search

Világtenisz

Nem a volt világ első Iga Swiatek, hanem az októberben a csúcsot elérő, ezzel a lengyel teniszezőt 11 hónap után az első helyről letaszító Arina Szabalenka kapta a WTA év legjobbjának járó díjat. A fehérorosz teniszező az idény közben sok drámát élt túl, és bajnokhoz méltóan viselkedett, nem érdemtelenül 2024 legjobb női játékosa.

Csizmazia Zoltán

Szabalenka négy, nagyon fontos tornát nyert meg a szezonban. Két Grand Slam – az Australian és a US Open – elsősége is már önmagáért beszél. Augusztusban Cincinnati Open, majd októberben a Wuhan Open, mindkétszer a ranglista szempontjából is fontos 1000-es tornán tudott diadalmaskodni. Eközben két másik kiemelt tornán, Madridban és Rómában is döntőt játszott, mindkétszer Swiatek győzte le, utóbbi eseményen elég simán, 6:2, 6:3-ra. Az idényben 70 mérkőzést játszott, amelyekből 56-szor győztesen jött le a pályáról. Közel 10 millió dollárt teniszezett össze az év során.

Talán sokan emlékeznek rá, nem indult szívderítően a szezonja. Márciusban, 42 éves korában elhunyt a barátja, a korábbi NHL-es hokis, Konsztantyin Kolcov (nem sokkal előtte, 2023-ban az édesapja is elhunyt). Arinát meg is viselte egykori barátja elvesztése, Indian Wellsben a harmadik körben Emma Navarrótól, majd Stuttgarban a második fordulóban Marketa Vondrousovától szenvedett meglepő vereséget. Aztán sikerült a stábjának újra pályára helyezni. Áprilisban már újra régi önmagát mutatta, és döntőig menetelt Madridban, majd jöttek az újabb sikerek. Bár sérülés miatt Wimbledont és az olimpiát is kihagyta, majd a WTA Finalsban kikapott az elődöntőben a későbbi győztes Coco Gauff-tól, így is remek évet zárt.

Jelenleg 1121 ponttal vezeti a világranglistát Iga Swiatek előtt, de a 2025-ös év eleje fordulópont is lehet újra, hiszen döntős volt legutóbb Brisbane-ben, az Australian Opent megnyerte, míg a lengyel az év első Grand Slam tornája előtt nem versenyzett, nincs megvédendő pontja, Melbourne-ben pedig már a harmadik körben búcsúzott Linda Nosková ellen (6:3, 3:6, 4:6).

Az elmúlt két esztendőben Swiateket választotta a WTA az év legjobb női teniszezőjének, Szabalenka most visszaszerezte a dicsőséget idén. Azóta a szerelem is újra rátalált, a brazil milliárdos (görög felmenőkkel rendelkező) üzletember, Georgios Frangulis mellett találta meg a boldogságot, aki már az idei US Openen barátnője mellett volt.

2024 szeptemberében hangosan szurkolt a lelátón, amikor Szabalenka megnyerte a US Opent New Yorkban: „Konsztantyin halála hihetetlen tragédia, és mélységesen megrázott. A szívem megszakadt, pedig akkor már nem voltunk együtt. Aztán találkoztam Georgiosszal. Nagyon szerencsés vagyok, hogy mellettem van. A támogatása felbecsülhetetlen" – írta a teniszbajnok Frangulisról az Instagramon.

Szabalenka a csúcsra ért, és ott is akar maradni. Mérhetetlen elszántsága, a játékba és a győzelembe vetett hite kísérheti 2025-ben is a legfényesebb úton.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline