search

Szenior

Kézilabdázóból lett sikeres amatőr teniszező, most pályát üzemeltet Debrecenben, s néha még ütőt ragad a szeniorok között.

Lapszemle/dehir.hu

- Annak idején kézilabdás csapattársam, Rédl Pál csábított a teniszpályára, néha még két kézis edzés között is lesurrantunk ütögetni - meséli Dürgő György, aki kényszerből az "idősebb" megkülönböztető jelzést is viselni "kénytelen", hiszen fia is követte nem csupán az amatőr teniszsportban, hanem a civil életben, hiszen vállalkozóként ő "mokkázik" a belvárosi kávézó üzletvezető-társtulajdonosként.

Az immár hetvenen túlra (73) lépett édesapa a Göcs, a DASE és leghosszabb ideig a Hajdúszoboszlói Gázláng irányítójaként és balszélsői posztján szerepelt, majd a sikeres kézilabdás múlt után a nyolcvanas évek elején váltott sportágat, s vett a kezébe teniszütőt.

- A labdás sportmúlt több egykori kéziző, pólós vagy röpis számára jelentett, s jelent remek indulást, én is hamar lépdeltem felfelé a megyei és országos ranglistán. Előbb az amatőrök versenyein indulgattam, az olasz focisulis Hegedűs Gabit taszítottam le a hajdú-bihari trónról. Nagy meccseket vívtunk. Volt úgy, hogy szettelőnnyel a második játszmában is 4:1-re vezetett, s innen fordítottam. Vagy Kertész Attila ellen, amikor 3:6, 0:5 volt az állás... Ezért szép a tenisz. Az utolsó pillanatban is lehet fordítani az óriásinak tűnő, más sportágban behozhatatlannak számító hátrányon. Pontról pontra haladva.

Megtudjuk, hogy az akkoriban hatalmas mezőnyű, 128 résztevőt felsorakoztató országos versenyeken is eredményesen szerepelt, még a futballistából kitűnő amatőr teniszezővé vált Lakinger Lajost is legyőzte. Hajdú-bihari trófeák, vidékbajnoki győzelmek sorakoznak listáján, egyesben és párosban is sikeres volt, szeniorként szerepelt a magyar válogatottban, járt a világ- és Európa-bajnokságon is.

Ma már ritkán versenyez, sajogat a jobb kéz könyöke, csuklója. Néha azonban még párostársával, a Kerekestelepi fürdő gazdájával, György Zoltánnal elindul egy-egy versenyen, tavaly például a fővárosi Mini Garros tornáján végeztek bronzérmesként.

- Hat éve már a fő feladatom a fürdő teniszpályáinak üzemeltetése. Hamar sikerült megnövelni a tagságot, igaz, a Covid és a fűtésgondok visszavettek valamit a létszámból. Segíteni akarunk, ezért megvettük a DEAC nem használt sátrát, a teljes gépezettel együtt, így remélhetőleg melegebb napok várnak majd az év végén a nálunk teniszezőkre. Két versenyt szervezünk az év során. Az első már mögöttünk van, a másodikra szeptember végén kerül sor. Lesz idén is nyári gyermektábor. Aki pedig csak ütögetni kíván, reggel 6 és este tíz között talál játéklehetőséget, sötétedés után természetesen villanyvilágítás mellett. Nyaranta nap közben 2000, délután 3000 forint a pályadíj, télen 6000, illetve 8000 forintért lehet teniszezni, s rövid fürdőzés is jár a belépővel.

Azzal is bővült a szolgáltatás, hogy 2022 novemberében megalakult az Ász és Ász Szenior Tenisz és Ulti Egyesület, mely 35 fős tagságával nem csak a megyei bajnokságban való indulást latolgatja, de - a klub elnevezéséből adódóan - teniszezés után, vagy előtt a salakpálya szomszédságában az asztal mellé is invitálja a játék kedvelőit, egy baráti ultizásra.

Ketten Hajdú-Bihar sikeres szenior teniszezői közül: Dürgő György és Máthé AndrásKetten Hajdú-Bihar sikeres szenior teniszezői közül: Dürgő György és Máthé András

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline