Kosztoványi Roland személyében a sportágunkhoz ezer szállal kötődő szakember lépett május 25-én az elnökségi tagságáról lemondó, miniszteri tisztet vállaló Lantos Csaba helyére. A saját irodáját vezető ügyvédet a tenisz iránti elkötelezettsége motiválta döntésében, s reméli, hogy széles körű ismereteivel hasznos tagja lesz a vezető testületnek.
Gy. Szabó Csilla
A kazincbarcikai születésű Kosztoványi Roland a mai napig nem tette le a teniszütőt, néhány héttel ezelőtt a horvátországi szenior Eb-ről is érmekkel tért haza. A vegyes párosok 45+-os mezőnyében ráadásul úgy védték meg Szombati-Serfőző Eszterrel Európa-bajnoki címüket, hogy amióta együtt versenyeznek, még nem veszítettek tétmeccset. Másik érmét Tildi Balázzsal férfi párosban szerezte Losinj-ban. De nemcsak játékosként, szülőként is gyakran feltűnik a hazai pályák mentén, hiszen fia, Brúnó a Tenisz Műhely egyik ígéretes növendéke. Nem is tagadja, hogy azon kevesek közé tartozik, akik valóban élnek-halnak a teniszért, bár szerinte megszállottság nélkül nem is érdemes ezt a sportágat űzni.
− Édesapám és a bátyám sokat játszott, s bár mellettük eleinte én is csak a salakot szitáltam, mint a többi kicsi gyerek, amint lehetett beálltam közéjük, s ez a sportág iránti mérhetetlen szeretet azóta sem csitult – idézte fel a barcikai kezdeteket Kosztoványi Roland, aki a nyolcvanas-kilencvenes években a maitól nagyon is eltérő teniszes közegbe csöppent. – Szinte az egész napot a pályán töltöttük, boldogok voltunk, ha játszhattunk. Az oktatás színvonala természetesen meg sem közelítette a mait, így némileg autodidakta módon tanultam meg az alapokat. Sok mindent a helyi felnőttektől lestem el. Abban az időben ugyanis nagyon aktív volt a kazinbarcikai teniszélet, még a megyei bajnokságon is megteltek a hatvannégyes táblák. Amikor a továbbtanulásra került a sor, Miskolcra kerültem, ahol az egyetemi csapattal a Szuper Ligában is játszottunk. Hosszútávon azonban ekkor már a civil pálya mellett döntöttem, a tenisz egyre jobban háttérbe szorult, bár nyaranta oktatással egészítettem ki a zsebpénzemet.
Kosztoványi Roland és Szombati-Serfőző Eszter a legutóbbi szenior Eb-n sem talált legyőzőre vegyes párosban
Az utánpótláskorú játékosként, majd órákat adó egyetemistaként szerzett tapasztalatai a mai napig meghatározzák Kosztoványi Roland sportággal kapcsolatos elképzeléseit. Borzasztóan fontosnak tartja a széles alapokon nyugvó gyermekbázist, s egyben ennek hiányát tartja a hazai teniszélet jelenlegi legnagyobb problémájának is. Hasonlóan kardinális kérdés szerinte az edzőképzés, hiszen jó mesterek nélkül, jó játékosok sem nevelhetők.
− Bármit gondoljanak is a kívülállók, az edzői hivatás a legnehezebbek közé tartozik, én személy szerint csodálom azokat, akik hosszú évek és évtizedek múltán is a kezdeti lendülettel és elhivatottsággal oktatják a gyerekeket – véli Kosztoványi Roland, aki eleinte Ivan Lendl, majd Pete Sampras, később pedig Roger Federer játékáért rajongott. – Fizikálisan és mentálisan egyaránt megterhelő munka, éppen ezért, akik fiatal versenyzőkkel foglalkoznak, azok nem eshetnek be a foglalkozásokra a felnőtteknek adott órákat követően. Természetesen én is tudom, hogy mindenkinek meg kell élnie valamiből, ezért nehéz erre a problémára gyors megoldást találni. Úgy gondolom, hogy a mecenatúra lehetne számunkra a jó út, hiszen az üzletemberek, felsővezetők körében a tenisz az egyik legnépszerűbb sportág. Külföldön is a helyi vállalkozók, polgárok támogatják az egyesületeket, nálunk is közelebb kéne vinni a teniszt az adott közösségekhez, s ezáltal mindenki számára jobban elérhetővé tenni.
Kosztoványi Roland ugyanakkor a versenyzők szülei által hozott áldozatokat is sokra tartja, különösen a TAO-sportágokkal való összehasonlítás alapján. Utóbbiak esetében egy igen demokratikus összeg ellenében szinte nincs is gond a gyermekkel, a teniszben ugyanakkor a pályát, az edzőt, a kondiedzőt és az utazásokat is fizetni kell, az edzésekre és a versenyekre eljutás logisztikájáról már nem is beszélve. Pedig a szűk hazai bázis miatt a legtehetségesebb magyar fiataloknak létkérdés a nemzetközi szereplés, az itthoni tornákon már a gyerekek is szinte előre tudják az eredményt, olyan jól ismerik egymást.
− Az infrastrukturális bizottságnak voltam elnöke, annak tavalyi megszűnéséig. Az üléseken számos előremutató tárgyalást folytattunk a magyarországi helyzetről, de a központi támogatás hiányában ez a munka ideje korán befejeződött. Pedig új lendületet adhatott volna a sportágnak. Új elnökségi tagként nagy reményekkel várom a júliusi, számomra első ülést, az már most biztos, hogy a hazai és a nemzetközi üzleti, valamint jogi életben szerzett tapasztalataimat biztosan kamatoztatni tudom a sportág érdekében is. Tizenöt éven át voltam egy nemzetközi vállalat európai jogi igazgatója, így igen alapos ismereteket szerezhettem a kontinens jogrendszerét, jogvitáit illetően. Nagyon sokat köszönhetek a tenisznek, még úgy is, hogy nem voltam kiemelkedő játékos. Fegyelmet, kitartást, önállóságot tanultam a pályán, miközben fantasztikus kapcsolatokat építettem, igazi közösség tagjává válhattam. De a sikeres felnőtt élethez szükséges önbizalmat is a tenisz révén szereztem meg, ahogy a barátaim többsége is. Hogy végül valaki profi lesz, vagy sem, mindezek fényében már nem is annyira fontos. A fiamnak is elsősorban a sport szeretetét kívántam átadni, próbálok a lehető legkevesebb elvárást megfogalmazni vele szemben, még akkor is, ha a „játék hevében” ez nem mindig sikerül. Nem tagadom, örömmel tölt el, hogy hozzám hasonlóan ő is megszállottan üti a labdát, s amennyiben a sportági vezetés tagjaként a magyar fiatalok érvényesülését segíthetem, akkor már elégedett leszek – fogalmazta meg általános céljait új tisztségében Kosztoványi Roland, aki konkrétumokkal csak a következő elnökségi ülés után szolgálhat majd. Ám abban már most biztos, hogy a vezető testületben éppen olyan elhivatottsággal kíván dolgozni, ahogy a pályán azt eddig is megszokhattuk tőle.
