által 2021-ben alapított a PTPA-ra. Miért nem elégednek meg a játékosok azzal a képviselettel, amivel korábban rendelkeztek, hiszen az ATP-n belül addig is komoly szavazati aránnyal bírtak. Hogy mást ne mondjak, a szervezet megalakulása idején Federer és Nadal is azon a véleményen volt, hogy a teniszezőknek a meglévő kereteken belül kell érvényesíteniük az érdekeiket.
Ám pont az elmúlt évek bizonyították be, hogy a PTPA-ra igenis szükség lehet, hiszen az a szavazati arány, amivel a játékosok az ATP-n és a WTA-n belül rendelkeznek, az ugyan jelentősnek mondható, 50 százalékos, ám pont olyan, amivel igazából semmire sem lehet menni. Sosincsenek vele ugyanis többségben, valakit mindig meg kell győzniük, hogy bármi úgy legyen, ahogyan azt ők szeretnék.
Gyakorlatilag a Covid-járvány kirobbanása óta nyilvánvaló, hogy a profi tenisznek egy alapvető strukturális reformra volna szüksége. Persze lehet, sokan ezt már korábban is így gondolták, ám a Federer-Nadal-Djokovics érában olyan szintű volt a fellendülés, olyan szinten ömlött a pénz a sportágba, hogy az alighanem elfedte a problémákat.
Tudni kell, hogy a profi tenisz irányítása rettenetesen széttöredezett. Egyfelől ott vannak a Grand Slam-tornák, melyek önálló entitások. Aztán ott van az ATP és a WTA, amely a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a profi játékosok szervezete, hanem a versenyeké is, ahol alapból ugyanannyi szavazata van a játékosoknak, mint a versenyrendezőknek. Aztán ott van az ITF, amely szervezi az olimpiai tenisztornát, a Davis- és a Billie Jean King-kupát, valamint az alacsonyabb szintű tornákat. A doppingügyekben pedig az utóbbi időben sokat emlegetett ITIA-hoz döntéseket.
Ide lépett be, úgymond kilencedik lábként 2021-es megalakulásakor a PTPA, a történetnek pedig az az igazi paradoxona, hogy megalakulása óta eddig semmi igazán fontosat nem csinált.
Viszont azzal, hogy most beperelt szinte mindenkit, alighanem eléri, hogy a felek végre megállapodjanak az igazán fontos, sőt, a játékosok szempontjából lassan életbevágó kérdésekben.
A perből egyébként aligha lesz valami. Kevés drágább mulatság van annál, mint az Egyesült Államokban perlekedni, a sportágat belülről ismerők szerint ezt az érintettek közül talán ha az ATP engedhetné meg magának, a többieknek egészen egyszerűen nincs annyi pénzük, hogy ezt az ügyet végigvigyék (a Grand Slam-tornák ugye nem érintettek a perben).
De miben is kellene megállapodni?
Hogyha igazán tömören szeretnénk fogalmazni, azt mondhatjuk, hogy alapvetően két dologban: abban, hogy a szezon legyen rövidebb, és abban, hogy több pénz maradjon a játékosoknál.
Bár az utóbbi mosolyogtatóan hangzik, ha az ember dollármilliomosokra gondol, ám azt azért el kell mondani, hogy a pénzdíjak a Grand Slam-tornák költségeinek úgy 15-20 százalékát teszik ki, ami jócskán elmarad attól az 50 százaléktól, ami a teniszhez hasonló profi sportokban megszokottnak mondható.
Ilyenkor itt többnyire az NBA-t, az NFL-t, az MLB-t és a golfot szokták példaként emlegetni. Persze lehet, hogy a nagy amerikai profi ligákkal való összevetés nem teljesen helytálló, ám a golffal való párhuzamnak azonban igenis reálisnak kell lennie. A legjobb golfozók pedig nemcsak, hogy sokkal több pénzt keresnek, hanem nagyrészt szeptember végén be is fejezik a szezont és csak januárban kezdik újra a játékot. (Csak hogy teljesen tisztán lássunk: a baseballjátékosok novembertől február közepéig pihennek, az NFL legkésőbb február elejére befejeződik, az edzőtábor pedig csak júliusban kezdődik, az NBA-ben a nagy többség pedig már május közepére végez, és csak szeptember végén vonul edzőtáborba.)
Ezzel szemben a teniszszezon durván 11 hónapig tart.
Bár Andrea Gaudenzi, az ATP elnöke úgy fogalmazott, hogy két hét elég, hogy kicsit kipihend magad, aztán a következő két hétben fel tudsz készülni a szezonra, ugyanerről a problémáról Alcaraz úgy beszélt, hogy "előbb-utóbb megölnek minket."
Ráadásul hiába ilyen hosszú a szezon, a profi teniszből úgy 100-150 játékos tud rendesen megélni, míg a golfozóknál ez a szám valahol 300 körül van.
Szóval azt, hogy így ez nem jó, azt nagyjából mindenki látja, a gond az, hogy ahhoz, hogy valami megváltozzon, valakinek, vagy inkább szinte mindenkinek engedményeket kellene tennie. Jelenleg viszonyt úgy fest, erre senki nem hajlandó. Az elmúlt években számos javaslat körvonalazódott, iszonyatosan sokan sokat beszélgettek arról, hogy mi legyen, de a megállapodás pillanatnyilag nagyon távolinak tűnik.
Először felmerült egy Tennis Ventures nevű cég létrehozását, amely magában foglalná az ATP, a WTA és a négy Slam-torna kereskedelmi jogait, azzal a kikötéssel, hogy a javaslat szerint a Slamek megtarthatták volna a hazai médiajogok feletti ellenőrzésüket, de a nemzetközi médiajogokat – az adat- és streamingjogokat is – apportálták volna ebbe a cégbe.
Aztán úgy tűnt, hogy konszenzusra jutnak a felek és ésszerűsödik a versenynaptár. Ezt a tervet pedig Premier Tour néven kommunikálták, amely a négy Grand Slam-tornán felül 10 további versenyt foglalt volna magába, ahol a legjobb férfi és női teniszezők a Grand Slamekhez hasonlóan, egy időben, egy helyen játszottak volna ugyanazokért a pénzdíjakért. Ez gyakorlatilag annyit jelentette volna, hogy valamennyi 1000-es verseny kéthetes lett volna és Szaúd-Arábia is kapott volna egy ilyen versenyt. Az ötletgazdák szerint a széttöredezett profi tenisz a Forma-1 irányába haladt volna tovább, kevesebb verseny, több pénz, ám a világ nagy részét ez a terv kizárta volna a sportágból.
Az nyilvánvaló, hogy az 500-as és a 250-es versenyek tulajdonosai nem voltak lelkesek egy Premier Tour hallatán, hiszen a sorozat egyértelműen az ő versenyeik felett helyezkedett volna el, mintegy degradálva picit azokat, arról nem beszélve, hogy ezek közül a versenyek közül jónéhány meg is szűnt volna. Illetve, hogy egészen pontosak legyünk, néhány verseny jogát az ATP és a WTA visszavásárolta volna.
Március 16-án Andrea Gaudenzi, az ATP- és Steve Simon, a WTA elnöke 23 oldalas javaslatot küldött a Grand Slam-tornák szervezőinek, melyben felvázolták a tenisz új irányítási struktúráját, a versenynaptár egyszerűsítését, illetve egy tervet arra, hogy miként tudnák finanszírozni a játékosok megnövekedett fizetési igényét. Ebben a tervben az szerepelt, hogy az ATP- és WTA-tornák számát 114-ról 71-re csökkentenék.
Válaszul a Grand Slamek vezetői egy egyoldalas, nyolc bekezdésből álló levelet küldtek vissza: "Bár nagyra értékeljük az időt és az erőfeszítést, amit az álláspontjuk megfogalmazására fordítottak, ez nem foglalkozik megfelelően az általunk többször felvetett alapvető kérdésekkel" - írták.
A Grand Slamek által javasolt menetrend ugyanis mindössze 30 versenyt tartalmazna. Szerintük ez a még "racionalisabb versenynaptár", továbbá a Grand Slam-tornák médiajogainak részleges összevonása azt eredményezné, hogy a sportág még több rajongót és szponzort vonzana, ami lehetővé tenné a legjobb 300 férfi versenyző számára, hogy a pénzdíj megduplázódjon, a legjobb 300 női versenyző számára pedig azt, hogy bevételük megnégyszereződjön. Elérve ezzel a sokak által régóta vágyott nemek közti egyenlőséget a pénzdíjak terén.
Ám annyira sok érdek feszült egymásnak az elmúlt években, annyira nem érezni azt, hogy bárki, bármiből, bármit is engedne (a Grand Slamek például abba sem hajlandóak belemenni, hogy az újonnan felálló irányítótestületbe ne négy, hanem csak három tagot delegáljanak), hogy valami drasztikus dolognak kellett történnie.
Az persze picit fura, hogy olyan játékosok viszik arccal a történetet, mint Kyrgios, Opelka, Sandgren vagy Cirstea, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy nem kell ahhoz feltétlen világsztárnak lenned, hogy gyökerestül felforgass egy sportágat. Gondoljunk csak a profi futballt a kilencvenes években gyökeresen megváltoztató Bosman-ügyre, vagy azokra a perekre, amelyek során az amerikai profi ligák játékosai kivívták maguknak azokat a jogokat, melyekkel a mai napig rendelkeznek, és melyekre oly' sokszor hivatkozni szoktunk.
Arról nem beszélve, hogy itt per azért tényleg egyáltalán nem biztos, hogy lesz. Ahmad Nassar, a PTPA vezérigazgatója a Telegraphnak megerősítette, hogy eszében sincs csődbe vinni az ATP-t és a WTA-t, pusztán csak vissza akarja ültetni az összes felet a tárgyalóasztalhoz.
"Már holnap megállapodnánk, ha valódi kötelezettségvállalást kapnánk arra, hogy jobb környezetet teremtünk a játékosok számára"- mondta.
