search

Utánpótlás

Magyar fiúdöntővel zárult Soroksáron a Tennis Europe 2-es kategóriájú versenye, Mokán István Damján és Fazekas Vencel  (képünkön) összecsapását utóbbi nyerte. A leányok mezőnyében Sziklai Zita volt a legeredményesebb magyar, őt az elődöntőben búcsúztatta a torna első kiemeltje. Párosban kettős magyar győzelem született, Mokán nyert szlovák partnere oldalán, és a Nógrádi Noémi, Sziklai Zita kettős is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Gy. Szabó Csilla

A Sori kupa szombati egyes elődöntőiben három magyar teniszező volt érdekelt. A leányok között Sziklai Zita jutott csak el a legjobb négy közé, ám itt az első kiemelt román Pop volt az ellenfele, aki stabil játékával kerekedett a honvédos fiatal fölé. Utóbbi negyedik kiemeltként tehát hozta a kötelezőt, harmadik helyével a papírforma érvényesült. A találkozó után nem is az eredményt sajnálta igazán, hanem azt, hogy nem tudta kihozni magából a maximumot. Ha ez sikerült volna, nagyobb küzdelemre kényszeríthette volna ellenfelét, és ő is elégedettebben hagyhatta volna el a pályát.

Zita másnap párosban vigasztalódhatott klubtársa, Nógrádi Noémi oldalán, aki egyesben a legjobb nyolcig jutott. Utóbbi itt a második kiemelt, szlovák Kocisovával mérkőzött, akitől 7-5, 6:3-as vereséget szenvedett. Együtt azonban megállíthatatlanok voltak. A döntőben a nagyszerűen harcoló Simon Vanda Amanda, Vecseri Bianka duót verték 6:1, 6:2 arányban.

A fiúk első elődöntőjében Mokány István Damján önmagával vívta a legnagyobb csatát az, hiszen az első szettet 6:1-re nyerte a román Szabó (7.) ellen, majd a másodikat 6:2-re elveszítette. A harmadik játszmában ismét önmaga volt, amelyet 6:1-re nyerve hozta a találkozót.

Fazekas Vencel (3.) a torna első kiemeltje, a szlovák Lörincik ellen lépett pályára. A Tenisz Műhely sportolója 6:3-ra nyerte az első szettet, a másodikban azonban nagyobb ellenállással találta szemben magát. Ellenfele nyerte az első játékot, ám ezt követően ismét Vencel percei következtek, aki 5:2-es vezetéshez jutott. A meccset azonban nem sikerült azonnal befejeznie, amiben a szlovák kitartásának is nagy szerepe volt. Végül 7:5-re hozta a találkozót.

A két magyar házi döntőjében az alig egy héttel korábbi korosztályos csapatbajnoság forgatókönyve ismétlődött meg, Fazekas Vencel győzelmét hozta, aki az első szettben már 5:2-re is vezetett, Mokány István Damján azonban nem adta fel, és 5:4-re kapaszkodott vissza. A másodikat utóbbi kezdte jobban, gyorsan hozta a szerváját, ám a következő adogatást már elvette tőle a Tenisz Műhely fiatalja. Ez a break elsősorban mentálisan határozta meg a folytatást, hiszen Mokánnak hátrányból kellett volna az addiginál jobb teljesítményt hozni. 4:2-nél óriási csata alakult ki a Viharsarok TA teniszezőjének szerváján, Fazekas a sokadik breaklabdával élve húzott el 5:2-re. Ezt követő adogatásában viszont már az első meccslabdát érvényesítette.

− Dami játékában sajnos volt némi mentális pontatlanság, a kihagyott ziccerek pedig megbosszulták magukat egy olyan erős ellenféllel szemben, mint amilyen Vencel – értékelt a találkozó után Hankó Bálint, Mokán edzője. – A befejezések sem voltak ezúttal kellően pontosak, amitől szép lassan az önbizalmát is elveszítette. A fontos pontoknál Vencel volt a jobb. Két éve egy hasonló nemzetközi tornán vívták az első nagy párharcot, én már akkor láttam, hogy egy egészséges rivalizálás alakul ki a két fiú között. Ugyanakkor ez két különböző tenisziskola találkozása is, volt, hogy mi jártunk előrébb, most Vencel előzött be. A formaidőzítés terén mindenképpen jobbak voltak nálunk. Alig várom, hogy vége legyen a korosztályos kontinensviadalnak, utána végre nekiállhatunk a komoly munkának. Idén nyáron a sok verseny miatt erre nem volt lehetőség, a mai döntőben egyértelmű volt, mely területekre kell majd koncentrálnunk a további fejlődés érdekében.

A találkozót követően, Vencel edzőjével, Selmeci Petrával szállt autóba a két fiatal, s indult azonnal Csehországba az U14-es egyéni Európa-bajnokság színhelyére, ahol ők képviselik hazánk színeit.

− Ma Vencel volt a fegyelmezettebb, kisebb megingásai voltak csupán – tudtuk meg Selmeci Petrától, mielőtt nekivágtak volna a hosszú autóútnak. – Nagyon fontos volt, hogy nem maradt benne a hullámvölgyeket eredményező negatív szakaszokban. Az elmúlt egy hónapban sokat fejlődött a játéka, tenisze felgyorsult, ugyanis minden lehetséges időt kihasználtunk a gyakorlásokra. A hazai országos bajnokságok miatt a szokásosnál kicsit többet voltunk itthon, és az ob-meccseket követően mindig tudtunk edzeni, s így végrehajthattuk a szükséges technikai finomításokat. Utóbbiak láthatóan egyre jobban beépülnek a játékába, a mai győzelem számomra leginkább ezt bizonyította.

Az U14-es korosztály két legjobb magyar játékosa ezúttal is közösen akart nyilatkozni honlapunknak, s nemcsak a meccsről, de az előttük álló Európa-bajnokságról is szót ejtettek. Párosban kifejezetten sokat várnak maguktól, bár egyesben is a mezőny első feléhez tartoznak. Mokán a 20., Fazekas pedig a 23. a nevezési listán.

Az első kiemelt szlovák Lörincik párosban, Mokán István Damján oldalán vigasztalódhatott, hiszen a fiúk fináléjábanban egyetlen játékot engedélyeztek csupán a Jóny, Sávolt kettősnek.

Sori Kupa. Tennis Europe, 2-es kategóriájú torna. U14.
Fiúk.
Döntők.
Egyes: Fazekas Vencel (3.) – Mokány István Damján (2.) 6:4, 6:2.
Páros:
Max Lörincik, Mokán (szlovák,1.) – Jóny Márk, Sávolt Dorián 6:1, 6:0.
Leányok.
Elődöntő.
Egyes: Maria Valentina Pop (román,1.) – Sziklai Zita (4.) 6:2, 6:1.
Döntő.
Páros:
Nógrádi Noémi, Sziklai Zita (1.) – Simon Amanda Vanda, Vecseri Bianka 6:1, 6:2.

Simon Amanda Vanda, Vecseri Bianka, Sziklai Zita és Nógrádi Noémi az eredményhirdetést követőenSimon Amanda Vanda, Vecseri Bianka, Sziklai Zita és Nógrádi Noémi az eredményhirdetést követőenFotó: TotalTenisz

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline