search

Világtenisz

A fehérorosz Arina Szabalenka lett az Australian Open női bajnoka, miután nagyon meggyőző fölénnyel győzte le a fiatal kínai Csinven Csenget 6:3, 6:2-re, ezzel sorozatban másodszor tudott bajnok lenni az év első GS-versenyén. Legutóbb is fehérorosz védte meg Australian Open bajnoki címét.

Csizmazia Zoltán

Előtte éppen honfitársa, Viktorija Azarenka tudott címet védeni 2013-ban. Szabalenka ezzel olyan nagyságokhoz csatlakozott, mint Margaret Court, Steffi Graf, Szeles Mónika, Martina Hingis, Jennifer Capriati és Serena Williams, akik egymás követő években lettek Australian Open bajnokok.

Szabalenka sikeréhez semmi kétség nem férhet, hiszen a döntőben szinte minden statisztikai mutatóban jobb volt ellenfelénél, 1 óra 17 perc alatt nyert. Az első szettet egy break és négy meccslabda után hozta. A másodikban kettős fogadóelőnyhöz jutott, Csengnek csak négyszer volt bréklabdája, de azt Szabalenka mindig hárítani tudta.

Szabalenka 1998. május 5-én született Minszkben, és a helyi Nemzeti Teniszakadémián csiszolta tudást. Ezzel a győzelmével is csak a második helyen marad a világranglistán Iga Swiatek mögött, de párosban már elérte korábban a hőn áhított első helyet. Sikere különösen is fontos, hiszen a 2022-es, wimbledoni tornán nem vehetett részt az orosz-ukrán konfliktus miatt, de diadalmasan tért vissza 2023-ban, semleges zászló alatt versenyezve nézett szembe az orosz és fehérorosz sportolókat sújtó nehézségekkel, és a tavalyi esztendő mind a négy Grand Slam-tornáján legalább a legjobb négyig jutott. Az AusOpent megnyerte, a US Openen elődöntős volt, míg Párizsban és Wimbledonban az elődöntőben búcsúzott.

A sportolóhoz közel állók közül sokan úgy vélik, hogy a kiegyensúlyozott magánélete vezetett oda, hogy egy percig sem adta fel, és hihetetlen akaraterejének tanúbizonyságot téve megint eljutott a csúcsra. Ennek hátterében a párja, egy 18 éves profi pályafutással büszkélkedő jégkorongozó, Konsztantin Kolcov áll. A szintén Minszkben született, most 42 éves egykori jobbszélső az NHL-ben is megfordult, három szezont húzott le a Pittsburgh Penguins csapatában, majd az orosz profi bajnokságba, a KHL-be került, ahol a Szalavat Julajev és az Atlant Mitiscsi játékosa volt, majd utolsó szezonjában már otthon, a Dinamo Minszkben korongozott, két olimpián is szerepelt.

A pár 2021-ben állt a nyilvánosság elé kapcsolatukkal. Azóta Szabalenka rendszeresen közöl képeket kettőjükről, amelyeken láthatóan boldogan és kiegyensúlyozottan néznek a szerelmesek a kamerába. Rendszeresen adja tudtára rajongóinak, hogy éppen hol nyaralnak. Talán éppen ez a boldogság is vezetett ahhoz, hogy Szabalenka egy roppant nehéz utat bejárva, most az egész világot maga mögé utasította, és egyre közelebb kerül a hőn áhított világranglista 1. helyhez is ismét, ahová egyszer, 2021. február 22-én már eljutott.

Szegény kínai lánynak, Csinven Csengnek nem voltak könnyű percei. Nem elég, hogy simán elbukta élete első Grand Slam-döntőjét, a szervezők a meccs után még doppingvizsgálatra is citálták. A vereség után elmondta, hogy jobban is teljesíthetett volna a fináléban, de így is borzasztó büszke az eredményére, amely a hetedik helyig repítette a világrangsorban.

A döntő után amúgy olyan kiváló jelenlegi és korábbi játékosok is gratuláltak Szabalenkának, mint Sztefanosz Cicipasz barátnője, Paula Badosa, vagy a korábbi kiváló szerb játékos, Ana Ivanovics. Rod Laver, akiről a döntőnek helyszínt adó stadiont nevezték el, azt írta a Twitter oldalán: „Ha egyszer megízlelted a győzelem ízét, nehéz lesz abbahagyni. Gratulálunk a második AO-címedhez Arina Szabalenka, megállíthatatlan voltál. Rakéta”. De a korábbi bajnok honfitárs, Azarenka is megemlékezett a győzelemről, ami tényleg nagyon simán alakult a végére.

Vasárnap Danyil Medvegyev szeretne hasonló történetet írni, aki 9:30-kor játssza majd Jannik Sinner ellen a férfi egyes döntőjét. Előre borítékolható, az a meccs sokkal nagyobb csatát hoz majd.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline