search

Világtenisz

Az ATP világrangsor 6. helyén álló német Alexander Zverev lemondta a péntek, szombaton esedékes tatabányai Davis-kupa találkozót.

A német kapitány, Michael Kohlmann az olimpiai bajnok helyére Maximilian Marterert hívta be.

Közleményben jelentette be a DTB, hogy a német válogatottnak nélkülöznie kell Alexander Zverevet a Magyarország elleni Davis Kupa-mérkőzésen. A 26 éves játékos még mindig egy fertőzéssel bajlódik, amely már az Australian Openen a Danyil Medvegyev elleni elődöntő mérkőzésén is legyengítette.

"A végsőkig reménykedtünk abban, hogy Alexander az ausztráliai erős teljesítménye után a Magyarország elleni mérkőzésen is a segítségünkre lehet. Sajnos nem volt elég idő arra, hogy időben rendbe jöjjön. Most csapatként kell összefognunk, hogy pótoljuk a hiányát. Bár a magyaroknak nagyon erős csapata van, meggyőződésem, hogy az egységünkkel nélküle is helyt tudunk állni itt" - mondta Michael Kohlmann.

Könnyű dolga így sem lesz a magyar válogatottnak, hiszen a világsztár Zverev távollétében is remek teniszezők érkeztek: szingliben három Top100-as játékos áll a kapitány rendelkezésére, párosban pedig a Top20-ban lévő duót tudnak csatába dobni.

Zverevet ismét Maximilian Marterer helyettesíti. A 28 éves játékos 2023 szeptemberében Bosznia-Hercegovina ellen már beugrott, amikor Zverevnek izomsérülés miatt vissza kellett vonulnia, és ott megnyerte első mérkőzését Németország színeiben.

Pénteken 14 óra 45-kor két egyes mérkőzéssel kezdődik a program a Magyarország - Németország DK-találkozón. Szombaton a páros és két egyéni meccs szerepel a 13 órakor kezdődő műsorban.

A sorsolás csütörtökön volt.

Péntek délután háromtól Marozsán Fábián Dominik Koepfer ellen lép pályára, majd utána Fucsovics Márton és Jan-Lennard Struff csap össze. 

Szombaton délután egytől kezdődik a páros, amelyen Marozsán és Valkusz Máté mérkőzik meg a Kevin Krawietz, Tim Pütz egységgel.

Ha szükséges lesz az egyik fél harmadik nyert mérkőzéséig tartó párharc során további meccsekre, akkor a páros után előbb Marozsán játszik Struff ellen, majd zárásként Fucsovics Koepferrel.

A CSAPATOK

Magyarország: Marozsán Fábián (ATP 57., páros 512.), Fucsovics Márton (82., páros 587.)), Piros Zsombor (129.), Valkusz Máté (213.), Füle Mátyás (549., páros 1030.). - Csapatkapitány: Nagy Zoltán
Németország: Jan-Lennard Struff (ATP 24., páros 280.), Dominik Köpfer (58., páros 97.), Maximilian Marterer (92., páros 744.), Kevin Krawietz (páros 15.), Tim Puetz (páros 16.) - Csapatkapitány Michael Kohlmann

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline