search

Világtenisz

A Hajdúszoboszoszlói SE játékosa újabb bravúrjával, harmadik fordulós floridai sikerével immár az ötkarikás kvalifikációt is elérte. Következő ellenfele az ATP rangsor 10. helyezettje, az ausztrál Alex De Minaur lesz.

MTI/ATP/TotalTenisz

Újabb skalpot szerzett Miami szupertornáján, s már a legjobb 16 között van Marozsán Fábián, aki két játszmában legyőzte az ausztrál Alexei Popyrint a keménypályás viadal harmadik fordulójában.

A világranglistán 57. Marozsán remek szériában van, vasárnap alig egy óra alatt, mindössze két gémet veszítve kiütötte a 6. helyen kiemelt dán Holger Runét, előzőleg pedig az amerikai Aleksandar Kovacevicet búcsúztatta, ugyancsak könnyedén.

A 3. fordulóban, akárcsak vasárnap, szintén az ATP rangsorban előtte elhelyezkedő játékos ellen lépett pályára. Az ausztrál Popyrin (45.) rögtön elvette riválisa adogatójátékát, ám a Hajdúszoboszló SE teniszezője azonnal visszabrékelt. Ezt követően fej fej mellett haladtak, majd 5:5-nél Marozsán három bréklabdát hárított, 6:5-nél pedig ismét ő nyert gémet fogadóként, így 51 perc alatt övé lett az első játszma.

A folytatásban Marozsán változatlanul bátran játszott, és ezúttal 2:1-nél vette el Popyrin szervajátékát. Ezt az előnyét aztán végigvitte, és 1 óra 33 perc alatt lezárta a meccset.

A sikerrel Fábi a jövő heti világranglistán bekerül a legjobb ötven közé, ami egyben a párizsi olimpiai kvalifikációt is jelenti. Az ötkarikás játékokra a június 10-i világranglistáról 56 játékos szerez kvótát, de egyesben országonként legfeljebb négy teniszező indítható, így az előtte levők közül többen kirostálódnak (például a hét amerikaiból hárman).

Az ATP rangsor 10. helyezettje, az ausztrál Alex de Minaur lesz a következő ellenfélAz ATP rangsor 10. helyezettje, az ausztrál Alex de Minaur lesz a következő ellenfél

Marozsánra a negyedik fordulóban, azaz a nyolcaddöntőben a 9. kiemelt Alex De Minaur vár, miután az ausztrál Davis Kupa-játékos 7:6(3), 6:4-re legyőzte a 24. helyen rangsorolt német Jan-Lennard Struffot. Az ausztrált egyébként néhány hónapja, a sanghaji Masters-tornán 6:3, 7:5-re legyőzte Fábi.

3. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián - Alexei Popyrin (ausztrál) 7:5, 6:3

Fotó: ATP

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline