search

Utánpótlás

Bár érmeket a magyar teniszezők közül csupán lányok szereztek az idei nyári világversenyeken, a fiú szakág számára is voltak szép pillanatok. Kisantal Péter felelős válogatott edző (képünkön az U18-as gárdával) szerint az U12-es korosztály Summer Cupon elért bravúros 5. helye jól megmutatja, mi is kell a sikerhez.

Gy. Szabó Csilla

A nem hivatalos korosztályos Európa-bajnokságon, a Summer Cupon elsősorban a Kincses Kolos vezette U16-os fiúktól vártuk a döntőbejutást. S bár csoportjukban jól kezdtek, 3-0-ra verték a luxemburgiakat, a legjobb négy között azonban kikaptak Hollandiától, s végül a negyedik helyen végeztek, így nem harcolták ki a finálés szereplés jogát. Az ő esetükben még van lehetőség a szépítésre, hiszen a lemondott egyéni Európa-bajnokságot végül mégis megrendezik, igaz, rendhagyó időpontban, szeptember végén, Olaszországban.

− Az együttest ifj. Fekete Rudolf kísérte el Mannheimbe, mivel Kolost egyébként is ő edzi Babos Csabával, így ő adhatta nekik a legnagyobb segítséget  és biztonságot a pálya széléről – kezdte értékelését Kisantal Péter, az MTSZ férfi szakágának utánpótlásért felelős válogatott edzője. – Kincses képességeivel mindannyian tisztában vagyunk, a fejlődéséhez azonban egyértelműen hozzájárult, hogy Major Áron János és Nagy Botond is méltó társaivá váltak. Nagyon jó lenne, ha a náluk egy évvel fiatalabb Tóth Ákos János és Kovács Marcell, akikben szintén nagy lehetőség rejlik, minél előbb csatlakoznának hozzájuk a junior ITF-tornák mezőnyében. Ez utóbbi ugyanis az a hely, ahol számukra mostantól biztosított lehet a magas színvonalú ellenfelek révén. A korosztályos ob-t Major nyerte, ami számára meghatározó eredmény lehet. Az elődöntőben Tóth Ákos János kényszerítette az első szettben nagy csatára, a szegedi játékosnak tovább kellett volna figyelemmel bírnia. Az Alfa TI-n múlt héten rendezett hármas kategóriás junior ITF-tornán sok magyar indulhatott a selejtezőben, így mindenki pontos képet kapott arról, hol is tart. 

Kisantal Péter (balról) az U16-os fiúválogatottat alkotó Mészáros Patrikkal, Bakonyi Dáviddal és Hornung GáborralKisantal Péter (balról) az U16-os fiúválogatottat alkotó Mészáros Patrikkal, Bakonyi Dáviddal és Hornung Gáborral

Végül az U12-es válogatott szerepelt a legjobban, döntőbe jutott és a kontinens ötödik legjobb csapata lett.

− Ők valóban nagyot mentek Fazekas Vencel vezetésével, de az egész csapatot dicsérni kell. Ahogy az őket elkísérő Selmeci Petrát is, aki rendkívül jó taktikát választott a számukra. Ebben az esetben is jó döntés volt, hogy a három Tenisz Műhelyes fiatalt az őket legjobban ismerő edzőjük készítette fel és a meccshelyzetben is mellettük lehetett. Számomra Jóny Márk és Tóth Vilmos okozta idén a legkellemesebb meglepetést, láthatóan egyre határozottabban zárkóznak fel Fazekas és Balázs Dávid mögé. Jóny és Tóth színvonalas meccset játszottak az ob-n, rég láttam hasonlót ilyen fiataloktól. Nagyon jó korosztályról beszélünk, amely kellő támogatást kapott a szövetség részéről. Petrával közösen megfelelő versenyprogramot alakítottunk ki a legjobbak számára, ráadásul a válogatott keret közelébe kerülőket is sikerült utaztatnunk, s ezzel nemcsak az ő fejlődésüket támogatjuk, de az élversenyzői bázist is szélesítjük, amire nagyon nagy szükségünk van. Hasonló elvek mellett menedzseltük a lányoknál is a tizenkét éven aluliakat. Gulyás István kollégám felügyelete mellett ők is remekül szerepeltek, még ha nem is jutottak ki a csoportjukból. Az eredmények azt bizonyítják, hogy valamennyi korosztály számára ez lenne a legeredményesebb.

A tizennégy éven aluliak ezzel szemben valamennyi mérkőzésüket elvesztették csoportjukban, így a nyolcadik helyen végeztek a csehországi selejtezőben.

− Ez a korosztály sajnos mind a sebesség, mind pedig a lejátszott nemzetközi mérkőzések számában le van maradva az élvonaltól. A meccshiány nagyon érezhető volt rajtuk, ezért is említettem a legfiatalabbak esetében a válogatott és az ahhoz közeli játékosok utaztatásának fontosságát. Az U14-esek esetében Varga Oszkár megsérült, helyette Valkusz Márk utazott. Az olaszok elleni nyitómeccsen Mokán István Damján nagyon jó meccset játszott az ellenfél legjobbja ellen, szoros, három szettben kapott ki. A Somogyi Ábel, Valkusz párosgyőzelme is biztató volt. Amikor velem voltak, a meccsek közötti szabadidőnkben sokat edzettünk a tapasztalt hiányosságokon dolgozva.

A legidősebb fiúk ötödikek lettek selejtező csoportjukban, az egyéni Eb-n pedig a legjobb magyar fiújátékos, Mészáros Patrik egyetlen győzelmet aratott, igaz, a cseh Hrazdil személyében nagyszerű ellenfelet győzött le.

Mészáros Patrik helyzeténél fogva erősebb tornákon indult, kevesebb sikerélménye volt, mint korábban, a sorozatmeccsek hiánya nagyon érződött a játékán. Mögötte a Hornung Gábor, Bakonyi Dávid, Jilly Ádám trió a legerősebb. Előbbi remek formában teniszezik, nemcsak a korosztályos ob-t nyerte meg, de az ALFA TI Cup-ot is, utóbbi kettő pedig nagyon alázatosan járja az útját. Nem kértek szabadkártyákat a hazai nemzetközi tornákra, a selejtezőkből indulva erősödtek meg olyannyira, hogy párosban például már négy junior ITF-tornát nyertek idén együtt. Számomra ez a hozzáállás a legszimpatikusabb, ugyanakkor a több meccs láthatóan gyorsítja is a fejlődésüket.

Kisantal Péter a Somogyi Ábel, Mokán István Damján és Valkusz Márk alkotta U14-es fiúválogatottalKisantal Péter a Somogyi Ábel, Mokán István Damján és Valkusz Márk alkotta U14-es fiúválogatottal

Milyen általános következtetéseket vont le a nyári korosztályos eredményekből?

− Úgy gondolom, hogy a tizenhét-tizennyolc évesek számára előnyösebb lenne a NEK-en, erősebb, és idősebb játékosok ellen készülni. Az igazi előre lépéshez valamennyi korosztályban szükség lenne egy legalább öt-nyolc fős csapatra – ezt az U12-es és U14-esek központi utaztatásával már el is kezdtük, s az előbbieknél az eredménye is látható –,  amely szövetségi támogatással, jó programmal igyekezne tartani a lépést a nemzetközi riválisokkal. Utóbbiak ugyanis láthatóan egyre nagyobb tempót diktálnak. Ehhez természetesen a klubedzőkkel is együtt kell működnünk, közösen kell a játékosok fejlődését biztosítani. Úgy gondolom, csakis akkor lehetünk sikeresek, ha összpontosítjuk az erőinket, amely a hazai bázis szűkössége miatt a legfontosabb feladatunk.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline