"Ennek az útnak még nem vagyok a végén". Sápi Zsófia szenior teniszező élettörténete, önismereti utazása.
Lapszemle: Nők Lapja, 2024 december/Fehérváry-Ménes Anna
"Sápi Zsófi a negyvenhez közel kezdett el komolyan foglalkozni a tenisszel, és korosztályában mostanra a szenior-világranglista tíz legjobbja közé tartozik. Legutóbb a szeniorok csapat-világbajnokságán a bravúros hatodik helyet szerzett magyar válogatott éljátékosa volt.
Mindez nem várt önismereti utazás is egyben, amely átsegíti akár a nagyobb kríziseken is.
A Facebook csalóka, de hogy mennyire, azon néha még mindig meglepődöm. Zsófival egy általános iskolába jártunk Debrecenben, ő volt a „teniszes lány”. Azóta csak a közösségi médiában figyelem messziről, ez alapján a sport magától értetődőnek, folyamatosnak tűnt az életében. Újabb fotó egy salakos pályáról, persze, hiszen Zsófi „mindig is teniszezett”. Ami nem látszott a mosolygós képeken, az a következő: huszonöt év kihagyás a versenysportban, sikertelen küzdelem a teherbe esésért, válás és rák. Csak ennyi. Csak az élete.
Salakról az éjszakába
– Öt-hat éves lehettem, amikor édesapám elhatározta, hogy itt az ideje sportágat választani. A kezembe nyomott egy kis teniszütőt, én pedig elfogadtam. Emlékszem, edzésen sorba állítottak minket, és az volt a feladat, hogy a pályát körbevevő, tyúkketrechez hasonlító fémhálónak kellett minél erősebben nekiütni a labdát. Akié beleragadt egy lyukba, az ügyesnek számított – meséli nevetve Zsófi.
Hamar ráérzett a játékra, ezért mindenki azt várta, hogy sorra nyeri majd a versenyeket. De az nem ment neki. Szorongó kisgyerek volt, félt, mi lesz, ha elrontja. Úgyhogy el is rontotta, és nullára kapott ki minden meccsen.
– Akkoriban nem volt senki, aki felkészített volna arra, hogy a tenisz mentális játék, fejben ugyanúgy ott kell lenni, mint fizikálisan. Versenyzés helyett jobb híján az édesapám barátaival játszottam, felnőtt férfiakkal, akik nem fogták vissza magukat csak azért, mert egy kislánnyal álltak szemben. Úgyhogy kénytelen voltam megtanulni bivalyerőseket ütni. Tizenkét éves koromban dönteni kellett: a szüleim tesznek bele pénzt és energiát, hogy profi játékos váljon belőlem, vagy elengedik a dolgot. Ők inkább a tanulásban látták a jövőt.
Zsófi ezután nem ment a teniszpálya közelébe – hosszú évek, csalódások és krízisek vezettek ahhoz, hogy végül újra ütőt vett a kezébe.
A közgazdasági egyetem után reklámügynökségeknél dolgozott, majd tizenhét évig zenekarok koncertszervezője, pályázatírója, turnémenedzsere, mindenese volt. Egy egyetemi ismeretségnek köszönhetően besegített egy neves együttes fellépéseinek szervezésébe. Így kezdődött.
– A kétezres évek egyfajta hőskor volt a magyar könnyűzenei életben, minden informális, haveri alapon működött, óriási klubélet zajlott Budapesten, fénykorát élte az A38 Hajó, a Zöld Pardon, a Gödör. Koncertfotósként is dolgoztam, jártam az éjszakát – nosztalgiázik Zsófi. – Utólag jöttem rá, hogy ez az életforma megeszi az embert. Ez nem átlagos munkahely, teljesen le tudják szívni az energiádat, ha hagyod. Ez folyamatos szolgálat. Sok fiatal lánynak tetszik kívülről ez a világ, és hogy milyen jó lehet egy banda mellett dolgozni – én is ilyen voltam –, de itt nincs HR, nincs senki, aki megvédjen. Persze rengeteg sikerélmény is ért, amit nem vehet el senki. De maradjunk annyiban, hogy sokan járnak pszichológushoz egy ilyen munka után.
Teljes újratervezés
A csúcson saját kis szervezőcége volt, öt zenekart és három fesztivált vittek. Amikor azonban beütött a koronavírus-járvány, hirtelen megszűnt a koncertélet, Zsófi pedig már nem is vágyott az éjszakázásra
– Ami huszonévesen még jópofa és bírható, az negyvenhez közelítve már kevésbé tűnik annak. A zenekarosdi lezárult, és más szempontból is teljes újrakezdésben voltam. Elváltam, a házasságom többek között arra ment rá, hogy nem jött össze a gyerek. Mindig akadt valami, amit meg kellett műteni rajtam, hol ciszta, hol sérült petevezeték, hol endometriózis. Ez utóbbiról ma már sokat lehet olvasni, de nálam ez fiatalkorban kezdődött, és akkoriban még a szót sem ismerték. Minden egyes menstruációkor marokszám szedtem a fájdalomcsillapítókat, de az orvosok csak széttárták a karjukat, hogy hát ez sajnos ilyen műfaj. Miután túl voltam az operációkon, inzulinrezisztens is lettem, évekig diétáztam, tényleg mindent megtettem, amit csak lehetett, hogy gyerekem szülessen. Nagyon szégyelltem magam, amiért nem jött össze, és sokáig nem is beszéltem róla senkinek. Közben egy csomó dolgot azért nem csináltam, mert úgy gondoltam, úgyis mindjárt jön a gyerek, akkor minek költsünk másra. A teniszt is ezért tettem takaréklángra. Jó sok év eltelt így, parkolópályára állított vágyakkal – meséli.
Sápi Zsófi, a Greendex főszerkesztője, 2021 - Fotó: Heltai Eszter
Harmincnyolc évesen ott állt egy válás után, gyerek nélkül, rengeteg felszabadult idővel. Először is belevágott egy karrierváltásba, és az időközben elvégzett humánökológiai képzéssel felfegyverkezve egy fenntarthatósággal és környezetvédelemmel foglalkozó online magazin főszerkesztője lett. Újra férjhez ment, és bár nagyon örülne, ha derült égből villámcsapásként kisbabát várna, erre negyvennégy évesen, ilyen előzmények után nem lát reális esélyt.
– Korábban sokat gondolkodtam azon, mégis hogy lehet gyerek nélkül élni. Milyenek lesznek a karácsonyok, mi lesz idős koromban, ha esetleg körülöttem már senki nem fog élni? Ezek borzasztó képek voltak. Aztán rájöttem, hogy negyvennégy éves vagyok, az életem nagy része eltelt gyerek nélkül, és tulajdonképpen majdnem mindennel elégedett vagyok: a munkámmal, a családommal, a hobbimmal. Sokan összetennék a két kezüket, ha olyan életük lehetne, mint nekem. Van egy csomó kedves ember, akinek nem lehet gyereke. Próbálok erre gondolni. De azért ez nehéz dolog.
Zsófi közel a negyvenhez újra elkezdett teniszezni.
– Visszanyúltam ahhoz, amiben gyerekként a legjobb voltam, de aztán felnőttként mindig akadt valami – valós vagy vélt – akadálya annak, hogy folytassam. Tudtam, hogy mentálisan nem voltam jó benne, de arra gondoltam, felnőttként tudok ezen dolgozni.
Újra lejárt edzésekre, de bekapcsoltak a régi, gyerekkori reflexek, rettenetesen ideges volt a meccsek előtt, és bosszantó vereségeket szenvedett.
– Van, aki ezt úgy oldja meg, hogy felhajt egy pálinkát a kezdés előtt. Más azt szuggerálja magának, hogy egy képzeletbeli burok van körülötte, amelyen a külvilág nem tud áthatolni. Én egy rakás sportpszichológiai könyvet elolvastam, hogy megtanuljam ezt kezelni. Rengeteget gondolkodtam azon, mitől nyer valaki, és hogyan tudnék én is győzni. Annyit foglalkoztam ezzel fejben, hogy átalakulta a világhoz való hozzáállásom. Találkoztam egy fantasztikus edzővel, Bódis Lászlóval, aki sokat javított a játékomon. És akkor elkezdtem nyerni – magyarázta.
Zsófia azóta kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes (csapattal világbajnoki hatodik 2025-ben - a TotalTenisz szerk.), többszörös országos bajnok és négyszeres szenior magyar válogatott. Az ITF szenior-világranglista tíz legjobbja közé tartozik.
Sápi Zsófia, Csiszár Andrea és Hegyi-Hankó Tilda triója a 40+ korcsoportban hatodik lett a szenior vébén
A tenisz mint terápia
- A tenisz nekem nagy találkozás saját magammal. A pálya széléről nem lehet tanácsokat bekiabálni a játékosnak, úgyhogy teljesen egyedül vagy, magadnak kell megoldani minden szituációt. Egy átlagos teniszmeccs egy-két órát eltart, de olyan is volt, hogy négy órát játszottam egyben. Ez elképesztően megterhelő fizikailag és mentálisan is. A tenisz sajátossága, hogy egyetlen másodpercre sincs döntetlen. Vagy vezetsz, vagy vesztésre állsz, és ezt kell folyamatosan lekövetni az agyban. A stressz és a fáradtság hatására leomlik az emberben minden „kulturális gát”, és saját maga számára is megdöbbentően tud viselkedni. Van például, aki elkezd csalni, pedig nem ilyennek ismerték meg. Más káromkodik, dühöng, sír, vagy éppen röhög. Olyan, mintha kivetkőzne önmagából, de valójában ez te vagy, a legnyersebb önmagad. Egyszer széttörtem az ütőmet a földön, mert elrontottam egy könnyű ütést. Édesanyám mindezt hitetlenkedve hallgatta, hiszen azt gondolta, én nyugodt gyermek vagyok. Rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok nyugodt. Ez csak egy megfelelési kényszeres gyerek külső álcája volt. Meg kell ismerned magad, mi nyugtat meg, hogyan jössz ki a hullámvölgyekből, és tudni, hogy az ellenfélnek is vannak ilyen gondjai. Innentől kezdődik a valódi játék. A tenisz komoly jellemfejlődéssel járt nálam, minden megváltozott a karrieremben, a párkapcsolataimban, abban, ahogy kiállok magamért, és ennek az útnak még nem vagyok a végén.
Sápi Zsófi és Bágyi Kinga a horvátországi Eb eredményhirdetésén
A szenior tenisz világa Zsófi történetei alapján egészen inspiráló közeg.
- A nálam idősebb csapattársnőimen látom, hogy semmi sem lehetetlen. Edzenek és versenyeznek, ki három gyermek mellett, ki a menopauza tüneteivel küszködve. A versenyeken kilencven év fölöttiek is játszanak. Mi ösztönző, ha nem ez?
A profi tenisszel ellentétben itt „csak” dicsőség jár a győzelemmel, pénzdíj nem. A magyar játékosok zsebből fizetik a külföldi versenyzést, nem is jutnak el annyi tornára, mint nyugat-európai társaik.
Zsófia teniszhez, sőt az élethez való hozzáállásán egy icipici, barna pötty is nagyot változtatott. Három éve leszedtek egy ártalmatlannak tűnő anyajegyet a vádlijáról, amiről később kiderült, hogy melanóma, azaz bőrrák.
- Máskor is vettek már le rólam anyajegyet, úgyhogy nem számítottam semmi különösre. Ezen sem látszott semmi olyasmi, amit mondani szoktak, hogy egyenetlen a széle vagy feltűnő a színe, nem viszketett, nem vérzett. Amikor megnyitottam az online leletet, sokkot kaptam a diagnózistól. Amikor kiderült, hogy rákról van szó, egy újabb, nagyobb darabot is ki kellett metszeni a lábamból. Megúsztam egy nyolc centis heggel és azzal, hogy háromhavonta kell kontrollra járnom. Akkor erre ráment a tavasz, amíg nem tudtam járni, de utána a júniusi Európa-bajnokságon bronzérmes lettem. A nagy betegség tényleg megváltoztatja az ember életét. Másképp veted bele magad a dolgokba, amikor nem tudhatod, meddig élsz. Ha ezt akkor nem fedezik föl, mostanra nagyjából a temetésemre készülnék. De inkább arra gondolok, mekkora ajándék, hogy itt vagyok.
Zsófi célja, hogy világbajnok legyen. Miért is ne?"
