search

Világtenisz

Nem csoda, hogy még a teniszben jártas olvasók sem sűrűn találkoztak Christopher Eubanks, amerikai teniszező nevével. Wimbledonban került igazán a reflektorfénybe.

Csizmazia Zoltán

Az 1996. május 5-én született játékos, 2016-ban került fel először az ATP ranglistára, majd egy évvel később már elérte az 500. helyet, de az elmúlt években sehogy sem akart összejönni az áttörés, még az idei szezont is a 123. helyen kezdte. Aztán fél év alatt, nagyot fordult vele a világ, és élete harmadik Grand Slam-tornáján, Wimbledonban pillanatok alatt a reflektorfénybe került.

Az édesapja – aki egyben sokáig az edzője is volt – mesélte el, hogy fia kétéves korában fogott először teniszütőt a kezében. Az apja sosem volt profi játékos, most is lelkészként dolgozik és körülbelül harminc éves lehetett, amikor teniszezni kezdett, de a körülötte lévőktől ellesett mindent, amit a sportágról tudni kellett. Így nem csoda, hogy Chris a teniszütővel nőtt fel, és még junior korában is tudott mind a két kezével ütni.

Aztán a Eubanks család jó barátságba került Donald Youngékkal, aki karrierje csúcsán egészen a világranglista 37. helyéig jutott. Ez nagy hatással volt Christopherre, és a tenisz minden csínját-bínját tőle próbálta ellesni. Aztán egy junior versenyen kiszúrta őt a Georgia Tech segédedzője, Derek Schwandt, és innen már egyenes volt az útja az egyetemi sport felé, bekerült az amerikai USTA-rendszerébe, így már komoly szakmai képzést is kapott, és jelentős eredményeket is elért.

Bár akkoriban Eubanks nem gondolta, hogy igazi teniszezővé váljon, de az egyetemi évek alatt olyan jól ment neki a sport, hogy nem volt kérdés, hogy e karrier felé mozduljon. Be sem várta az utolsó évét az egyetemen, 2017-ben már profinak állt. A legjobb kétszázba viszonylag gyorsan bejutott, de a top100 valahogy elérhetetlen álomnak tűnt. Egészen márciusig ennek a határán lebegett, de aztán jött az első komoly eredmény, mégis akkoriban sokat gondolkodott azon, hogy felhagy az egésszel. Ahogy fogalmazott:

„ha még jövőre is a 200. hely környékén leszek a világranglistán, azzal együtt, hogy sérülések sem hátráltatják a játékomat, akkor inkább abbahagyom, mert mással is el tudom tölteni az időmet. Nem olyan elbűvölő a tudat, hogy évek óta megragadtam ezen a helyen”

Christopher Eubanks Christopher Eubanks

„Miután legalább négy-öt éven keresztül a 150. és 200. pozíció között lebegtél, aztán a 110. helyről a 85. helyre lépsz elő, az rengeteg jelent. El sem tudom mondani, mennyit ért most számomra az, hogy tagja vagyok a legjobb 100 mezőnyének. Erre vágytam régóta, és ezért dolgoztam az első naptól kezdve, hogy idekerüljek. Most már minden olyan csodálatos, és a folytatásra csak úgy tekintek, mint hab a tortán” – mondta áprilisban Eubanks, mikor negyeddöntője után a 85. helyen jegyezték a világranglistán.

Aucklandben felkvalizta magát a főtáblára, majd az Australian Openen szabadkártyát kapott és ezt meghálálva ment is egy főtáblás kört. Élete első ezres versenyét Miamiban vívta, ahol ismét a selejtezőből jutott a legjobbak közé és egészen a negyeddöntőig menetelt. Kiemeltet is legyőzött, aztán Daniil Medvegyev állította meg.

Élete első tornagyőzelmét éppen a wimbledoni felvezető tornának titulált Mallorcán nyerte meg. Erre már sokan kapták fel a fejüket, de ilyen menetelésre talán senki sem számított. Legyőzte a 12. kiemelt Cam Norrie-t, majd az 5. helyre rangsorolt Sztefanosz Cicipaszt is hazaküldte. Sokat jelentett számára a gyermekkorában tanult, kiváló alapvonal- és hálójáték. Nem is sejtette, hogy másfél évtizeddel később éppen ezt a taktikát fogja kihasználni, hogy Wimbledonban tündököljön. A 27 éves játékos négy meccsen keresztül elképesztő 247 nyerőt ütött, és 194-szer lépett a hálóba, a pontok 64 százalékát megnyerve.

Végül a negyeddöntő és megint Medvegyev hozta meg számára a végállomást. Csodálatosat menetelt, és még ezen az utolsó vereség sem rontott bele, hiszen kilenc meccs után kapott ki először, a Wimbledonban megkeresett pénz pedig eddigi karrierje során összeteniszezett összeg több mint egyötöde. Most 34 helyet javított a világranglistán és 43. helyig repült előre, amivel még magasztosabb célokat álmodhat meg.

Fotó: Twitter

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline