search

Világtenisz

Bár a selejtezők már lezárultak, s hétfőn a főtábla is elrajtolt az idei Erste Bank Open, az ATP-sorozat 500-as tornáján, máris megállapítható, hogy a bécsi verseny népszerűsége évről évre nő. Carlos Alcaraz minimum 750 ezer euróért vette volna fel az ütőjét.

Csizmazia Zoltán

A növekvő népszerűség jegyében szerették volna a szervezők idén is a legerősebb mezőnyt összegyűjteni az osztrák fővárosban, így a világranglistán második fiatal sztárt, Carlos Alcarazt is Bécsbe csábítani, de kiderült, hogy a kétszeres Grand Slam-bajnok túl drága.

Sokáig úgy nézett ki, hogy Alcaraz is ott lesz a Stadthalléban, de aztán később inkább a bázeli 500-as tornára nevezett. Igaz, onnan is visszalépett, mert nem épült fel lábfejsérüléséből és izomfáradtságából. De most egy interjúból kiderült, miért is voksolt inkább a Swiss Indoorsra, mint a bécsi tornára.

Herwig Straka, a Vienna Open versenyigazgatója a Der Standardnak adott interjújában elmondta, hogy a szervezők inkább több topjátékossal való megegyezésre törekedtek, mint például kiemelkedő sztárok aláírását elnyerni a versenyen való indulásra.

Straka az egyik legnagyobb osztrák napilapnak nyilatkozva elmondta, Alcaraz csak 750 ezer eurótól hajlandó ütőt ragadni a bécsi versenyen, ezt pedig a szervezők nem voltak hajlandóak megadni, túl drágának találták a 20 éves spanyol teniszsztárt. A torna azért így is hemzseg a sztároktól, hiszen a top10-esek közül Danyil Medvegyev, Jannik Sinner, Andrej Rubljov, Sztefanosz Cicipasz és Alexander Zverev is pályára lép, s ott lesz szabadkártyás jogon a közönség-kedvenc Gael Monfils is.

Straka kifejtette, hogy a verseny 1974 óta íródó történetében eddig mindig a Wiener Stadthalle adott otthont a tornának, és ennek korszerűsítése – például a pálya világításának javítása és az új technikai eszközök felszerelése – kihívást jelentett, de szükséges volt az esemény nívósabbá tétele érdekében.

„Az infláció miatt a költségek megemelkedtek. Ez időigényes, de új célcsoportokat érünk el” – vázolta Straka. Hozzátette még meglátásait az világ teniszével kapcsolatban, hiszen korábban azt gondolta, hogy Roger Federer visszavonulása és Rafael Nadal közelgő búcsúja ártani fog a teniszpiacnak, de mégis másképp alakult.

„Éppen az ellenkezője történt. Az érdeklődés nőtt, mert több új és érdekes típusú játékos lépett be a legjobbak közé. Nehéz lesz a kisebb tornáknak, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy sztárokat vigyenek el magukhoz. Általában a férfi tenisz jobban áll, mint a női. Ha osztrák nyerne Bécsben, az csak hab lenne a tortán. De be kell fektetni, valami újat kell mutatnod a szurkolóknak, és biztosítani kell, hogy az induló mezőny világszínvonalú maradjon. Ezért akartuk Alcarazt is, de most ő túl drága volt.” – mondta Straka. Alcaraz egyébként 2021-ben, még mint a világranglista 42. helyén álló, 18 éves teniszező elindult Bécsben és az elődöntőig jutott, ahol Zverevtől kapott ki.

De nem csak a fentebb említett sztárok, hanem Tommy Paul, Frances Tiafoe, Karen Hacsanov, Grigor Dimitrov, Cameron Norrie, Ben Shelton és Lorenzo Musetti a további olyan top-20-as játékos, aki Bécsben szerepel. A hazaiak kedvence és korábbi US Open-bajnoka Dominic Thiem is ott lesz, miután szabadkártyát kapott, s kedden délután 4. kiemelt Cicipasz ellen játszhat nyitófordulós gálameccset.

Visszatérve Straka szavaira, eddig három osztrák tudott nyerni Bécsben: Horst Skoff 1988-ban, Jürgen Melzer 2009-ben és 2010-ben, valamint az emlegetett Thiem 2019-ben. Idén magyarok is szerencsét próbáltak – volna…  Fucsovics Márton szombat délelőtt jelezte, sérülés miatt mégsem indul. Marozsán Fábián (62.) pedig azt követően, hogy 6:3, 7:6-ra legyőzte a kazah Tyimofej Szkatovot, a vasárnapi kvalidöntő előtt jelentette be, hogy betegsége miatt visszalép a spanyol Albert Ramos-Vinolas (91.) ellen mérkőzésről.

Fotó: Twitter/Tennis365

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline