search

Világtenisz

Los Angelesben tartották az idei ESPY Awardsot, amelyen Serena Williams volt a házigazda, és egy vicces megjegyzéssel borzolta a kedélyeket.

Csizmazia Zoltán

Serena Williams, a korábbi teniszlegenda viccesen beszólt a brit hercegi párnak a Los Angeles-i eseményen. Idén Harryt jelölte az ESPN az egykori katonáról, az Afganisztánban elhunyt korábbi NFL-játékosról, Pat Tillmanról elnevezett díjra, amely sokaknál verte ki a biztosítékot. Még Tillman anyukája sem nagyon értette az ESPN döntését, többen úgy vélték Sussex hercegének ezt nem lett volna szabad elfogadnia. Bár őt ez nagyon nem zavarta, és feleségével, Meghannal megjelentek az eseményen.

A ceremóniamester szerepét betöltő Serena pedig viccesen odaszúrt nekik. A korábbi teniszcsillag évtizedes barátságot ápol a hercegi párral, így egész egyszerűen csak vicces akart lenni. Miután megkérte a közönséget, hogy meleg fogadtatásban részesítsék Harryt és feleségét, feléjük fordult s megjegyezte:

 „Miután én vagyok ma az este fénypontja, ezért kérlek titeket, kevesebbet lélegezzetek, nem akarom, hogy beárnyékoljátok az estémet azzal, hogy túl sok oxigént vesztek fel.”

Serena még a 2010-es Super Bowlon találkozott először Meghannel és azóta is szoros kapcsolatot ápol a házaspárral. Közben nem csak Amerikából, de saját hazájából is sok kritikát kapott Harry, hogy átvette a díjat. Több, a királyi családhoz közel álló véleménye volt az, hogy ezt nem kellene, ugyanis a herceg és a hadsereg kapcsolat az utóbbi időben sokat romlott.

Nem csak Serena volt ott az eseményen a korábbi teniszcsillagok közül, hanem Marija Sarapova, az oroszok kiváló játékosa is. A fiatalabb Williams-testvér ezt az alkalmat is megragadta, és egy dalban énekelte el a hosszú rivalizálásukat és a Sarapova elleni dominanciáját. Serena 22-szer nézett farkasszemet az orosszal karrierje során, az első három meccsből Sarapova kétszer még nyerni tudott, például a 2004-es wimbledoni döntőben is, utána már egyszer sem.

Serena Williams a „She could be my tennis ball” című dalt költötte át némileg. Sok médiafigyelmet kapott a kettejük korábbi viszálykodása. Egyszer például az amerikai férje, Alexis Ohanian egy drogellenes pólóban jelent meg a US Openen, utalva Sarapova doppingeltiltására. De természetesen ezek a dolgok inkább csak a teniszkarrierjük során voltak tapasztalható. Egyszer Serena nyilatkozta, hogy mennyire szeret Sarapovával találkozni, amikor egy-egy divateseményen összefutottak: „Szerintem ő egy szuper klassz lány” – mondta nemrégen.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline