search

Világtenisz

A Nemzetközi Tenisz Szövetség 2023-as, éves rendes közgyűlésén a mexicói Cancún városában, szeptember 24-én, vasárnap kerül sor a négyévente esedékes elnökválasztásra és az elnökségi tagok választására.

Cancún a Yucatán-félszigeten, az Atlanti-óceán partján található, s a Riviera Maya névre hallgató turistaövezet központja. Másfél évtizede még alig több mint ötszázezer lakosa volt. A város mára milliós turistacélpontként már világszerte ismert. Can Cún az ottani maják nyelvén azt jelent, hogy „kígyófészek” (mások szerint a név eredete viszont: aranyedény).

Az ITF elnökét és az elnökség tizennégy tagját négy évre választják. A vezetői posztra ketten, a 14 elnökségi pozícióra 29-en kerültek fel a voksolási listára.

A két elnökjelölt a 2015 óta hatalmon lévő amerikai David Haggerty, valamint a német tenisz szövetség elnöke, Dietloff von Armin.

A döntéshozó szervbe továbbá a 29 jelöltből 14 képviselőt választanak meg.

A három európai helyre összesen 13-an pályáznak, köztük Sütő Csilla, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára.

A következő jelölések érkeztek

Elnök:
(csillag: a jelenlegi vezető)
David Haggerty (amerikai) *
Dietloff von Arnim (német)

Elnökségi tagság:
(csillaggal jelöltek a mostani ciklusban is tagok voltak)

Nikolina Babić (horvát)
Carlos Bravo (Costa Rica-i) *
Vasco Costa (portugál)
Roger Davids (holland)
Cengiz Durmuş (török)
Ismail El Shafei (egyiptomi)
Jack Graham (kanadai) *
Brian Hainline (amerikai)
Åsa Hedin (svéd)
Anil Jain (indiai)
Nao Kawatei (japán) *
James Kenani (kenyai)
David Miley (ír)
Philip Mok (Hong Kong-i)
Salma Mouelhi Guizani (tunéziai) *
Lionel Ollinger (francia)
Goran Rafajlovski (macedón)
David Rawlinson (brit)
Terri-Ann (Új Zéland-i)
Surendran Subramaniam (Sri Lanka-i)
Sütő Csilla (magyar)
Jordi Tamayo De Winne (spanyol)
Henrik Thorsøe Pedersen (dán)
Iroda Tulyaganova (üzbég)
Stefan Tzvetkov (bolgár) *
Bulat Utemuratov (kazah) *
Dietloff von Arnim (német)
Rafael Westrupp (brazil)
Ruth Wipfli Steinegger (svájci)

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline