search

Világtenisz

Újabb sikeres mérkőzésen van túl a francia nemzetközi teniszbajnokságon a Hajdúszoboszlói SE teniszezőnője, aki a belga Greet Minen társaként vasárnap győzelemmel zárta a 12. helyen kiemelt Muhammad, Olmos amerikai, mexikói egység elleni mérkőzést. Anna elmondta: kedden visszavágásra készülnek a 2. kiemelt amerikai duó ellen.

Az első játszmában 3:3-ig együtt haladt a két duó, ám ekkor breakelőnyhöz jutottak Bondárék, s 5:3-nál a magyar teniszezőnő jó szerváival behúzták az első szettet. A negyven percig tartó, küzdelmes játszma után viszonylag gyorsan egyenlítettek az amerikaiak. A döntő játszmában ismét a magyar, belga kettős dominált, s végül csaknem két órányi játék után kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást.

Bondár, Minen - Muhammad, Olmos 6:3, 1:6, 6:2

- Akárcsak tavaly, most is Jessica Pegula és Coco Gauff vár ránk a Roland Garroson a nyolc között, remélhetőleg más eredménnyel - nyilatkozta a 26 éves magyar játékos az MTI-nek. - Tavaly 6:4, 4:6, 6:4-re kikaptunk az amerikaiaktól egy óriási meccsen, emlékszem, hogy nagyon jó hangulat volt, szóval van miért visszavágnunk.

Arra a kérdésre, hogy miért nem versenyeztek együtt belga partnerével a januári Australian Open óta, a Hajdúszoboszló SE sportolója elmondta, a világranglistás helyezésük miatt nehezen tudták összeegyeztetni a programot.

Tervben van továbbra is egy hosszabb távú együttműködés Greettel, de a kihagyások után mindig gyorsan egymásra tudunk hangolódni, mivel régóta ismerjük egymást - fejtette ki.

Az egyesbeli nyitókörös búcsúról Bondár Anna felidézte, hogy nem volt ideális a felkészülése a párizsi Grand Slamre.

- A torna előtt beteg voltam, gyomorrontással küszködtem, így kiesett pár nap. Persze rosszul esett a vereség a román Begutól, de el kellett engednem, most pedig boldog vagyok, hogy rendbe jöttem, és ilyen szépen menetelünk párosban - tette hozzá Bondár Anna.

A Roland Garros viadalon a felnőttek között a magyarok közül tehát már csak a szoboszlói játékos van versenyben.

A junioroknál Udvardy Luca kezdi el szereplését.

Fotó: matchfotos.de

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline