search

Hazai

Alig egy óra alatt nyert a magyar duó, így Davis Kupa válogatottunk szettveszteség nélkül diadalmaskdottt Törökország ellen a keszthelyi világcsoport-osztályozón.

A pénteki férfi egyes győzelmek után a szombati első mérkőzést, a férfi párosok összecsapását is a magyar kettős, Marozsán Fábián és Valkusz Máté duója nyerte a török Cem Ilkel és Altug Celikbilek ellen a Davis-kupa keszthelyi osztályozóján, így a magyar teniszválogatott februárban újra a világcsoportba jutásért léphet pályára

Marozsán pénteken Altug Celikbileket, Piros Zsombor pedig Cem Ilkelt verte egyaránt két játszmában a férfi egyeseknél. A 2–0-s előny után a legmagasabban jegyzett játékosa, Fucsovics Márton (világranglista-58.) nélkül kiálló magyar teniszválogatott abban a tudatban várta a szombatot, hogy ha Marozsán és Valkusz Máté kettőse legyőzi a törököket, a Davis-kupa világcsoportjába való visszakerülésért játszhat majd.

A törökök változtattak az előzetes nevezésen, s legjobb két egyéni játékosukat dobták csatába, remélve, hogy meg tudják akadályozni a magyarok meccszárási terveit.

Nem sikerült, még megnehezíteni sem tudták a Marozsán, Valkusz kettős sima sikerét. A magyar kettős jól kezdett Celikbilek és Ilkel duója ellen, hiszen két brékkel rögtön 4:0-ra lépett meg, de ezután a törökök is felébredtek, bréklabdát hárítottak, majd elvették a hazai páros szervajátékát, de a mieink végül egy harmadik brékkel zárták le a szettet. 6:3

Napsütés, sok néző, könnyed sikerNapsütés, sok néző, könnyed siker

A második játszmát is a mieink kezdték jobban, a semmire megnyert első gém után a másodikban nem tudtunk élni a bréklabdával, de Marozsánék egy újabb brékkel megnyerték a hosszú, tíz labdamenetből álló negyedik gémet is, a folytatásban pedig nem remegett meg a kezük Valkuszéknak, akik végül simán, 6:3, 6:3-ra nyerték a harmadik mérkőzést és lezárták az összecsapást.

A nézőtérről figyelte a mérkőzést Pákai Norbert, a jelenleg Székesfehérváron és Csopakon egyaránt vezetőként tevékenykedő szakember, aki nevelőedzőként kiválóan ismeri a hazai mezőnyt, s így a keszthelyi Helikon Teniszcentrumban pályára lépő magyar játékosokat is.

− Fábián és Zsombor egyaránt jól játszott tegnap, ugyanakkor világosan látható volt a köztük és ellenfeleik közötti óriási tudáskülönbség. Szakmai szempontból tehát nem hozott nagy izgalmakat a mérkőzésük, ahogy a mai párosban sem. Az első egyéni meccs végén a török fiú például egyszerűen szétesett a nyomás hatására. Én úgy láttam, hogy sem Marozsánt, sem Pirost nem kényszerítették maximális erőbedobásra. Bevallom, hogy régen láttam ilyen nagy tudásbeli különbséget Davis-kupában szereplő két csapat között. De ennek most örülni kell, hiszen azt mutatja, hogy a nemzetközi szinten is ütőképes teniszezőink vannak. Ráadásul nem is egy, hanem mindjárt egy ütőképes kis csapatnyi, akik életkorban igen közel állnak egymáshoz, huszonegy és huszonnégy közöttiek. A hazai NextGen- támogatásnak köszönhető, hogy most ilyen együtesünk van, nekünk utánpótlás-nevelő edzőknek pedig ide kell felhoznunk központi támogatással azokat a fiatalabb tehetségeket, akik majd a nyomdokaikba léphetnek.

A győztes mérkőzés után Marozsán Fábián és Valkusz Máté az újságírók kérdésére elismerte, hogy némi nyomással léptek pályára az esélyesség terhe miatt, ami a játékukon szerencsére nem igazán látszódott, hiszen 4:0-as villámrajtot vettek a török kettős ellen.

− Azért a sebesség terén belülről érezhető volt, hogy közel másfélszer, kétszer gyorsabb tempót diktáltunk náluk – jelentette ki Valkusz Máté a TotalTenisz kérdésére, amely azt firtatta, hogy érezték-e a két duó közötti tudáskülönbséget. – A hálónál és a szerváknál ez különösen szembetűnő volt. Mivel Fábi kezében már benne volt a tegnapi mérkőzés, azért izgultam, hogy nekem „hidegen”, hogy mennek majd az első ütések, de szerencsére gyorsan belejöttem. Azt gondoltam volna, hogy ezért rám fognak játszani, de én is meglepődtem rajta, hogy inkább Fábiánt lőtték.

Arra a kérdésre pedig, hogy 4:0 után megijedtek-e attól, hogy a törökök 4:3-ra felzárkóztak, egyhangúan nemmel feleltek. Egy rossz szervagém következménye volt csupán, a szett sorsát azonban egy percig sem érezték veszélyben.

Marozsán Fábián bevallotta, hogy kicsit érezte az előző napi fáradtságot, hiszen az első szettben a törökök második játékosa nem könnyen adta meg magát, s így az meglehetősen fizikálisra sikeredett.

− Azért mi már hozzá vagyunk szokva a sorozatterheléshez, ezért nem jelentett problémát, hogy ma reggel ismét pályára kellett lépnünk – jelentette ki Marozsán, aki a jövő héten Budapesten készül tovább, majd ázsiai túrára indul. S bár a pillanatnyi állás szerint a kazahsztáni és a shanghaji ATP-tornán egyaránt selejtezőt kell játszania, de ezt egyáltalán nem bánja, mert szerinte az előre vezető utat helyette senki más sem taposhatja ki.

Ami pedig a csapaton belüli összhangot illeti, mind Marozsán, mind pedig Valkusz elismerte, hogy ez a legjobb, szinte családias hangulatú válogatott, amelyben valaha is játszottak. Elsősorban azért, mert egy korosztályhoz tartoznak, együtt nőttek fel és nincs közöttük feszültség. S bár a pályára minden alkalommal profi teniszezőként lépnek, azért azt fontosnak tartják, hogy egy-egy labdamenet után kinézve, egy jóbarát buzdítja őket. Ez ugyanis tényleg nagy erőt tud adni nekik.

Kincses Kolos az egyik legígéretesebb magyar fiatal mindkét napon a nézőtérről szurkolt a felnőtt férfiválogatott tagjainak.

− Óriási élmény volt számomra ez a mérkőzés, már pénteken is, de ma is. Mindenki jól játszott, de nekem Füle Matyi győzelme áll a legközelebb a szívemhez, mert őt ismerem a legjobban, sokat edzettem vele, a Szuperligában pedig csapatoztunk. Természetesen egy nap én is szeretnék majd itt játszani, ez egy nagy álom a számomra – jelentette ki Kincses Kolos, aki saját korosztályában, vagyis az U16-os fiúk mezőnyében pillanatnyilag az európai ranglista 7. helyezettje, a szezont záró Monte-Carlo-i mestertornára selejtező tornák összesítésében pedig ő áll a legjobban kontinentális ellenfelei között.

A párharc negyedik, immár tét nélküli összecsapásán az újonc Füle Mátyás képviselte a magyar színeket.

Füle Mátyás újoncként győzelemmel mutatkozott beFüle Mátyás újoncként győzelemmel mutatkozott beFotó: huntennis.hu

Az immáron tét nélküli negyedik találkozón, Füle Mátyás egy különösen izgalmas első szettet követően, végül magabiztosan győzte le a török Ergi Kirkint, aki pontosan 225 helyezéssel előzte meg őt a világranglistán. A nagykanizsai teniszező számára azonban óriási erőt adott a bemutatkozás, valamint a közönség biztatása. Találkozóját követően – amely a magyar csapat leghosszabbjára nyúlt a két nap során – meg is köszönte mindenkinek, aki a tét nélküli mérkőzésre az ő kedvéért ott maradt a Helikon Teniszcentrum lelátóján.

− Sokat segített, hogy három hete már legyőztem őt egy ITF-tornán, így ismertem a játékát, és azt kaptam, amire számítottam – tudtuk meg Füle Mátyástól a mérkőzést lezáró sajtótájékoztatót követően. – Éppen ezért a debütálás dacára csak picit izgultam a meccs elején. Szerencsére Zoli minden oldalváltásnál megnyugtatott, ugyanakkor a csapattól is kaptam a sok biztatást. Úgy érzem kihoztam magamból a maximumot. Életemben először játszottam ennyi ember előtt, s mivel engem támogatott a közönség, nagy erőt adtak nekem.

A Davis-kupa-szabályok szerint a csapatoknak lehetőségük volt arra, hogy az ötödik mérkőzést már ne játsszák le, így Füle Mátyás győzelmét követően őt már pezsgővel köszönthették társai. Nagy Zoltán Davis Kupa-kapitány pedig elégedetten értékelhette a győzelmet:

− Esélyesként léptünk pályára, szakmailag pedig indokolt volt a salakos borítás választása. Számítottunk rá, hogy fel kell őrölni a játékukat, egy pillanatra sem hagyni őket kibontakozni, még kisebb megingások idején sem. Szeretném kihangsúlyozni, hogy szettveszteség nélkül nyertünk, s annak is különösen örülök, hogy egy egységes, jó hangulatú csapat érte el ezt a sikert. Kapitányként ugyanakkor számomra az volt a legfontosabb, hogy a tervezett munkát úgy végeztük el, hogy a játékosok számára nem volt megterhelő időszak, mindenkinek figyelembe vettem az egyéni igényeit.

Füle Mátyás sikeres bemutatkozásával kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy minden a tervek szerint alakult a találkozón, a felkészülés során többször is megvitatták mi fáj leginkább az ellenfélnek, milyen a jó salakos technika ellene. Végül Füle játéka kellően intenzív és agresszív lett, és nagyon értékes győzelmet aratott. Még akkor is, ha a Davis-kupa szempontjából már nem volt valódi tétje.

Magyarország – Törökország 4–0
Marozsán Fábián–Altug Celikbilek 7:5, 6:2
Piros Zsombor – Cem Ilkel 6:2, 6:3
Marozsán, Valkusz – Ilkel, Celikbilek 6:3, 6:3
Füle Mátyás – Ergi Kirkin 7:6(3), 6:2

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline