search

Utánpótlás

A vártnál is több érdeklődő volt kíváncsi a Pillangó Tenisz Klub nyílt napjára a Pillangó Parkban. Az utánpótlás-nevelést fő profiljának tartó egyesületben hetente közel kétszáz gyermek teniszezik, a bázis növelése azonban egy folyamatos és tervszerű munka, amelynek fontos elemét képezik ezek a nyilvános események.

Gy. Szabó Csilla

Tizenhárom évvel ezelőtt még egy elhanyagolt park közepén alapították meg a Pillangó Tenisz Klubot jelenlegi tulajdonosai, akik közül Bánhegyi Gábor és Monostori Tamás személyesen fogadta az érdeklődőket a nyílt napon. Tőlük tudtuk meg, hogy a töredezett beton helyén alakították ki a négy salak, valamint egy keménypályát, majd a környezetet is rendezték, könnyű szerkezetes klubházat építettek, amelynek közel százötven négyzetméterén ma már modern öltöző, zuhanyzó, akadálymentesített mellékhelyiség, recepció, szertár, iroda és edzői szoba is található. Mindez a lehető legideálisabb helyszínen, három kerület, a X., a XVI., és a XIV. találkozásánál.

− Amikor belevágtunk, a park maga nagyon rossz állapotban volt, ám ahogy szépítgettük, fejlesztgettük a területet, úgy indult körülöttünk minden fejlődésnek – idézte fel a kezdeteket Bánhegyi Gábor a nyílt nap keretében, az egyesületet bemutatva. – A MIZUglónk program keretében nyerte el mai formáját a park, ahová így a szülők is szívesebben hozzák gyermeküket sportolni. Mostanra a kiszolgáló infrastruktúra területén is kellőképpen megerősödtünk, ezért próbáljuk a jelenleginél is szélesebb alapokra fektetni a szakmai munkát, amit tulajdonostársam, Monostori Tamás irányít.

A Pillangó Tenisz Klub, ahogy az meglehetősen általános hazánkban, mindent saját erőből old meg. Kisebb pályázatok elnyerésével egészítik ki a mindennapi munkával megtermelt költségvetést. S bár nyaranta van a legtöbb munkájuk, hiszen egymás után tartják a táborokat és fogadják az iskolai csoportokat, ekkor adják a pályákat is a legolcsóbban, így a bevételeik sem óriásiak.

− Azért azt világosan kell látni, hogy szűkül a fizetőképes kereslet, ezért óvatosak vagyunk a pályadíjak emelésével kapcsolatban – avatta be honlapunkat a klub gazdálkodásába Bánhegyi Gábor. – Még akkor is, ha a téli szezon számunkra is nagyon nehéz volt, légtartásos gázfűtésű sátrunk van. Három rétegű, amelyen a fóliákat három évente cseréljük. Szerencsére tavaly nyáron meg tudtuk őrizni az akkor még érvényes szerződéseinket az energia szolgáltatókkal, az újak megkötésekor pedig már a rugalmasabb, azonnali elszámolású árak felé mozdultunk el. A lényeg, hogy túléltük a nehéz időszakot és most mindenképpen előre felé indulunk, s tartjuk magunkat fő profilunkhoz, az utánpótlás-neveléshez. Négy iskolával állunk kapcsolatban, ők a mindennapi testnevelés keretében hetente egyszer jönnek hozzánk, mi pedig pályát, eszközöket és edzői felügyeletet biztosítunk nekik a mi költségünkön. De bízunk benne, hogy akik itt megszeretik a sportágat, azok délután visszajönnek a csoportos edzéseinkre, háromtól hétig ugyanis a gyerekeké a pálya. Most igyekszünk a délelőtti szabad órákra több felnőttet megnyerni, de ők a késő este is jöhetnek, hiszen tízig nyitva vagyunk.

A Pillangóban rendszeresek a hétvégi versenyek. Ezek között házi bajnokságok éppen úgy vannak, mint hivatalos Play and Stay, Decathlon, vagy Teniszvetélkedő tornák. Az ezen a téren mutatott aktivításnak pedig több oka is van, egyrészt a klubhűséget szeretnék erősíteni, valamint az alakuló közösség szálait még tovább szőni. Monostori Tamás szerint ugyanakkor a versenyzésnek a gyerekek szempontjából is nagyon fontos, építő jellege van.

− A tenisz egy játék, ezt sohasem szabad elfelejtenünk, különösen nem kisgyermekek esetében – jelentette ki Monostori Tamás, aki ezen a szombaton is precízen irányította a pályára lépőket. Igaz, most nem edzést tartott, s nem is a gyerekeknek. Ehelyett a kérdésekkel teli szülőknek igyekezett pontos és érthető válaszokat adni. – Ezért fontosak a tornák, ahol nemcsak megmérethetik magukat a kortársaik között, de játszhatnak is. Az edzések egyhangúsága és nehézsége után ez mindenki számára motiváló erőként hat. Úgy gondolom, hogy a tenisz azért az ismertebb sportágak közé tartozik, a felnőttek sikerei mindig érezhetően megdobják az érdeklődést is. Ennek ellenére sokan viszonylag későn jönnek le hozzánk, előbb a csapatsportokban próbálkoznak. Ez persze némileg behatárolja a további lehetőségeket is, ezért igyekszünk a bázisunkat nemcsak szélesíteni, de a korosztály tekintetében minél mélyebbre menni. Öt-hat éves kortól várjuk a gyerekeket, és tizenkét-tizennégy évesig biztosított nálunk a fejlődésük. Ezt követően már nehezebb megoldani azt, hogy a legtehetségesebbek felfelé, erősebbek ellen is játszhassanak, de akik amatőr szinten versenyeznek tovább, azok közül sokan később is velünk maradnak.

Monostori Tamás szerint a gyerekek általában még manapság is nyitottak a versenyzésre, ám ehhez a szülőkre is szükség van. A tehetség és az egyéni motiváció sajnos nem elég, a családi programokat a versenynaptárhoz kell igazítani, ami sokaknak óriási áldozat.

A szakember ugyanakkor azt is elismerte, hogy nemcsak a pályán, de azon kívül is nagy energiákat kell fektetniük a klub színvonalas működtetésébe, ma már a jó és célzott marketingre is szükség van ahhoz, hogy a sportágak és a klubok tengeréből kitűnhessenek. Ennek sorába illeszkedett a szombati nyílt nap is, amelyen nagyon sok új gyerekkel ismertethették meg a sportágat. No és persze az apukákkal és anyukákkal is, hiszen ahogy Monostori Tamás fogalmazott, szülők nélkül nincs versenyzés. Utóbbi pedig akkor is hozzátartozik a teniszhez, ha valaki nem kíván Fucsovics Marci, vagy Marozsán Fábi nyomdokaiba lépni.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline