search

Világtenisz

Thiago Seyboth Wild ugyanúgy kiváló salakjátékos, mint honfitársa, a háromszoros Roland Garros-győztes (1997, 2000, 2001) Gustavo Kuerten, de van még mit tanulnia tőle.

Nagyon sokan néztek kérdően egymásra a Roland Garros férfi egyesének első fordulójában, amikor egy szinte ismeretlen brazil egy pillanat alatt belopta magát teniszkedvelők szívébe. Egy gigászi csata végén legyőzte a torna második kiemeltjét, az orosz Daniil Medvegyevet. Az emberek a tapsvihar közepette tanácstalanul néztek egymásra. Ki is ez a Thiago?

Nem előzmények nélkül robbant be az elitbe a felnőtt világranglistán most 172. helyen álló játékos: 2020-ban, éppen a Covid-járvány kitörése előtt egy chilei ATP-tornáról hozta el a trófeát (akkoriban érte el karriercsúcsát, a 106. helyen), előtte pedig a US Openen, 2018-ban junior bajnok tudott lenni.

Amikor az ember rákeres erre a 23 éves fiatal múltjára, nem éppen a teniszsikerei miatt került először a (főleg brazil) újságok címlapjára. Két évvel ezelőtt volt felesége, a helyiek szerint nagyon ismert és népszerű influenszer, Thayana Lima indított ellene pert családon belüli erőszak vádjával. Bár akkor felkapta a média az ügyet, de később hatalmas csend lett körülötte, így azt sem tudni, mi lett ennek a folytatása. Aztán a Medvegyev elleni siker után, egy német újságíró mégis megkérdezte, hogyan áll az ügy.

Az addig angyalarcú Seyboth Wild tekintete elkomorult, dühös lett, majd így válaszolt: „Nem hiszem, hogy ez olyan téma, amit itt kellene megbeszélni. Nem hiszem, hogy ilyen kérdést fel kellene-e egyáltalán tenni. Nem hiszem el, hogy bárkinek joga lenne, hogy egy ilyen helyen faggasson.” Majd a brazil kijelentette, sosem volt házas, és mindenki azt gondol az ügyről, amit csak akar. Majd ki is viharzott a sajtótájékoztatóról.

Nem lett ezzel népszerűbb, mint amilyen volt percekkel korábban, amikor a második kiemeltet ütötte ki. Sokan már az eddigi egyetlen brazil legendához, Gustavo Kuertenhez hasonlítják, ugyanolyan gazdag repertoárral, színes játékkal rendelkező teniszezőnek tartják, mint a korábbi sztárt, aki egyébként az ügynöke is.

Ha már Kuerten így szóba került, neki sem volt egyszerű a kérdésekre válaszolni, amikor 23 évesen először nyerte meg a Roland Garrost. Mindig higgadtan, hosszan válaszolt a kérdésekre, amikor éppen az édesapja haláláról, vagy éppen az agydaganatban szenvedett, 2007-ben meghalt testvéréről kérdezték. Akár három nyelven is elmondta a válaszait.

Seyboth Wildnek van még mit tanulnia.

Teniszezni már nagyon jól tud. A selejtezőben három meccset nyert. Majd kiverte a második kiemeltet. Aztán az argentin Guido Pellát is. A harmadik körbe jutott, ahol Yosihito Nisioka, a torna 27. kiemeltje jelentette számára a végállomást (a japán három és fél órás küzdelmes csatában végül 3:6, 7:6, 2:6, 6:4, 6:0-ra nyert). Seyboth Wild 43 helyet javított a ranglistán és 23-ra van élete eddigi legjobb helyezésétől. A sikerei mellett nem lehet szó nélkül elmenni az emberi magatartásán, szakmai szempontból pedig a koncentrációképességén - lásd: több szettlabdája volt a 2-0-as vezetéshez, aztán pedig a döntő játszma sima elveszítése...) még bőven lehet mit csiszolni.

Fotó: Twitter/Inside Tennis

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline