search

Utánpótlás

Teddy Tennis

A zene, a képek és a mozgás összhangjára épülő brit program a Bregyó Sportközpontban és a helyi óvodák egy részében debütált. A teniszezőivel csopaki színekben versenyző Pákai Norbert segíti a Fehévári Teniszsuli kezdeményezését, mivel szerinte is a játékos formula a legjobb út a kicsikhez. Nagy Judit szerint megtalálták azt a módszert, amellyel megszerettethetik a sportágat a hat éven aluli korosztállyal.

Gy. Szabó Csilla

A Fehérvári Teniszsuli egy angol módszer, a Teddy Tennis segítségével kívánja élvezetesebbé és vonzóbbá tenni sportágunkat a legfiatalabbak számára. A Nagy Judit és Fricska Fanni által vezetett csapat Pákai Norbert segítségével vágott bele a kezdeményezésbe, amely a székesfehérvári Bregyó Sportközpontban lelt otthonra.

A székesfehérvári szakember versenyzőivel nemrégiben a Csopak Tenisz Klub mellett köteleződött el, de a Teddy Tennis-t is a szívügyének tekinti. A célcsoport pedig valóban a legkisebbeket jelenti, hiszen az Egyesült Királyságból indult, s ma már nem kevesebb, mint 18 országban működő programot a 2,5 – 6 éves korosztály számára dolgozták ki, s a kedves macifigurák láthatóan hamar belopják magukat a gyermekek szívébe. A zene, a képek és a mozgás összhangjára épülő program pedig egyenes út a tenisz alapjainak lefektetéséhez.

− A magyarországi program február elsején indult el hivatalosan, mégpedig nálunk, Székesfehérváron, az előkészítés azonban évekig tartott – tudtuk meg Pákai Norberttől, aki nem titkolja, hogy a Teddy Tennis hivatalos magyarországi képviselőiként nem kívánnak a város határainál megállni, országos hálózatot szeretnének kiépíteni. – Egy angol testvérpár fejlesztette ki a módszert, s mi már a koronavírus-járvány alatt megkerestük őket. Tapasztalataim szerint ugyanis a magyar gyerekek viszonylag későn ismerkednek meg a sportággal, a legtehetségesebbeket pedig gyorsan elcsábítják a csapatsportok. Ennek számtalan oka van, de szerintünk az egyik legfontosabb, hogy már eleve rossz a megközelítés módja. Sokkal játékosabban, érthetőbben kéne őket tanítani, hogy egy életre megszeressék a sportágat. Számunkra tehát kapóra jött a módszer, valami hasonlóban gondoltunk mi is. S mivel ez láthatóan egy sikeres, jól kidolgozott program, saját fejlesztés helyett inkább csatlakoztunk hozzá.

A történet persze kicsit korábban kezdődött, mégpedig a Pákai Norbert, Nagy Judit házaspár gyermekeinek megszületésekor. Ekkor szembesültek először azzal, milyen nehéz a kicsiket játékosság nélkül hosszabb ideig lekötni. Edzői szemmel pedig azt is látták, hogy igen fogékony évek maradnak ki a labdás készségek fejlesztése terén, hiszen a klasszikus edzésmódszerek ekkor még nem igen alkalmazhatóak, a „száraz” teniszoktatás korai nekik.

