search

Világtenisz

Novak Djokovics a hétvégén a szerb televízió vendége volt, ahol sok más téma mellett szóba került a család és a gyermeknevelés is. Nole rendkívül őszintén beszélt az oktatásról és arról is, hogy miért nincs még sem Stefánnak és Tarának telefonja.

Csizmazia Zoltán

Djokovics nagyon megnyílt az interjú során. Elmondta, azt szeretné, ha a gyermeki kreatívak lennének és maguk fedeznék fel azokat a területeket, ahol tehetséges, és később majd sikeresek is lehetnek. Az a meggyőződése, hogy a tudást az iskolából szívhatja magába mind a két gyereke, nem pedig egy okostelefonból. Éppen ebbéli hite szerint is, még nem vettek a feleségével telefont a gyerekeknek.

Fia, Stefan – aki jövő hónapban tölti be a 10. életévét – jelenleg ötödik osztályos, míg a hétéves Tara most kezdte az iskolát. Ezzel kapcsolatban Djokovics régimódi szülőként jellemezte magát, aki nagy híve az oktatás fontosságának, és elárulta néhány módját is, amellyel reméli, hogy gyermekei a lehető legjobb módon fejlődnek.

– Jelena Gencsicstől, 2013-ban elhunyt gyerekkori edzőmtől megtanultam, miért fontos klasszikus zenét hallgatni, könyveket olvasni. A mai generációnak sokkal több kihívása van, akkor még nem voltak közösségi hálózatok, most mindenki csak nézi a telefonját. Most már nem más szemszögből nézzük, digitális korban élünk, a technológiai fejlődés hihetetlen. A gyerekeimnek még mindig nincs telefonjuk, a feleségem és én küszködünk is ezzel eleget – mondta a szerb tenisz szupersztárja a „Vece sa Ivanom Ivanovicsem” című műsorban.

A 24-szeres Grand Slam-bajnok elárulta, hogy Stefan és Tara szinte minden nap panaszkodik, hogy ők az egyetlen gyerekek az iskolában, akiknek nincs telefonja. Bár a szerb megérti, hogy túl szigorú lehet ezen a területen, kiemelte, hogy ő és felesége, Jelena úgy vélik, hogy helyesen cselekszenek:

– Arra panaszkodnak, hogy az iskolájukban rajtuk kívül mindenkinek van telefonja. Ez nem könnyű, és ez más szinteken is tükröződik. Ha, mondjuk csak az ésszerűséget nézem, követnem kellene ezt a trendet. Nos, ennek nem kell így lennie. Ez az a pont, amiben szerintem különbözünk másoktól, mert makacsok vagyunk mind pozitív, mind negatív értelemben – tette hozzá.

Bár Djokovics beutazta a világot, és vannak forrásai arra, hogy gyermekeinek egészen különleges oktatást biztosítson bárhol a világban, nem akarta, hogy Stefan és Tara Szerbián kívüli iskolákba kerüljön. Jelenleg a gyerekei egy belgrádi magániskolába járnak, és komoly oka van annak, hogy miért választották a helyi iskolát.

– Sok évig éltem külföldön, természetesen leginkább munka miatt. Az elmúlt néhány évben itt voltam a családommal, a gyermekeimmel. Itt akarok lenni, hogy a gyerekeim Szerbiában járjanak iskolába, hogy érezzék, mit jelent Szerbia, hiszen ez az ő országuk is, még akkor is, ha nem itt születtek. Folyamatosan beszélek velük erről – magyarázta Nole. – Olyan iskolát választottunk, ahol az órák nem 45 percig tartanak, a szülők aktívan részt vesznek az oktatásban, és a gyerekeket kreativitásra ösztönzik – mesélte.

Még az év elején a 37 éves játékos elismerte, hogy ahogy öregszik, egyre nehezebb távol lenni a családjától, vagy hosszabb utakra menni, például Ausztráliába.

– Az idő múlásával egyre többet küzdök ezzel. Ausztrália hosszú út, valószínűleg a leghosszabb az egész évben. A fiam tíz lesz, a lányom hét. Minden nap, minden héten változnak. A lányom első foga kiesett, és én nem voltam ott. Ugyanakkor minden az egyensúlyról szól – mesélte még januárban, Melbourne-ben.

Az elmúlt néhány évben Djokovics csökkentette a versenyei számát, és leginkább a Grand Slamekre és bizonyos Masters-versenyekre összpontosít.

– A családtól való elszakadás egyre jobban fáj. Ez az a rész, amivel most jobban küzdök. Szóval, igen, megpróbálom egyensúlyba hozni a dolgokat azzal, hogy az időbeosztásommal és a naptárammal úgy dolgozom, hogy az nekem megfelelő legyen. Azt hiszem, kiérdemeltem a jogot, hogy kiválasszam, milyen versenyeken szeretnék játszani. Természetesen a Grand Slamek a legnagyobbak, a pillérek, a prioritások a menetrendi listán – mondta.

A rekordot jelentő 24-szeres Grand Slam-bajnok idén eddig mindössze 10 tornán szerepelt, és a hétvégén két Davis-kupa-mérkőzést is játszott. Bár Djokovicsnak idén nem sikerült Slamet nyernie, legalább meg tudta szerezni élete első olimpiai érmét, és befejezte önéletrajzi kötetét is.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline