search

Hazai

Stollár Fanny párosgyőzelme koronázta meg az idei Hungarian Grand Prix-t, bár Marija Tyimofejeva tenisztörténeti sikere is sokáig emlékezetes marad, hiszen pályafutása első WTA-tornáján indulva, szerencsés vesztesként főtáblára jutva nyerte meg a viadalt. Márky Jenő versenyigazgató (fotónkon a tornagyőztest köszönti az eredményhirdetésnél) ennek ellenére szomorkás hangulatban búcsúzott a záróünnepségen, amelynek okára honlapunk is kíváncsi volt.

Gy. Szabó Csilla

Két éve sikeresen tért vissza a Római Teniszakadémiára a legrangosabb magyar teniszverseny, a Hungarian Grand Prix. A 250-es WTA-torna amellett, hogy nagyszerű mérkőzéseket kínált a sportág szerelmeseinek, a hazai női élmezőnynek előrelépési, illetve tapasztalatszerzési lehetőséget kínált. Két éve Gálfi Dalma karrierje első WTA-elődöntőjét játszhatta a Rómain, a többiek közül pedig jónéhányan vagy itt szerezték meg első WTA-pontjukat, vagy itt tettek jelentősebb lépéseket felfelé a női világranglistán. Idén Stollár Fanny párosbeli tornagyőzelme kínált okot az örömre. Most mégis csalódást érzünk a versenyigazgató hangjában.

Katarzyna Piter és Stollár Fanny tornagyőztes párosaKatarzyna Piter és Stollár Fanny tornagyőztes párosaFotók: Hungarian Grand Prix

Miért az aggódás? – tettük fel a kérdést Márky Jenő versenyigazgatónak, a torna jogtulajdonosának.

− Egyértelműen azért, mert nem látom biztosítottnak a torna jövőjét, jóllehet nemcsak én, de a családom is erre tettük fel az életünket. Mindig azért dolgoztunk, s hoztunk nagy áldozatokat, hogy Magyarországnak legyen egy topversenye, s ezáltal ott legyen a tenisz világtérképén. Eddig természetesen a kétszázötvenes torna volt a figyelem központjában, de most beszélnünk kellett a százhuszonötösről is, amelyet tavaly nagy sikerrel rendeztünk meg szeptemberben. Idén azonban a nem adhatunk otthont a „kistestvérnek” s ez bizony figyelmeztető jel a Hungarian Grand Prix számára is.

− A tornák jelentőségével vélhetően mindenki tisztában van, miért marad el idén az őszi folytatás, amelynek selejtezőtáblája talán még nagyobb segítséget jelenthetne a hazai fiataloknak, mint a kétszázötvenesé?

− Hosszú hónapokon át hiába vártam hivatalos garanciára, biztos központi támogatás híján pedig kénytelen voltam lemondani a US Open utáni helyünket, ami az olimpiai kvalifikációs sorozat szempontjából is hiányozni fog a magyar teniszezőnőknek. Az elmúlt huszonöt év során nem vártam sem köszönetet, sem elismerést a munkámért, ám az mérhetetlenül bánt, hogy ilyen sokan nem érzik át a WTA-tornák rendezésének jelentőségét. Nem látják, hogy a magyar teniszsport jövője is múlik azon, hogy van-e nemzetközi szinten jegyzett viadalunk, vagy nincs.

Stollár Fanny aláírásáért sorakoznak a szurkolókStollár Fanny aláírásáért sorakoznak a szurkolók

− A két évvel ezelőtti visszatérés kapcsán mi is beszámoltunk arról, hogy ez mekkora nehézségek árán sikerült, s hogy élete egyik legnehezebb időszakán ment akkor keresztül. Hol tartunk most?

− Így igaz, nemcsak én és a családom, de a kollégáim is energiát és időt nem kímélve dolgoztak a torna sikeréért, s most valóban három fantasztikus viadalt tudhatunk magunk mögött. A hétévnyi amortizáció volt a legnagyobb ellenfelünk, hiszen egy átlagos teniszklub nem tud ilyen magas szintű infrastruktúrának anyagi hátteret biztosítani. Végül ebből a küzdelemből is győztesen kerültünk ki, és még fejleszteni is tudtunk. Ezért vagyok annyira büszke a centerpálya világítására, amely a maga háromezerhatszáz-négyezer luxos teljesítményével nemcsak a késő esti játékhoz biztosított tökéletes körülményeket, de a televíziós közvetítéseknek is. Idén a nyári viharok miatt négy napon is túlórázni kényszerültünk, a LED-es reflektorok azonban kitűnőre vizsgáztak. A külföldi csatornák munkatársai nem győzték dicsérni. Mi pedig tudtuk tartani a menetrendet.

− Ami nemcsak a játékosok miatt fontos, de azért is, mert a WTA-tornákon a lehető legmagasabb követelményeknek kell megfelelni. Pontosságot, rendet és fegyelmet várnak el a szervezőtől.

− Idén is hatalmas munkát igényelt tőlünk, hogy egy top negyvenes tornát rendben lebonyolítsunk. Ezért természetesen köszönettel tartozom valamennyi munkatársamnak, bár én már csak olyan vagyok, hogy szeretek mindent személyesen és alaposan ellenőrizni. El is fáradtam mostanra, és még nem is végeztünk az utókövetéssel, a jelentések, elszámolások most készülnek. Az elsődleges visszajelzések nagyon jók. Persze minden egyes nap akadtak váratlan problémák, ami egy három-négyszáz fős eseményen teljesen természetes. A szervező csapatunk azonban minden egyes kihívással megbirkózott, s jó hírét vittük Magyarországnak az egész világban. Ha most így visszagondolok a klub több mint négy évtizeddel ezelőtti megalapítására, akkor egy magyar csoda, hogy hová jutottunk a kis három pályás egyesületből. Talán a players party mutatta meg leginkább az általunk képviselt minőséget. A játékosok egytől egyig felejthetetlen élményként viszik magukkal a dunai hajókázás páratlan pillanatait, az éjszakai Budapest csodálatos fényeivel. 

− Nagyon röviden a negatív szenzációt keltő Tóth – Csang találkozóról is kell néhány szót szólnunk. Mennyiben érintette ez a tornát?

− Sajnálatos, hogy ez megtörténhetett. Versenyrendezőként azonban nem tehettünk semmit, a bírói ítéletekbe nem szólhatunk bele, az a WTA-ellenőr dolga. Csak az együttérzésemet tudom kifejezni most is Csang Suaj felé, remélem hamarosan újra jó formában láthatjuk a pályán, ugyanakkor abban is bízom, hogy az Amarissa elleni támadások is megszűnnek.  

A Roland Garros-nyertes Asbóth József nevét viseli a budapesti WTA-torna centerpályájaA Roland Garros-nyertes Asbóth József nevét viseli a budapesti WTA-torna centerpályája

− Az elegáns záróünnepség során mondott beszédében úgy tűnt, idén a szokásosnál is több érzelem rohanta meg a torna kapcsán.

− Sok régi szép emlék jutott az eszembe, valamint a hosszú és nehéz út, amely idáig vezetett. Így Jancsó Antal személye is, aki egy ikon volt a számomra, s akinek még játékosként oly sokat köszönhettem, ahogy másik nevelőedzőmnek, Saródy Józsefnek is, akivel már együtt játszanak az égi teniszpályákon. Vermes István még szerencsére köztünk van, neki is hálás vagyok. Tőlük oly sokat kaptam fiatalként, annyira megszerettették velem a sportágat, hogy ez az érzés azóta is elkísér, s ennek szellemében igyekszem tevékenykedni a magyar tenisz érdekében. S hogy még mindig nem adtam fel a sok nehézség ellenére sem? Az egyértelműen a történelem viharai által megtépázott családomnak köszönhető, amelytől kitartást, szorgalmat és küzdeni tudást tanultam. Ez ad nekem még most is erőt, jóllehet a WTA-nál azért komoly presztízsveszteséget jelentett, hogy a százhuszonötös tornát nem tudtam megtartani.

− Nyugtasson meg bennünket, hogy a kétszázötvenes megrendezéséért mindent meg fog tenni.

− Ha másképp tennék, az nem én lennék. Ebben azonban továbbra is számítok a torna szakmai partnere, az MTSZ segítségére is. A kormánygarancia lejárt, anélkül pedig ilyen magas színvonalú világversenyt nem lehet megrendezni. Az elvárások ráadásul emelkedtek, jövőre a WTA már az ATP szigorúbb feltételrendszerét alkalmazza majd, így a mi esetünkben is ezek lesznek érvényben. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a pénzdíjak emelkednek kötelező jelleggel, de a járulékos költségek is, ami alatt a tagdíjakat, a biztosításokat, a bírók javadalmazását és az egyéb szolgáltatásokat egyaránt értem. Ezek teljesítése újabb beruházásokat is igényel, amely viszont csak hosszú távú garancia mellett vállalható. Az idei versenynek ennek fényében az is nagy tanulsága, hogy a gyakorlati szervezést az eddigieknél is korábban kell megkezdenünk, és a csapat körülbelül hatvan százalékos létszámnövelésére is szükség lesz. Sokan és sokszor segítettek a teniszakadémia és a versenyek megrendezése terén, nekik nagyon hálás vagyok. Úgy érzem igazi értéket teremtettünk itt a Római-parton, a siker pedig mindannyiunké, mivel csapatmunka eredménye, amire különösen büszke vagyok.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline