Elégedetten értékelte 2025-ös idényét Marozsán Fábián, klubjának, a Vasas SC-nek adott interjújában. A piros-kékekhez idén nyáron igazolt teniszező pillanatnyilag az ATP 51. helyén áll, biztosan tartja magát a nemzetközi élvonalban. A legmagasasabb szintű tornákon elért huszonhat győzelmes, huszonhat vereséges mérlege tiszteletet parancsoló, mégis folyamatosan arra törekszik, hogy jobb legyen. Az idei év egyik nagy tanulsága számára, hogy nem lehet ott mindig, mindenhol, meg kellett tanulnia beosztania az energiát.
Vasas SC / TotalTenisz
Több mint két éve folyamatosan a top százban vagy, és jóval több időt töltöttél a legjobb ötven környékén, mint azon kívül. Idén mindössze két hétig voltál a nyolcvan körül, majd nagyon gyorsan visszatértél a hatvan alá. Gondolom elégedett vagy ezzel a teljesítménnyel.
Összességében igen, hiszen a legjobbak közé kerülésnél már csak a helyed megőrzése nehezebb feladat az ATP Tour-on. Az évet top ötvenesként zárni pedig még ennél is jobb érzés. Ennek ellenére mindig – így most is –, van bennem némi hiányérzet, hogy jobban is csinálhattam volna. De azt hiszem, ez az elégedetlenség kifejezetten jó, hiszen egyfajta hajtóerőt jelent. Próbálok folyamatosan fejlődni, és nem csak teniszezőként, de emberként is. Ha a jó dolgokat soroljuk, nem biztos, hogy kizárólag csak a teniszre kell gondolni. Szerintem az is előrelépés, hogy ritkábban voltam beteg, mint korábban. Szeretném, ha ez így is maradna, hiszen ezen a szinten már az ilyen aprónak tűnő dolgok is dönthetnek.
Ez a folytonosság azt jelenti, hogy megtaláltad a helyed a legjobbak között?
Szerintem igen, a számok legalábbis ezt mutatják. Az idei huszonhat győzelem, huszonhat vereség elég jó arány a legmagasabb szintű tornákon. De még ennél is fontosabb számomra, hogy továbbra is nagyon szeretek teniszezni, és teljes szívemből élvezem a játékot. Ebben persze nagy szerepe van a csapatomnak, Balázs György és Hajdusik Román edzőknek, Varga Antal erőnléti edzőnek és Somogyi Zsolt menedzsernek. Valamint annak a ténynek, hogy nemcsak összetartunk, de együtt is fejlődünk, folyamatosan jobb teljesítményre sarkalljuk egymást.
A cél tehát továbbra is a top 30?
Természetesen, de azért ezzel kapcsolatban óvatosabban fogalmaznék. Amikor tavaly májusban beszaladtam a harminchatodik helyre, akkor az nagyon hirtelen szakadt rám. Könnyű volt kijelenteni, hogy ebből milyen gyorsan leszek majd tizenötödik, vagy tizedik. A valóságban azonban ez nem így van. Borzasztóan sok munka áll minden egyes megjavított helyezésben, vagy a meglévő megtartásában. Nagyon sok jó játékos tart ugyanoda, ahová én. A végén pedig csak a legkitartóbbak, a legalázatosabbak érhetnek oda. Éppen ezért inkább úgy fogalmaznék: igen, hosszútávon a legjobb harminc irányában haladok, de nagyon sok dolognak kell ahhoz összejönnie, hogy ez végül meg is valósuljon. Reálisan kell látni azt a kiélezett harcot, amely a helyekért folyik.
Marozsán Fábián (középen) a Vasas SC fiataljaival és edzőivel
Az ázsiai túra azt mutatta, hogy nem is olyan könnyű a legjobb ötven körüliek helyzete, hiszen egy jól sikerült tornát követően nehéz átérni a világ másik pontján kezdődő selejtezőre. Ez azt mutatja, hogy nem is a top százba kerülés a legfontosabb állomás egy profi életében?
Az is nagyon fontos, de tényleg jól látod, a következő mérföldkövet a biztos főtáblás hely jelenti. Az év végén alóban nehézséget jelentett, hogy éppen ennek a határán mozogtam és számolgatni kellett, hogy megvan a főtábla, vagy nincs. Éppen ezért most rövid távon éppen az a cél, hogy biztosan elkerülhessem a selejtezőket. Így könnyebb összeállítani a versenyprogramot, ugyanakkor az erőmet is jobban be tudom osztani. Az út elején hasonlóan fontos lépcsőfok volt, amikor végre Challenger-tornákon indulhattam, majd azokon biztos főtáblás lettem.
Ez a helyzet egyfajta józanságot is követel a program összeállításakor?
Mindenképpen. Az utóbbi hónapokban éppen azt tanultam meg, mikor, mit kell elengednem. Mert nem biztos, hogy az a célravezető, ha mindig, mindenhol ott vagyok, és padlóig nyomom a gázpedált. Vannak helyzetek, amikor nem a megszerzett pontokban mérjük a sikert, hanem mondjuk abban, hogy fizikálisan erősebb lettem, kevesebb a sérülés, vagy éppen egységesebb a csapatom. Ez mind számít. Ahogy az is, hogy az említett elengedés által a lehető legjobban osszam be az erőmet. De hát ezt is tanulni kellett.
A Grand Slam-tornákon való szereplést tartják a teniszben az igazi értékmérőnek. Az idei Australian Open a harmadik fordulóig jutottál, gondolom ez az év egyik csúcspontja volt.
Igen annak, nagyon örültem, ráadásul a második fordulóban Tiafoe-t vertem. De én az ezres tornákat is ide sorolnám, aki ezeken a viadalokon meccseket tud nyerni, az már tud valamit. A személyes karrierem szempontjából azonban a müncheni elődöntő is sokat jelentett, Ugo Humbert és Zizou Bergs személyében egyaránt nálam előkelőbb helyezéssel rendelkező teniszezőt vertem. A New York-ban elszenvedett első körös vereségemet viszont nagyon rosszul éltem meg, hiszen egy top százon kívüli franciától kaptam ki, és a füves szezon sem a terveim szerint alakult. De ezek a pofonok is hozzátartoznak egy karrierhez, és szerintem néha jól is jönnek. A hullámvölgyeket sajnos nem tudjuk elkerülni, éppen ezért arra törekszem, hogy ezekből minél gyorsabban kilábaljak.
Fábi őszintén mesélt tapasztalatairól fiatal klubtársainak a Folyondár utcában
Melbourne-ben két ötszettes meccset is játszottál, mindkettőt megnyerted. Mennyire volt más ez a két találkozó?
Nagyon. Fizikálisan és mentálisan egyaránt sokat vettek ki belőlem. Erre a helyzetre egyszerűen nem lehet edzésekkel felkészülni. Csak akkor lesz valakinek ebben rutinja, ha sokat játszik Grand Slamen.
Amihez nagyon jó szerva kell. Ezen a szinten többnyire a breakek döntik el a meccseket. Mennyire támaszkodhatsz az adogatásaidra?
Alkatilag minden adott ahhoz, hogy nagy szerváló legyek. A technikámon azonban még csiszolni kell hozzá. Tavaly decemberben változtattunk a mozdulaton, ami persze kockázatos volt, de szerintem megérte. Határozottan érzem a fejlődést, nemcsak hatékonyabb lettem, de picit gyorsabb is. Persze vannak pillanatok, amikor szétesik, normális körülmények között azonban most már hatvan-hetven százalékosak az első adogatásaim. Ez egy hosszú érési folyamat, nagyon nehéz felnőttjátékosként változtatni a technikán, a nehezebb szituációkban bizony visszajönnek a rossz beidegződések. Azon dolgozunk, hogy ez minél ritkábban, illetve, soha ne is forduljon elő a jövőben.
Mire vagy még büszke az idei szezonból?
A nagy skalpokra. Ilyen volt Tiafoe, Auger-Aliassime, Fonseca, vagy Rubljov legyőzése. De a Zverev és Cicipasz elleni első, valamint a Sinner elleni második szettből is erőt meríthetek. A legtöbb önbizalmat azonban mégiscsak a Fritz elleni három játszmából meríthetem. A világ negyedik legjobbja ellen tényleg hajszálon múlt az óriási bravúr. Azon a két-három döntésen, amelyet a legfontosabb pillanatokban jól hozott meg. Ezen a téren kell még előbbre lépnem ahhoz, hogy valóban kihozhassam magamból a maximumot. Mert hosszútávon mindenképpen ez a célom!
Fotók: Vasas Attila/Vasas SC