Játékos teniszoktatásJátékos teniszoktatástenisz-palya.hu

− Itthon és külföldön egyaránt szereztem tapasztalatokat a Play and Stay-rendszerről, hosszú éveken át oktattam is, de az látható volt, hogy a legkisebbekkel ez egyáltalán nem működik – fűzte hozzá Nagy Judit, aki Szombathelyen vált korosztályos válogatott játékossá, s nem kisebb mentora volt, mint Szabó Éva, a magyar teniszsport tavaly elhunyt örökös bajnoka. – Egyrészt mi is tapasztaltuk, hogy a szülők legnagyobb örömére a nyári táborokban a kistestvérek is szívesen részt vettek volna, de nem tudtuk lekötni őket. A saját gyermekeinkkel való foglalkozás pedig csak megerősítette bennem a kétségeket. Egy hároméves például negyedóránál tovább nem tud figyelni, számára a játék az egyetlen járható út. A Teddy Tennis pedig pontosan erre épít. Minden feladatsorhoz zene és dalocska tartozik, a tizenhárom különböző karakterű macifigura a sztorifüzeten keresztül kel életre. Látja, hallja és megcsinálja az adott gyakorlatot, ami így különösebb erőfeszítés nélkül rögződik. Ez a módszertan egyébként azt is megmutatja az edzőknek, hogyan kell foglalkozni egy hároméves gyerekkel, hogyan lehet fokozatosan rávezetni őket a szem és a kéz koordinációjára. Úgy érzem, megtaláltuk, amit kerestünk, s ebben óriási szerepe volt Fricska Fanninak.

A Teddy Tennis csapata a székesfehérvári óvodákat is megkereste, s mindenhol nyitottan és érdeklődően fogadták a kezdeményezést. Két intézményben, hatvan nagy- és középső csoportosnak tartanak majd edzéseket, Nagy Judit pedig a pedagógusok felkészítését is magára vállalta. Összesen nyolc oviban jártak, s mindenhol volt igény a bemutató foglalkozásokra. A Fehérvár Teniszsuli hét-nyolc éveseknek szánt gyermektáboraiban pedig mostantól a kistestvéreket is szívesen látják.

Edzői csapatEdzői csapattenisz-palya.hu

− Korábban erre a korosztályra nem voltunk szakmailag felkészülve, most viszont már igen – beszélt terveikről Pákai Norbert. – Úgy látom, hogy nagy az érdeklődés a program iránt, már az eddigi két nyílt napunkra is negyven-ötven gyerek jött el. A klubban a szombatokat céloztuk meg, az óvodákban pedig a hétköznapokat. A szülőktől igen pozitív visszajelzéseket kapunk, végre találtak egy programot, ahová örömmel megy a gyermekük. Ugyanakkor azt is fontos, hogy olyan családokhoz is eljut így a tenisz, amelyeknek egyébként eszükbe sem jutott volna, vagy, ha igen, sajnos nem engedhették volna meg az egyéni órákat. A bázisépítésnél fontos a mennyiség, de hosszú távon a minőség irányába szeretnénk elmozdulni. Ehhez persze jó alapok kellenek, amelyet a Teddy Tennis révén játékosan taníthatunk. Öt-hat évesen a mozgáskoordináció, és az ügyesség fejlesztése a legfontosabb, tíz-tizenkét évesen pedig majd kiderül, lehetnek-e nagyobb terveik is?

A székesfehérvári szakember ugyan még nem tudja, hová fejlődhet Magyarországon az általuk behozott Teddy Tennis program, de abban biztos, hogy nagyon sok gyerekhez eljuthatnak vele. Szerinte különösen vidéken hozhatnak áttörést ezek a kezdeményezések, hiszen így kerülhetnek reflektorfénybe az igazi tehetségek. Senki nem tudhatja, hogy éppen hol születik meg egy újabb Szávay Ágnes, vagy Fucsovics Márton.

− A legkisebbek esetében még az a legfontosabb, hogy az edző szeresse a gyerekeket, és egy olyan módszertan legyen a kezében, amely pontosan illeszkedik az adott korosztály igényeihez. A Teddy Tennis lépései nagyon gyorsan elsajátíthatóak, megtaníthatóak, és éppen ebben az egyszerűségben rejlik a nagyszerűsége is. Ez egy nagyon európai és modern program, kész applikáció tartozik hozzá, online ügyintéző felülettel, éppen ezért nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is gyorsan kedvence lehet – foglalta össze a Teddy Tennis nemzetközi hálózatához való kapcsolódás előnyeit Pákai Norbert, aki hosszú távon természetesen a székesfehérvári bázisépítést tartja szem előtt, s a programból idővel kikerülő, a versenyzés iránt érdeklődő gyerekekkel már helyben foglalkozna.

Fehérvár, Bregyó, Teddy TennisFehérvár, Bregyó, Teddy Tennis

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline