search

Hazai

Új név került szombaton a Gulyás István vándorserlegre. A Vasas 19 éves teniszezője, Boros Attila, első felnőtt egyéni ob-címét nyerte, miután a döntőben 6:3, 3:6, 6:1-re verte Mészáros Patrikot, a Next Tenisz Akadémia játékosát.

Gy. Szabó Csilla

Ahogy a hölgyek között, úgy a férfiak mezőnyében is két fiatal került az idei szabadtéri országos bajnokság döntőjébe. A torna harmadik kiemeltje, Boros Attila, aki a magyar ranglist 12. helyén áll, valamint az itthon 27-ként jegyzett, tizennyolcadik születésnapját nemrégiben ünnepelt Mészáros Patrik. Előbbi mindenképpen a torna egyik esélyese volt, utóbbi pedig a junior ITF-ranglista legjobb magyarjaként számíthatott méltán arra, hogy most már a felnőttek között is leteszi a névjegyét. A döntőbe jutással ez sikerült is neki.

A finálét Boros kezdte jobban, pillanatok alatt 5:0-as vezetéshez jutott, ám a szettet nem tudta befejezni, Mészáros ekkor három játékot nyert zsinórban. A szettlabdánál utóbbi bevállalt egy rövidítést, ami nem a hálóban kötött ki, s ezzel a Vasas játékosa végül hozta az első játékrészt. A folytatásban Mészáros agresszívabb lett a negyedik gémben sikerült breakelnie, majd 5:3-nál ismét, s ezzel kiegyenlített.

A harmadik szettet ismét Boros kezdte jobban, s bár a második játékban Mészáros még hozta az adogatását, a folytatásban már valamennyi gémet a Vasas teniszezője nyerte, s ezzel az országos bajnokságot is.

− Mindenképpen Atis kitartását és küzdőképességét emelném ki a mai napon – értékelt Boros Attila teljesítményét Kovács Márk, a Vasas SC edzője. – A papírforma szerint ő volt az esélyese a tornának, de miután kisebb sérüléssel küzdött, így még értékesebbek azok a kötelező győzelmek, amelyeket sikerült hoznia. A jó kezdés után, a második szettben kicsit passzívabb lett, de a harmadikban ismét önmaga volt, az az Atis, aki soha nem adja fel, bármilyen nehéz helyzetbe is kerüljön.

A mérkőzést követően Boros Attila is elismerte, hogy favoritként érkezett az ob-ra, ami egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetét. Ilyen esetekben ugyanis hajlamos arra, hogy plusz terheket vegyen a vállára.

− A döntő ezt világosan mutatta, majdnem sikerült is elveszítenem, mert nagyon éreztem a győzelem lehetőségét – tudtuk meg Boros Attilától, aki egy sípcsont fájdalom miatt nem is igazán volt topformában a torna kezdetén. – Amikor emiatt elkezdtem izgulni Patrik azonnal ott volt, hogy kihasználja a helyzetet. A meccs elején új labdákkal jobban kezdtem nála, nem nagyon hibáztam, de ahogy puhultak, úgy kezdtek visszajönni, a labdamenetek pedig egyre hosszabbak lettek, én pedig belerontogattam. Szerencsére fejben végig koncentrált tudtam maradni és nem foglalkoztam azzal, hogy ő éppen jókat üt, vagy szerencséje van. Csak a saját játékomra összpontosítottam, amit sikerült is végig vinnem.

Boros Attilának azonban volt egy titkos fegyvere is, mégpedig klubtársa, Sávay Zalán, aki nemcsak a párosban volt partnere, de egyesben is minden beütést vele végzett el. S bár együtt pénteken meg kellett elégedniük az ezüstéremmel, Boros szombati aranyérmében Sávaynak is szerepe volt, az egész hetes támogatás révén. A felnőtt országos bajnoki cím pedig érthetően nagyon sokat jelent a Vasas teniszezője számára, még akkor is, ha a Davis-kupa-játékosok nem léptek pályára, szerinte ugyanis így sem volt könnyű dolga, mérkőzésről-mérkőzésre meg kellett dolgoznia a sikerért. A legnehezebb dolga pedig a döntőben volt, itt veszített először szettet is.

Mészáros Patrik a vereség ellenére igen pozitívan értékelte nemcsak a döntőt, de az addig vezető utat is, hiszen jó meccseket nyerve jutott el a győzelem kapujába. S bár ezen most még nem sikerült átlépnie, utolsóéves juniorként igencsak megnehezítette a győztes dolgát.

Bardóczky Kornél fejlesztési igazgató, Mészáros Patrik, Boros Attila és Guti János sportszakmai munkatárs a díjátadón (balról jobbra)Bardóczky Kornél fejlesztési igazgató, Mészáros Patrik, Boros Attila és Guti János sportszakmai munkatárs a díjátadón (balról jobbra)

− Számomra ez egy nagyon jó eredmény, egyáltalán nem vártam azt, hogy ilyen jól fogok játszani és ilyen messzire jutok. Éppen ezért motivációt jelen nekem, erre a hétre lehet majd építkezni a jövőben. Atisnak pedig csak gratulálni tudok, nagyon jól teniszezett, főleg salakon nagyon kellemetlen a játéka. Próbáltam mindent bevetni ellene, de az első szett hamar elment. Amikor öt-nullra elhúzott akkor tudtam felszabadulni, belejönni a játékba. A második szettben még jobbra rákapcsoltam, vittem tovább a jó dolgokat az elsőből. A döntő szett eleje nagyon szoros volt, ott volt egy-két hibám, ami sokba, egészen pontosan a bajnoki címbe került. Ekkora már el is fogytam kicsit és a térdem sem volt az igazi – foglalta össze az ezüstérmes szemszögéből a fináléban történteket Mészáros Patrik, aki hosszú évek óta dolgozott Papp Sándorral, néhány hete azonban már Pákai Norbert irányítja az edzéseit.

A Csopak TK szakembere éppen ezért az értékelését is azzal kezdte, hogy kollégája eddigi munkáját dicsérte:

− Úgy gondolom, nagy dolog ez az ezüstérem, ám Patrik ideáig nem velem, hanem Papp Sándorral jutott el, így nagyrészt az ő érdeme ez a siker. Számomra ugyanakkor óriási tapasztalatot jelentett az ob, hiszen harmadik hete dolgozunk csupán együtt Patrikkal, nem láttam élőben tétmeccset játszani. Ez az öt találkozó azonban alapvetően meghatározza a folytatást. Az egyértelmű, hogy fizikálisan elfogyott a végére, márpedig az ő célkitűzéseihez jobban kell majd bírnia a sorozatterhelést.  – jelentette ki Pákai Norbert, aki szerint túl korán eldőlt az első szett sorsa, igazából az 5:0-as Boros vezetést követően vált élvezetessé az ob-döntő. A második szettben Patrik bemutatta az igazi játékát, ezért is tudta hozni azt a szettet, és még a harmadik elején is csak apróságokon múltak a gémek. Összességében tehát nagyon is elégedett volt Patrik teljesítményével, amire a jövőben is építkezhetnek majd.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline