search

Utánpótlás

Ötödik helyen végzett a magyar fiúválogatott Dijonban, az U12-es korosztály nem hivatalos csapat Európa-bajnokságán. A Summer Cup nyolcas döntőjében Németországot és Spanyolországot egyaránt legyőzte a Selmeci Petra által irányított együttes, az éremszerzéstől egyetlen páros meccsnyire voltak.

Gy. Szabó Csilla

A Fazekas Vencel, Balázs Dávid, Jóny Márk összetételű U12-es fiúcsapatot felkészítő Selmeci Petra a törökországi selejtező siker után úgy nyilatkozott honlapunknak, hogy a hatalmas szívvel játszó tanítványai bármikor képesek meglepetést okozni, ezért a franciaországi nyolcas döntőben is a lehető legmesszebb szeretnének eljutni. A szakember szerinte ehhez csak egy jó sorsolásra lenne szükségük. A szerencse azonban egyáltalán nem kedvezett a Tenisz Műhely három fiatal játékosának, hiszen az A csoportban a német, a francia és a cseh gárda volt az ellenfelük. A B-be sorsolt szlovák, belga, spanyol és holland négyes a nemzetközi versenyeken szerzett tapasztalatok alapján jóval gyengébbnek tűnt. Mégis bravúrosan szerepeltek a magyar fiúk.

− Mivel a legkisebbeknél még nincs hivatalos ranglista, így minden a szerencsén múlt, ami nem nekünk kedvezett – kezdte értékelését Selmeci Petra, aki a Summer Cup sorozatot játékosai további fejlesztésére használta, s örömmel élt a meccsek alatti tanácsadás lehetőségével. – Ennek ellenére bizakodtunk, és arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbb találkozót nyerjük. Mivel év közben is sokat utazom a fiúkkal Tennis Europe versenyekre, szinte minden fiatal teniszezőt ismertünk, ami megkönnyítette egy új taktika kidolgozását a döntőre. A ranglista hiánya, ami a csoportok beosztásánál hátrány volt, a csapat kijelölésénél előny lett, szabadon cserélgethettem a játékosokat. Míg Törökországban tartottuk magunkat az erősorrendhez, a fináléban az ellenfelek függvényében dőlt el, hogy első játékosunk, Fazekas Vencel melyik pozícióban lépjen pályára. Ugyanakkor arra is tudtam figyelni, hogy a párosban húzóembernek számító Balázs Dávid is pihenhessen, amikor a végére marad a döntés. Márpedig a mi esetünkben ez többnyire így alakult.

Fazekas Vencel, Selmeci Petra, Balázs Dávid és Jóny Márk (balról jobbra) a megnyitónFazekas Vencel, Selmeci Petra, Balázs Dávid és Jóny Márk (balról jobbra) a megnyitón

A lejátszott nyolc találkozóból hatban a pároson múlt a találkozó sorsa, háromszor a magyar fiúk nyertek, háromszor pedig az ellenfél, a selejtezőben kizárólag a házigazda törökök ellen nem járt sikerrel a Balázs, Fazekas duó. A döntő első találkozóján Németország ellen azonban ismét fantasztikusan pörgött együtt a két jó barát, és klubtárs, aminek a sorsdöntő győzelmet is köszönhették. No és persze annak is, hogy Fazekas Vencel a nyolc egyéni meccséből csupán kettőt veszített el, a selejtezőben egy görög, a döntőben pedig egy francia fiú ellen. Utóbbival kapcsolatban ugyanakkor tény, hogy az Európa-bajnoki címet is a francia csapat nyerte, nem csoda, ha tőlük szenvedtük el az egyetlen 3-0-as vereségünket.

− Egyértelműen a házigazdák voltak a mezőny legjobbjai, teljesen megérdemelt a győzelmük, s ezt leginkább annak köszönhették, hogy három kiemelkedő, hasonló tudású teniszezővel álltak fel, ami ebben a korosztályban még igen ritka – folytatta Eb-beszámolóját Selmeci Petra. – Azt már a sorozat előtt tudtuk, hogy a páros kulcsfontosságú lesz, hiszen Vencel révén mindig meg volt az esélyünk legalább egy szingli-győzelemre. Sokat is készültünk, ám a franciák duóban is magasabb szinten voltak nálunk. Egyénileg pedig komplett játékosokat láthattunk a személyükben a pályán, akik már tizenkét évesen a teljes technikai repertoárral rendelkeznek, erősek mentálisan, és még a hibák sem zökkentik ki őket a ritmusukból. Nekünk ez utóbbi az egyik gyenge pontunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy egyfajta negatív spirálba kerüljünk egy rontást, vagy egy elszalasztott lehetőséget követően. Ezen a szinten ez már nem fér bele, ezért már a selejtezők során nagyon sokat dolgoztunk ezen a kispadon, örömmel láttam, hogy a fiúk ezen a téren is milyen sokat fejlődtek. Többnyire kihozták magukból a maximumot.

Ez alól a csehek elleni találkozó volt az egyetlen kivétel, amelyen Selmeci Petra szerint sem Fazekas, sem pedig Balázs nem hozta a legjobb formáját. Különösen a mérkőzés sorsát eldöntő párosban nem. A szakember szerint ebben nagy része lehetett annak, hogy győzelem esetén már a legjobb négy között lettek volna, és az éremszerzés is elérhető közelségbe kerül. Fazekas Vencel azonban még így is hozta a találkozóját, Balázs Dávid azonban nem.

A spanyol-magyar meccs előtt, együtt a két csapatA spanyol-magyar meccs előtt, együtt a két csapat

− Nagyon befeszültem a cseh fiú ellen, csípőre tüzeltem, ami sajnos nem vált be, mert még erősebben jöttek vissza a labdák – idézte fel Balázs Dávid a csehek elleni egyes mérkőzését. – A másodikban már három gémmel vezetett az ellenfelem, amikor Petra javaslatára taktikát változtattam. Nem szeretek védekezni, most azonban nem volt más választásom a magas és erős ellenfelemmel szemben. Sajnos túl sok időbe telt, míg át tudtam állni a magasabb pörgetésekre, a ritmusának megtörésére. Ha ez előbb sikerül, akkor nyerhettem volna. Így viszont a párosra maradt a döntés, amelyben teljesen leblokkoltunk, pedig addig fantasztikusan játszottunk együtt Vencellel. Ez lett a leggyengébb meccsünk. Bevallom, sokszor futott át az agyamon játék közben a bronzérem lehetősége, talán emiatt nem sikerült. De most már nagyon örülök az ötödik helyezésnek is.

Pedig a korábbi meccseken a legnehezebb pillanatokban többnyire a Balázs, Fazekas duó volt fejben erősebb, ők akarták jobban a győzelmet. Ebben nagy része lehet annak, hogy nemcsak csapattársak, de nagyon jó barátok is, együtt eddzenek, és együtt utaznak, versenyről versenyre járnak. Ugyanakkor a pályán is remekül kiegészítik egymást, Vencel nagyon biztos az alapvonalon, Dávid pedig a hálónál érzi igazán jól magát, miközben űzi, hajtja társát.

− A Summer Cup előtt mindenképpen bíztam abban, hogy meccseket nyerek, de azért ilyen jó sorozatra magam sem számítottam – beszélt saját teljesítményéről Fazekas Vencel, akivel kapcsolatban Selmeci Petra hangsúlyozta, hogy jó formában bárkivel felveszi a versenyt az európai élmezőnyben. – A francia fiút nem éreztem sem technikailag, sem taktikailag jobbnak nálam, én feszültem be nagyon, túlizgultam a meccset, nem hoztam a legjobb tudásomat. Éppen ezért számomra az az egyik legnagyobb tanulsága az Eb-nek, hogy fejben mindig erősnek kell maradni, ezért mentálisan mindenképpen fejlődnöm kell, de fizikálisan is többet fogok dolgozni a jövőben. Ami pedig a párost illeti, valóban remekül megértjük, kiegészítjük egymást Dáviddal, akiben mindig lobog a tűz, ami rám is átragad. Nagyon jó érzés volt számomra a csapatomért, a hazámért játszani, és sokat segített, hogy az edzőm ott ült a kispadon.

Az együttes harmadik tagja, Jóny Márk a nemzetközi porondon még korántsem rendelkezik olyan nagy tapasztalattal, mint Fazekas és Balázs, ennek ellenére igen hasznos tagja volt a triónak. S bár egyéni győzelmet nem sikerült aratnia, Selmeci Petra vele is bátran sakkozhatott az új taktika felállításakor.

Fazekas Vencel és Jóny Márk (jobbról fehérben) a spanyolok elleni páros meccs előttFazekas Vencel és Jóny Márk (jobbról fehérben) a spanyolok elleni páros meccs előtt

− A selejtezőkben, a bolgár Dzhenev ellen több meccslabdám volt, onnan kaptam ki, ami egyértelműen azért történt, mert negatív lettem, az ellenfelem pedig fejben erősebb volt nálam – számolt be a számára legemlékezetesebb találkozóról Jóny Márk. – A döntő szettre pedig már el is fáradtam. De harcoltam végig, és bátran játszottam, ami biztató a jövőre nézve. Nagyon jó érzés ebbe a csapatba tartozni, büszke vagyok a srácok teljesítményére. Én azért még el vagyok tőlük maradva, különösen a lábmunka területén, de nagyon keményen fogok dolgozni annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljek hozzájuk. Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam, és az ötödik helyezett csapatnak lehetek a tagja.

Természetesen Selmeci Petra is egyértelmű sikernek tartja az U12-es fiúcsapat európai ötödik helyezését, miközben nem titkolja, hogy a csehek ellen reális esélyük lett volna a győzelemre. Ennek ellenére mérhetetlenül büszke tanítványaira, hiszen akkor is szívvel-lélekkel küzdöttek, amikor láthatóan nagyon izgultak az eredmény miatt. Azt pedig különösen nagy fegyverténynek tartja, hogy a számukra csalódást keltő csehek elleni vereség másnapján ismét talpra álltak és a nagy tenisznemzetek közé tartozó spanyolok ellen 3-0-as győzelmet arattak.

− Ma játszottak a legjobban a fiúk. Felszabadult, örömteniszt mutattak be. Ez egy nagyon jó spanyol csapat volt, csak éppen egy még jobb magyarral találták magukat szemben! Remélem, sokat tanultak ebből az igen intenzív és magas színvonalú közel két hétből, s amikor legközelebb pályára lépnek, a most szerzett tapasztalatokat is felhasználva, önállóan, bátran valósítják meg elképzeléseiket – tette hozzá Selmeci Petra, aki tanítványaival kedden már Pécsett, a korosztályos ob-n szerepel. Előbb egyéniben, majd később csapatban is.

A trió menetelésének azonban ezt követően sem lesz vége, szeptembertől ismét az egyéni Tennis Europe versenyeken láthatjuk őket viszont. A korosztály számára meghirdetett, novemberi meghívásos fesztiválra ugyanis Fazekas Vencel már kvalifikálta magát, a TM szakembere azonban azt szeretné, ha Balázs Dávid és Jóny Márk is csatlakozna hozzá. Ehhez azonban legalább egy 1-es kategóriás TE-tornát nyerniük kell, ami bizony nem kis feladat. A Tenisz Műhelyes csapatszellemre azonban most is számíthatnak majd. 

Summer Cup. Nem hivatalos korosztályos csapat Európa-bajnokság. Döntő. U12.
Dijon (Franciaország). Fiúk.
A csoport: Magyarország – Németország 2-1
(Jóny Márk – Lucas Ariel Herrera Sanchez 2:6, 2:6; Fazekas Vencel – Luys Calin 6:3, 6:1; Balázs Dávid, Fazekas – Calin, Herrera Sanchez 6:3, 5:7, 10-8).
Franciaország – Magyarország 3-0 (Evan Giurescu – Jóny 6:2,6:4; Mario Vukovic – Fazekas 6:2, 6:2; Samuel Dakessian, Giurescu – Balázs, Fazekas 6:3, 6:2;
Cseh Köztársaság – Magyarország 2-1 (Ondrej Kacin – Fazekas 6:7(5), 3:6; Tobias Zapsky – Balázs 6:1, 6:4; Kacin, Zapsky – Balázs, Fazekas 6:3, 6:0)
Play-off. Az 5. helyért: Magyarország – Spanyolország 3-0 (Fazekas – Tomas Martin Duffek 6:0, 6:4; Balázs – Teo Casadesus Aranega 6:2, 6:3; Fazekas, Jóny – Rafa Garcia Donémech, Martin Duffek 4:1, 4:2).

Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Szlovákia, 3. Belgium, 4. Cseh Köztársaság, 5. Magyarország, 6. Spanyolország, 7. Hollandia, 8. Németország.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline